Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 23°C Még több cikk.

Kábelégetés - A rendőrség vizsgálatot kezdeményez Ivánban

A helybéliek szerint rendszeresen kábelt égetnek Iván egyes részein, így sűrű füst gomolyog az égre. Az eseteket környezetvédelmi és közbiztonsági kérdésekkel is összefüggésbe hozzák.

˝Ivánban évek óta megszokott látvány, hogy kábelt égetnek a község egyes részein, ez ügyben mégsem történik soha semmi˝ – mondják a helybéliek. Feltételezik, hogy a kábelek nem legális úton kerülnek azokhoz az emberekhez, akik a műanyagot eltüzelve jutnak értékes fémhez. ˝Legutóbb csütörtökön este két helyről is sűrű füst szállt a magasba. Mikor lesz ennek vége?˝ – teszik fel ingerülten a kérdést.

Állítások szerint évente legalább negyven alkalommal tör elő kábelégetésből származó sűrű füst Ivánból.
Állítások szerint évente legalább negyven alkalommal tör elő kábelégetésből származó sűrű füst Ivánból. Fotó: Tudósító.

– Az elmúlt időkben évente mintegy negyven alkalommal találkoztunk ezzel a nemkívánatos jelenséggel – közölte érdeklődésünkre Linter Tibor polgármester. – Környezetszennyezési ügyekben a jegyző az illetékes az eljárás lefolytatására, ő is csak akkor, ha konkrét bejelentés érkezik arról, hogy ki éget kábelt. Tudomásom szerint viszont ilyenre eddig még nem volt példa, az emberek nem szívesen avatkoznak be kétes kimenetelű ügyekbe. Annak megállapítása, hogy az adott kábel bűncselekményből származik-e vagy sem, a rendőrség feladata. Bízunk benne, hogy a fémkereskedelem szigorúbb szabályozása hamarosan itt is rendet fog teremteni.

Mint megtudtuk, a most napvilágra került eset következményeként a rendőrség vizsgálatot kezdeményez az Ivánban tapasztalható égetési ügyekben.

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. picur01 2010. augusztus 23. 11:12
    „é megint nem történik semmi......”
  • 37. passuth 2010. augusztus 07. 17:57
    „Védett <moderálva> honfitársaink viszik a hazai bűnözés 98%-át,hiába erőlködtök,ők mindent megtehetnek,belőlünk élnek,mitől félnének ?”
  • 36. Jánosi 2010. augusztus 07. 17:49
    „Úgy látszik a Kisalföld is figyelemmel kíséri ama bizonyos szélsőséges hírportál híreit. Ott ugyanis már tegnap szerepelt ez a hír!
    A megoldás az is lehetne, ha azt jelentenék, hogy a Gárda örömtüzeket gyújtott!
    Egyből ott lenne vagy ötven kommandós, tűzoltóság, meg mindenki:))”
  • 35. haarspray 2010. augusztus 07. 17:49
    „De a rendőri intézkedéshez neked kell bejelentést tenni!!!!
    Minél előbb!”
  • 34. hofeherke 2010. augusztus 07. 17:35
    „Hát ezt nem hiszem el... 2 nap telt el az előző "grillparty" óta, erre megint begyújtottak, de most nem a Kápolna, hanem a Rózsa utcában... küldöm is be a képet a Kisalföldnek és várom a rendőri intézkedést!”
  • 33. advocatusdiaboli 2010. augusztus 07. 17:22
    „Jandex!

    Ott gomolygott a füst,itt voltak a képek a Kisalföld honlapján,de szerintem egy fia környezetvédelmi kommandóst sem láttak Ivánban.
    Kötelesek lennének kimenni,de féltik a bőrüket,mint a polgármester,a helyi kmb,a beszari jegyző stb.”
  • 32. Jandex 2010. augusztus 07. 16:41
    „26. hozzászólás advocatusdiaboli 2010.08.07. 13:03
    Nem "vizügy"!!!
    Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség!!!/és azonnal kötelesek kimenni,nem hónapok múlva!/”
  • 31. vonLichthofen 2010. augusztus 07. 16:37
    „Bezzeg a 2009.01.05 - i BÉKÉS Iváni Gárdatalálkozóra tetemes mennyiségű /sic/zsernyákot küldtek, mert a Gárda cseszte a kisebbségben /de jólétben/ élő népcsoportok érzékenységét. Most meg mindenki szűköl attól, hogy egy bizonyítottan bűnös tevékenységet megakadályozzon. Az un. kulturált Nyugaton az ilyen kábelégetőket kapásból szétrúgnák mint tyúk a töreket, hogy ép csontjuk nem sok maradna.
    Ugyanakkor nem szívesen ülnék azon a gyorsvonaton/vagy bármelyik másikon/ ahonnak a kábelgyűjtők ellopták a váltókhoz, fénysorompókhoz stb. futó kábeleket.
    Valahogy nem érezném magam biztonságban.”
  • 30. kolombela 2010. augusztus 07. 16:14
    „26. hozzászólás advocatusdiaboli 2010.08.07. 13:03
    Ez nagyon szépen hangzik, csak a rendőr ezt egyszer csinálja meg, aztán már ki is rúgták, mert az eszement fajvédők azonnal rasszizmust kiabálnának.”
  • 29. Lehel54 2010. augusztus 07. 15:23
    „jegyző és polgármester nem arra találtak ki,hogy ilyen megterhelö munkát végezzen...
    Csak arra lennék kiváncsi,akkor mi a fa..sznak vannak. Ha minden állampolgár így végezné a feladatát/munkáját, akkor még a száraz kenyér se lenne az asztalon.
    Ha meg nehezükre esik a rájuk bizott munka végzése,akkor ugyebár a munkahelyet lehetne átadni másoknak.
    Munkanélküli segélyért ök is sorba állhatnának.”
  • 28. máris 2010. augusztus 07. 15:09
    „moderálva off”
  • 27. GD 2010. augusztus 07. 13:11
    „A polgármester egyszerűen nem akar tudomást venni a dologról,pedig a képen egyértelműen látszik,hogy a távolban nem egy bográcsparti folyik....... Az lesz a vége,hogy valakinél elszakad a cérna ,odamegy reklamálni aztán halálra verik és akkor meg lehet mutogatni egymásra oda-vissza a hatóságok és a polgármester között.”
  • 26. advocatusdiaboli 2010. augusztus 07. 13:03
    „Na persze Jandex!

    A vízügyesek meg kiküldenek egy szerencsétlen frissenvégzett tarisznyást,akik a cigányok megesznek reggelire.
    Itt egyértelműen a rendőrnek kell intézkedni,le is írom hogyan:

    A rendőr meglátja a sűrű fekete füstöt,megállapítja honnét ered,majd az ominózus portára siet,benyit és megkérdi:
    Rendőr: Adjisten cigány,honnan van a kábel?
    Cigány:Há´ talátuk főtörzs úr...
    Rendőr:Tehát akkor nincs róla számla cigány?
    Cigány:Há´ honnan lenne főtörzs úr,mondtam hogy talátuk...
    Rendőr pisztolyt elővesz:Rendben cigány,akkor Te és az összes felnőttkorú személy hasra,kezeket hátra!

    A rendőr megbilincseli a cigányokat,aztán elszállítják őket a legközelebbi fogdára és a lopási,környezetszennyezési bűncselekmények kivizsgálásáig ott is maradnak,majd az ítéletet kényszermunkatáborban dolgozzák le,hogy megtérítsék az okozott kárt.
    Addig dolgozik,míg meg nem térítette az összeset!

    Na így kell ennek működnie!”
  • 25. kolombela 2010. augusztus 07. 12:59
    „24. hozzászólás Jandex 2010.08.07. 12:43
    Persze Jandex, 30 napon belül (vagy túl) ki is vizsgálják, feltéve, ha van bátorságuk a cigókat vegzálni.”
  • 24. Jandex 2010. augusztus 07. 12:43
    „Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 06-96/514-172
    Ők kötelesek a bejelentéseket azonnal kivizsgálni!”
  • 23. miracle 2010. augusztus 07. 12:43
    „Nem telt még le a 2 hét, amire OV azt mondta, hogy érezhető lesz a rend?”
  • 22. kolombela 2010. augusztus 07. 12:11
    „17. hozzászólás GD 2010.08.07. 11:39
    Az ilyen jegyzőt és polgármestert azonnal ki kell rúgni, ugyanis ők még nem hallottak a hivatalból történő intézkedésről.”
  • 21. kolombela 2010. augusztus 07. 12:08
    „9. hozzászólás Jandex 2010.08.07. 11:06
    Nem jó ötlet, ugyanis ezeknek nincs gerincük, ezáltal tartást sem adnának a gátnak.”
  • 20. rétisas 2010. augusztus 07. 12:06
    „A probléma Kapuváron is hasonló.
    Hetente vonulnak a Tűzoltók a kábelt égetőkhöz ,de sajnos itt sem csinálnak velük semmit..
    Legközelebbi tűzhöz a Magyar Gárdát kellene kiküldeni...”
  • 19. kolombela 2010. augusztus 07. 12:04
    „A rendőrség vajon miért akkor intézkedik ezek ellen a védett MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROKKAL szemben, amikor már nyilvánosságra került az ügy?
    Egyébként előre borítékolom a végeredményt, még csak szabálysértés sem lesz belőle.”
38 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az SZDSZ új ellenzéki kerekasztalt kezdeményez

Sopron - Az SZDSZ a jelenlegi országvezető párt túlhatalmának megállítása, valamint a demokratikus… Tovább olvasom