Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kabaré, Ullmann Mónikával Sopronban - fotók

A Kabaré című musical bemutatójára készül a soproni Petőfi Színház. A premiert december 1-jén, szombaton este 7-kor láthatja a nagyérdemű.

Ullmann Mónika, a három évesen már filmező, s nyolc éves korában a Moncsicsi dallal egycsapásra hírnevessé vált, napjainkban színházakban, tévében sokat foglalkoztatott színésznő alakítja A Kabaré című musical főszerepét.

Jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház tagja, soproni fellépése mellett az "Én és a kisöcsém", valamint a "Chicago" című produkciókban szerepel.

Fotók: Magasi Dávid

– A Kabarét tíz évvel ezelőtt állítottam először színpadra, Győrben. Azóta sokat ért bennem – és társalkotómban, a koreográfus Kováts Gergely Csanádban – a Kabaré, így a darab vázán kívül minden más lesz a soproni színpadon, mint volt az Győrben – fogalmazott a rendező, a Jászai-díjas Szűcs Gábor.

A Petőfi Színház Demcsák Ottó táncművész vezette új tánckara, valamint a helyi Song Office Musical Stúdió növendékei is bemutatkoznak a pódiumon.

A konferanszié figuráját Farkas Gábor Gábriel eleveníti meg: – Tíz évvel ezelőtt is játszottam ezt a szerepet Szűcs Gábor rendezésében, s országos turnéra mentünk a Kabaréval. Úgy vélem, akik a Kabaréra jönnek, elsősorban szórakozásra vágynak, de mi egyszerre nyújtjuk a kikapcsolódást, az okulást és a tanulságot...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétszer lőttek rá egy nagymartoni házra - az egyik szobában egy kisfiú aludt

Az ausztriai Nagymarton (Mattersburg) egyik családi házát két lövés érte hétfőn éjjel. A rendőrség… Tovább olvasom