Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 22. kedd - Júlia, Rita

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Sopron hírei, soproni hírek > Kalmár: Az egykulcsos adó örömei Sopronban

Kalmár: Az egykulcsos adó örömei Sopronban

A soproniak már szembesülhetek azzal, hogy sok helyen a fűtésszámlájukat 66 százalékkal emelték meg egyik napról a másikra, és mind emellett sokaknak a lakbére is a duplájára emelkedett.

nyugatmagyar.hu - 2012.02.10. 11:27
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Az Orbán kormány és a Fidesz, újabb csapást mért a nehéz helyzetben lévőkre. A napokban kapták meg az emberek a januári fizetésüket, ami a kisebb keresetűeknek újabb jelentős megszorítást jelent - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Kalmár István (MSZP). - A söralátétre ígért adóbevallás, ma már olyan bonyolult, hogy szinte mindenkinek adószakértőre van szüksége, ráadásul folyamatosan azokat adóztatják egyre keményebben, akiknek kevés a bérük. Ezzel együtt, a nagyobb keresetűek egyre jobban járnak.

Egy példa az igazságtalanságra:
Bruttó 93.000,- Ft-os kereset esetén egy gyermektelen személy a tavalyi nettó 70.000,- Ft helyett 2012-ben 61.000,- Ft keres, azaz 12.9 %-kal csökken a kézhez kapott tiszta jövedelme.

Addig egy bruttó 350.000,- Ft-ot kereső szintén gyermektelen személy az eddigi 218.000,- Ft helyett idén 223.000,- Ft-ot kap kézhez, azaz 2,4 %-ot nő a jövedelme.

Tehát amit a szegényektől elvesz, azt a jobb módúaknak és gazdagoknak odaadja a fideszes kormány.  Adószakértők szerint bruttó 216.805,- Ft alatt keresők nettó jövedelme béremelés híján csökkeni fog.
Nem ezt ígérte Orbán Viktor, nem ezt ígérte a Fidesz!

Sajnos Sopron is nehéz helyzetben van, az iskoláink óvodáink, egyéb intézményeink és az ezekben dolgozó több ezer ember, nem sok jóra számíthat. Sopron, mint országos összehasonlításban is az egyik leginkább eladósodott város, nagyon rosszabb feltételekkel vág neki a 2012-es évnek.

A soproniak már szembesülhetek azzal, hogy sok helyen a fűtésszámlájukat 66 %-kal emelték meg egyik napról a másikra, és mind emellett sokaknak a lakbére is a duplájára emelkedett. Ráadásnak most még a nyakunkba kapunk egy elhibázott kommunális adót is, ami sajnos nem fog segíteni a város gondjain, de megnehezíti a soproni polgárok életét.

Hibás döntések, rossz gazdálkodás, országosan és helyben is a Fidesztől - zárta a frakcióvezető
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12345 következő >> végére >>> 42 hozzászólás
Moderálásra küldöm 42. DK 2012.02.13. 18:04

Olyan kétes dolgok történnek, hogy ezzel már a jobboldalnak is kínos szembe nézni!

Moderálásra küldöm 41. Lobbo71 2012.02.13. 13:17

40. oszvald.ferenc: nem vagyok fidesz szavazó, úgyhogy nem tudok erre válaszolni. Bár ha jól sejtem, a fidesz szavazók sem tudnak. Amúgy sem hiszek a kategorizálásban, egyik "oldalnak" sincs a kezében a megoldás kulcsa.

Moderálásra küldöm 40. oszvald.ferenc 2012.02.13. 12:42

Kedves Lobbo71
"Mindenkinek saját magának kell boldogulnia, nem az állam fogja előteremteni neki a jólétet." Ön egy igazi jobboldali - akárcsak én. Teljesen egyetértek Önnel. De akkor az ún. jobboldal:
-miért államosítja a nyugdíjakat?
- miért államosítja a közoktatást?
- miért szűkíti az önkormányzatok jogkörét és vezet be kvázi tanácsi rendszert?
Az szerintem nem baj hogy szétveri a - rosszul működő - közig. rendszert, de miért rakja össze rosszul?
A munkahelyteremtés miért alacsony kvalitású közmunkaprogramból áll, hol marad a szakképzettség, kiművelt emberfő, k+f, felnőttképzés? Miért a foglalkoztatottság növelése (teljes fogl.?) a cél, a színvonal növelése helyett?
Egy jobboldali kérdései ezek a jobboldali kormányhoz...

Tisztelettel: Oszvald Feri

Moderálásra küldöm 39. oszvald.ferenc 2012.02.13. 12:26

Kedves Csetneky,

Ön ezt írja: Tehát ha az Mszp vezeti be a tandíjat, annak örültök, ha a Fidesz, akkor sírtok. Na, pont erről beszélek. Köszi a bizonyítékot!

Válaszom: Tehát ha a Fidesz vezeti be a tandíjat, annak örül, ha az MSZP , akkor sír. Na, pont erről nem beszél. Nem veszi észre, hogy ugyanazt csinálja? Akkor mitől lenne más? A jobboldal akkor lenne hiteles, ha nem a baloldalhoz mérné magát: ha annyival jobbnak gondoljuk magunkat, mi jobboldaliak, akkor ahhoz is mérjük magunkat, ne pedig az általunk lesajnált, porig alázott erkölcsi hullaként kezelt baloldalhoz.

Ebben az országban az a legszomorúbb, hogy nem azt nézzük, hogy- szerintünk - mi a helyes út, hanem előbb megnézzük, ki beszél hozzánk. Egyszer ismerőseimmel játszattam olyat, hogy idéztem nekik politikusoktól (név nélkül), és döntsék el: tetszik- e nekik vagy sem. A harmadik után már nem mertek válaszolni, mert addig eléggé "mellé lőttek". Nagyon szomorú ez. Engem is sokan baloldalinak tartanak, pedig… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 38. calcio 2012.02.12. 20:40

"Nem jár, a szocializmusnak vége, jó lenne már belátni. Mindenkinek saját magának kell boldogulnia, nem az állam fogja előteremteni neki a jólétet."-ezt mondd a "barátaidnak" is,akik mindent visszaállamosítanak:(

Moderálásra küldöm 37. Lobbo71 2012.02.12. 19:35

Dk, ne legyél már ennyire kommunista. Az ember nem azért keres többet, hogy a többletet befizesse adóba. Az egymilliót keresőnek is van hova tennie a pénzt, miután befizette a tízszeres(!) adót a 100ezret keresőhöz képest. Aki mérnökként egymilliót keres, az valószínűleg jóval többet tanult és jóval értékesebb munkát végez a munkáltatójának, mint egy 100ezret kereső portás. Legyen elég, hogy tízszer annyit adózik, ne kelljen még ajándékba adnia pénzt a portásnak is.
Az adójóváírás egy ajándék volt, amit a jobban keresők adtak a saját pénzükből a kevésbé jól keresőknek. Mikor megszűnt, akkor meg nem megköszönték, hanem elkezdtek hőbörögni, hogy az nekik jár. Nem jár, a szocializmusnak vége, jó lenne már belátni. Mindenkinek saját magának kell boldogulnia, nem az állam fogja előteremteni neki a jólétet.

Moderálásra küldöm 36. DK 2012.02.12. 18:59

35.
Csetneky

Ne írj már hülyeséget!
%-os arányban persze, hogy kevesebb!

Viszont nem igaz, hogy nem érted meg, hogy aki keres nettó 100ezer Ft-ot, és felét feladja csekkre, az nagyon nehezen él meg, mint az aki keres 1milliót, és feladja 75%-át csekkre!
Mivel 250ezer Ft-ból ő még nagyon könnyen megél!

Ennyire naiv, és szűk látó körű nem lehetsz...

Moderálásra küldöm 35. Csetneky 2012.02.12. 18:41

DK

Szerintem igazságosabb mint az, hogy 1.5 millió tényleges adófizető tart el 8.5 milliót. Nagyságrendekkel igazságosabb!

Egyébként örülük, hogy sikerül belátnod, az egykulcsos adónak semmi köze a lakbér és fűtésszámla emeléshez, illetve hogy a 100 ezer 16%-a jóval kevesebb, mint a 450 ezer 16%-a.
Tehát az alapvető kérdésekben teljes a nézetazonosság! :)

1soproni

Ki állította, hogy nem volt rossz intézkedésük. Országos szinten véleményem szerint nagyon rossz intézkedés például a visszamenőleges jogfosztás, nagy ostobaság a külföld seggének nyalása. Városi szinten óriási hiba és bűn Sopron elcigányosítása.
Egyébként már valamelyik elvtársaddal közöltem, én nem vagyok Mszp fóbiás. Sok mindent érzek velük kapcsolatban, de félelmet nem!

Moderálásra küldöm 34. Lobbo71 2012.02.12. 18:26

DK : hadd kérdezzek vissza: igazságos az, hogy ugyanazért az iskoláért, ugyanazért a kórházi ápolásért, ugyanazokért az utakért az egyik állampolgár kétszer annyit fizet, mint a másik? De neked ez sem elég, te azt akarod, hogy aki most is kétszer annyit fizet, az fizessen háromszor annyit, hogy neked ne kelljen egyáltalán fizetni érte. Ez a szocik igazságossága.

Moderálásra küldöm 33. DK 2012.02.12. 15:09

Csetneky értem én, hogy össze zavarodtál.
Közvetlen köze valóban nincs, de össze függésben igen, nem értem ezen a cikken mit nem lehet érteni.

Még egyszer megkérdezem!
Igazságos az, hogy bruttó 200ezer kereset, és bruttó 1,5millió Ft kereset egy adó kulccsal adózik?
Igazságos az, hogy a gazdag és szegény %-os arányban a társadalom terheiből egyforma részt vállal?


42 hozzászólás12345 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...