Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Kalmár: Mi lesz a GyIK jövője? Levél a képviselőkhöz!

Több, mint egy hete kérdeztük meg a város Polgármesterét, Fodor Tamást, hogy mi a szándéka a Gyermek- és Ifjúsági Központtal. Válasz nem érkezett - mondta el Kalmár István (MSZP).

Mint ismeretes, az újságokban, TV-ben, több nyilatkozat is elhangzott, amikben egyértelműen a Gyermek és Ifjúsági Központ bezárásáról beszélt az ügyvezető igazgató, mondván, hogy az önkormányzat nem ad pénzt az üzemeltetésre - kedzte csütörtöki sajtótájékoztatóját Kalmár István.

Korábban a városvezetés nem ezt ígérte, ezért jogos a kérdés, most mi a helyzet. A város lakosságának, a szülőknek, gyerekeknek joga van tudni, milyen jövőt szán a GyIK-nak a városvezetés.

Mivel egy hét után sem érkezett semmilyen válasz, a polgármester továbbra is csak hallgat az ügyben, ezért minden fideszes képviselőnek levelet írtam, amiben felhívtam a figyelmüket a központ szükségességére és kértem, hogy támogassák a további teljes értékű működést közölte Kalmár István.

Azt a harmincmillió Forintot, amit meg lehetne spórolni a bezárással, át lehet csoportosítani olyan helyekről, amik nem bírnak ekkora értékkel. A Helyi Téma című kiadvány még több pénzbe is kerül, mint amennyire szüksége van a GyIK-nak a további működéshez, így javasoljuk, hogy szűnjön meg ennek a lapnak az „ingyenes" terjesztése és ezt a pénzt fordítsuk inkább a gyermekekre - fogalmazott az önkormányzati képviselő.

Remélem a személyes hangvételű levélre, amiben nem pártpolitikai kérdéseket feszegetek, pozitívan reagálnak a Fideszes képviselők!
Remélem sikerül ezúttal is összefognunk és csatlakoznak a Fideszes képviselők is ahhoz a kezdeményezéshez, ami a GyIK megmentéséről szól.

Mentsük meg együtt a GyIK-ot! - zárta Kalmár István.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. zeta62 2011. április 03. 23:08
    „Ezért lehet bármit megtenni a magyarral!
    Mert az országunkat felvásárlók agitprop keverése folytán sikeresen kiölték az emberekből az összefogást, az egymásra uszított zemberek nem képesek együtt képviselni, megvédeni a saját és gyermekeik érdekét.
    A pártpolitikusok a színfalak előtt verbálisan ölik egymást, mögötte meg összeborulva röhögnek rajtunk, vállvetve tömik a zsebüket, és eladják az országot a "kiválasztott" népnek.”
  • 32. pkajos 2011. április 03. 18:39
    „a politika már csak ilyen..

    Most ezek etették meg a birkákat - akarom mondani az "embereket"- de nagyon..

    A 300Ft-os vizitdíj - ezekhez képest- egy kifejezetten jószándékú, úri dolog volt. Akkor megérte még népszavazást is kierőszakolni.. Birkáék meg mentek..

    Most a nagyobb "szivattyút" is tapsolva fogadják...- ma még.”
  • 31. 1soproni 2011. április 03. 17:17
    „Szilaj:
    http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=261993
    Ezt mikor mondták? És most hogy ők vannak kormányon olcsóbb lett a benzin?
    És persze a fideszben nem csalnak:
    http://egyenlito.blog.hu/2011/03/23/ujabb_kettos_koltsegteritesek
    És nem hazudnak:
    http://egyenlito.blog.hu/2011/04/01/mediatorveny_alkotmany_mar_megint_atvernenk_brusszelt”
  • 30. pkajos 2011. április 03. 16:14
    „....még szerencse, hogy már 5. éve a Fidesz van hatalmon.
    Most minden rendben megy, mert ezek nem szerencsétlenek..., nem lopnak, nem csalnak.. Ez rájuk nem jellemző.
    Természetes dolog, hogy a Polgármester több millió forint szabadságmegváltást kap, mert négy évig egyszerűen 1 napig nem mehetett el szabadsára.. Az alpolgármesterek pedig képtelenek voltak addig helyettesíteni.. Más városokban meg lehet oldani, de Sopronban annyi dolog van, hogy itt lehetetlen szabadságra menni.. Csak rosszindú pletyka, hogy ezt a több milliós összegért csinálta...

    Az eladósodással pedig egyszerűen nem kell foglalkozni, így jó minden ahogy van.”
  • 29. SZILAJ 2011. április 03. 14:58
    „Ez amúgy jellemző a szocikra... Mindíg akkor tudják mit kellene tenni, amikor nem ők vannak hatalmon....
    Szerencsétlen egy társaság. Amikor meg hatalmon vannak csak lopnak - csalnak - hazudnak.
    (Reggel - délben és éjszaka...)”
  • 28. hansiman 2011. április 03. 12:33
    „ez a Kalmár amikor ott volt a mint a város vezetőségben, semmit nem tett, <moderálva>”
  • 27. pkajos 2011. április 03. 12:10
    „Nem az a lényeg, hogy ki menti meg..

    Elvárható a Város vezetőitől, hogy normális válaszokat adjanak, ha kérdéseket tesznek föl az "emberek"..”
  • 26. SZILAJ 2011. április 03. 11:28
    „Ez a Kalmár egy született megmentő... Hol az Elit mozit akarja megmenti , hol a Gyík-ot....
    Az isten mentsen meg minket TŐLE !”
  • 25. pkajos 2011. április 03. 08:20
    „24. hahó... nem nyilatkozták "le" még.. Volt több variáció ....és arról sem volt végleges döntés..

    Nagyon helyes, hogy takarékosan oldják (talán) meg a kérdést. 17 milliárdos puttonnyal a hátunkon ez el is várható.

    Egyetértünk, hogy hagyni kell szegény Polgármestert dolgozni... Pont erről van szó, hogy "dolga", feladata az emberek, a képviselők tájékoztatása...

    Jó neked, hogy te képben vagy -teljesen- , a süket képviselők meg a többi polgár még nem tudja a véglegeset..”
  • 24. Rozmaringvirágszál 2011. április 03. 01:21
    „Hogy mi lesz a Gyík sorsa? Hát hányszor nyilatkozzák már le?!? Rendezvényházként fog üzemelni. A mostani szakköröket, programokat áttették a sokkal szebb és kultúráltabb Lisztbe. A mi lányunk is odajár. És nagyon örülünk neki! Olyat úgysem lehet csinálni ami mindenkinek tetszik! Akkor hagyják már ki ebből a politikát és hagyják a polgármestert is tenni a dolgát! Nemcsak ebben a városban kevés a pénz, hanem mindenütt. Itt is megszorítások vannak. Minek épületet megtartani és rezsire kidobni a pénzt, ha ugyanazt a tartalmat egy szebb helyre lehet vinni? Ez csak kötekedés!!!!!!!”
  • 23. pkajos 2011. április 02. 22:09
    „22. Orfeusz

    Biztos ingyenes az a lap? Biztos erre van szüksége annak, akinek a tej, kenyérre sem futja?

    A Város kidobott pénze isa mi pénzünk..

    Ha "Kedves 17." - nek van pénze és akarja hadd vegye a Népszabit, te meg a MN-et.. - ha van pénzed.. Mindketten a nektek tetsző, saját igazatokat ott elolvashatjátok

    De ma bosszantó pazarlás 30-40 milliót kidobni egy "ingyenes" lapra egy olyan városnak amelyik országosan is TOP listás az eladósodásban.. Biztos a teljes igazságot fogja ebből megtudni? Esetleg benne van nagyrabecsült Polgármesterünk nyilatkozata arról, hogy mi is lesz a GYIK sorsa? Amit az emberek, a képviselők is többször megkérdeztek, de kutyába sem veszi őket.. - ha már ennél a témánál vagyunk..”
  • 22. Orfeusz 2011. április 02. 20:07
    „17. Ezt miből gondolja kedves hozzászóló. Legalább egy ingyenes lap van, mert sokan nem tudnak újságot venni, gyógyszer, kenyér, tej helyett. Bizony, ez a helyzet. Kedves 17. csak vásárolja a Népszabit meg a Népszavát, mi meg a HT-t olvassuk. Már bocsánat.”
  • 21. taktam 2011. április 02. 18:24
    „9. taktam 2011.04.02. 18:20
    To Kalmár István, a rémhír/deznforáció terjesztő és maszopos titkár Sopronban.
    Az ön információja helyesen. Tudom, ehhez olvasni/értelmezni is meg kell tanulnia...
    "Országos pályázatot hirdetünk a rendezvényházként való működtetésére, a GyIK nem zár be - hangsúlyozta pénteken Nyerges Ferenc, a Pro Kultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője."”
  • 20. orchis 2011. április 02. 14:08
    „Már bocsánat, de a GYIK kérdése nem lehet pártpolitika színtere. Aki így ítéli meg, és ennek alapján áll be valamelyik színű zászló mögé, figyelembe nem véve a GYIK jelentőségét, értékeit, az sz@r ember.”
  • 19. pkajos 2011. április 01. 19:36
    „18.c77. Jó helyre kattintottál.. Ez a Helyi Téma online...

    A független lap - már csak az elfogulatlan, tisztességes tájékoztatás érdekében - épp most érdeklődik, hogy mi lesz a GYIK-kal?

    A pártsemlegességet betartva - kifogásolja, hogy a választókat, az embereket, a képviselőket érdeklő fontos kérdésben miért lapít a város első embere, hogyan fordulhat elő, hogy hetekig teszi - teheti - a süketet.

    No éppen ezért szeretjük ezt a valóban független, tisztességesen szerkesztett lapot...”
  • 18. c77 2011. április 01. 18:15
    „Elnézést. Ismét a "komikra katintottam"?”
  • 17. orchis 2011. április 01. 16:52
    „Egyszerű. A GYIK-ra szükség van. A HT-ra nincs szükség.”
  • 16. mindigatutit 2011. április 01. 13:56
    „ez nem diktatúra,hanem kivagyiság.nem törődnek a zemberekkel,ez csak duma.nem mgvédeni kell az embereket,hanem egy olyan országot építeni ahol jó élni,mert itt bárhová lép az ember mindenhol csak xart talál”
  • 15. SzImike 2011. április 01. 11:58
    „Ebben az ügyben függetleníteni kell magunkat a politikától. Véleményem szerint teljesen mindegy ki szólal fel a GYIK érdekében. Jellemző, hogy a városvezetés nem reagál a levelekre, gondolván, mit is akartok, kevesen vagytok. Itt nem demokrácia, hanem diktatúra van. Gratulálok! Pontosabban szégyen!

    Tisztelettel:
    Szakonyi Imre”
  • 14. ujidok 2011. április 01. 11:56
    „A gyerekeket védené Selmeczi Gabriella

    A nők, az idősek és a fogyatékosok mellett a gyermekeket is a különösen védendő személyek közé sorolná a fideszes Selmeczi Gabriella, aki azt kérte a képviselőktől, támogassák az erről szóló módosító indítványt.

    Hogyan is van ez?”
33 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fényképezünk 3D-ben, játszunk a munkahelyen - az okostelefonok jövője

Mit értünk az okostelefonok kifejezés alatt, s minek köszönhetik elképesztően nagy népszerűségüket… Tovább olvasom