Kisalföld logö

2017. 01. 16. hétfő - Gusztáv -6°C | -1°C

Jubileumi falunapot rendeztek

Csáfordjánosfán tizedik alkalommal rendeztek falunapot, amelynek keretében megünnepelték a község futballklubjának megalapítása harmincadik évfordulóját.
Zenés ébresztővel, Somfai Árpád plébános celebrálta ünnepi szentmisével, majd Titkovits Pál polgármester ünnepi köszöntőjével kezdődött tegnap a kétszázötven lelket számláló Csáfordjánosfa tizedik, jubileumi falunapi rendezvénye. (A polgármester elmondta: sorrendben valójában a 11. falunapot tartanák, de 2000-ben a községet ért tornádó okozta károk miatt elmaradt a közösségi vigalom.)

Összetartó nép

Rudi Attila azok közé tartozik, akik nyáron több falunapra is ellátogatnak. – Csáfordjánosfán igen összetartó nép lakik, itt igazán érzi az ember, hogy a kis falunak nagy ereje van – mondja Máté fiával a nyakában a répcelaki fiatalember.

– Hagyományosan augusztus második vasárnapjára szervezett falunapunkra más községekből is sok vendég érkezett, miként annak is igen örülünk, hogy szép számmal jöttek a faluból elszármazott csáfordjánosfaiak is. Kétszáz meghívót küldtünk ki nekik, hogy érezzék: ősi, közel hét évszázados falujuk mindig szeretettel, s falunapon színes műsorral, érdekes programokkal várja haza őket – fogalmazott Titkovits Pál.

Itt ismerkedtek meg

– Férjemmel, Szilágyi Dezsővel is Csáfordjánosfán ismerkedtünk meg, tizenhat éve pedig Orosházára költöztünk – meséli a tősgyökeres Bella Margit gyógyszertári asszisztens, családja és édesapja, Bella Pál körében. – Nagy becsben tartjuk a falunapot, még a szabadságokat is úgy időzítjük, hogy ne legyen akadálya a hazalátogatásnak. Lányunk, Szilvia Londonban tartózkodik, ám két fiunk – közte az ifjabbik Dezső, az orosházi ifi focicsapat erőssége – velünk tartott. Örül, hogy most részt vehet a csárfordjánosfai futballegyesület évfordulós ünnepén.

– Tíz esztendeig voltam a csapat kapusa, de húsz évvel ezelőtt egy bajnoki meccs első percében, kivetődésemkor fejbe rúgott az ellenfél csatára. Olyan súlyosan megsérültem, hogy egy hétig feküdtem a kórházban – emlékezik Talabér Antal, a csapat egyik alapító tagja. – Gyógyulásomhoz az is nagyban hozzájárult, hogy a csapattársak sokszor meglátogattak, ám felépülésem után már nem voltam képes beállni a kapuba. Most az évforduló kedvéért igen, de csak meccsen kívül...

Önálló sportegyesület

– Az önkormányzat dicséretes módon évi négyszázötvenezer forinttal támogatja sportegyesületünket, és komoly szponzorunk is van – teszi hozzá Sándor András szakosztályvezető. – Köszönet illeti Németh Istvánt, az alapítót és dicséret a sportkör áldozatos vezetőségi tagjának, Németh Albertnek. Legnagyobb sikerünket öt évvel ezelőtt arattuk, a megyei III. osztályban bajnokságot nyertünk, veretlenül. Két éven keresztül mi adtuk a gólkirályt, Györkös Imre személyében. Tavaly nyolcadikak lettünk. Szeretnénk, ha legközelebb a legjobb három közé kerülhetnénk. Mert nagy dolog az kérem, hogy egy 250 lelkes falunak önálló sportegyesülete van...

Falunap Fertőszéplakon is

Fertőszéplakon foltvarrók kiállítása és díszmadár-bemutató, dzsesszbalett és néptáncműsor, horgászverseny s bál színesítette a kétnapos falunapot. Ennek keretében ott is rendeztek focimeccset, a falu északi és déli részének válogatottja mérte össze erejét.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakópark a Patkó Panzió helyén?

Sopronban bezár a Patkó Panzió, a helyére elképzelhető hogy lakóparkot tervez az új tulajdonos. Tovább olvasom