Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Jövő héten kezdődik az építkezés

A jövő hét első napján átveszi a munkaterületet a FÉSZ Rt. és megkezdődik a Deák tér rehabilitációja.
Minden akadály elhárult, hogy végre megújuljon a Deák tér – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Hruby József. Az alpolgármester szólt az előzményekről és arról is, hogy az elmúlt másfél évben háromszor ajánlotta fel Varga Gábornak, hogy egyeztessenek a tervekről, de a Deák Tér Fórum vezetője mérlegelés nélkül elutasította, inkább jogi útra terelte az ügyet. Ennek egyik állomásaként beperelték a megyei közigazgatási hivatalt is. A jogerős ítélet március 30-án született meg. Elutasították a fórum keresetét és kötelezték a perköltségek megfizetésére.

– A rehabilitációt követően egyharmaddal csökken a parkolók száma, de még elegendő lesz az ott lakóknak, és jelentősen nő a zöldfelület – mondta Hruby József. – Az egyetem botanikus kertjének szakemberei megvizsgálták a fákat és 31 beteg kivágását javasolták, de helyette 189 újat ültetünk. A zöldfelület a jelenlegi 21.158 négyzetméterhez képest 2802-vel nő. Hatvanhét padot helyeznek el és lesz öt ivókút is, a vízfelület pedig több mint 500 négyzetmétert tesz ki. A föld alá süllyesztett turisztikai centrum lesz a központja a városból induló és befutó kerékpárutaknak. Egy olyan parkot építünk, pihenőkkel, játszótérrel, interaktív szökőkúttal, árnyat adó ligetekkel, amely minden soproni számára kikapcsolódást és pihenést nyújthat, és amelyre mindenki büszke lehet, aki ebben a városban él.

A tér felújításával párhuzamosan elvégzik a közművek rekonstrukcióját is, különválasztva a csapadékvizet a szennyvíztől, és minden házat bekötnek a csatornarendszerbe, mert számos épület szennyvize közvetlenül a Rák-patakba jut.

A tájékoztatón jelen lévő Kelemen Ferenc, a FÉSZ Rt. vezérigazgatója elmondta, hétfőn veszik át a munkaterületet és várhatóan október végéig felújítják a teret. A munkálatokat a föld alá süllyesztett épületekkel kezdik. Minden pénteken 8 és 9 óra között várják azokat a Deák téri lakókat, akiknek a munkálatok valamilyen kellemetlenséget okoztak, hogy azonnal tudjanak segíteni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kivágják a nyárfákat

Tovább folytatódik térségünkben a beteg és balesetveszélyes fák kivágása. Így a Fertő-parti,… Tovább olvasom