Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Jönnek a Kakasok az Édenben - Olvasópróbával kezdett a stáb

Megtartották Tamási Áron Kakasok az Édenben (Ördögölő Józsiás) című zenés tündérjátékának olvasópróbáját a Soproni Petőfi Színházban.

A színjáték igazi tündérmese, a főhős – Ördögölő Józsiás – eposzi jelzőket idéző említőneve magában hordozza szinte az egész történetet: maga is a pokoli és az ideálisan jó, a démoni és az angyali erők örök küzdelmét jelképezi.

A próba.
A próba.


Nem más ez a játék, mint a szegény legény győzelme eszessége, testi-lelki ereje révén a pokol urai felett. Ezt tetézi boldogsága a kedvesével, Jázminával – az édenükbe tolakodók, az ország dolgát hátráltatók viszont lelepleződnek, halállal lakolnak vagy kiűzetnek az országból, mert ezt kívánja a nép: a tisztesség, a fény, a remény őrizője - mondta el Pataki András, a darab rendezje.

Tamási üzenete a ma emberének is újult erővel szól: az emberi lélekben – ha csak egy szikrája létezik is a tisztességnek – az eszményi jóra való hajlandóság szeretne érvényesülni.

A szereposztás:

Józsiás - Horváth Andor
Jázmina - Molnár Anikó
Bakszén - Lénárt László
Villikó - Papp Attila
Lámsza - Krizsik Alfonz
Kámzsa - Pintér Gábor
Dilló - Szőcs Erika
Idilló - Diószegi Imola
Durmonyás - Ács Tamás
Mordiás - Horváth László
Ropogán - Savanyu Gergely
Murmog, Dudaró - Sárdy Zoltán
Babura, Bambucz - Czár László
Fanfárus - Farkas Tamás

valamint:: Csernus Anita, Nagy Nikolett, Pélyi Bettina, Pálfi Gabriella, Lukács Levente, Stánicz Zoltán, Szeles Tamás, Szóka Roland
Zenekar: Bonyár Judit, Hűvösvölgyi Péter, Bergics András, Papp Gyula
Dramaturg: Katona Imre
Zene: Bonyár Judit – Hűvösvölgyi Péter
Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)
Jelmez: Húros Annamária
Díszlet: Pataki András
Fényterv: Kovács Ferenc
Súgó: Szlúka Brigitta
Ügyelő: Madár K. Zoltán
Rendezőasszisztens: Kincses Kata
Rendező: Pataki András
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fertőszentmiklós növelte bevételeit

Megtanultuk, hogy a sült galambot nem várni kell, hanem tenni érte - emelte ki Horváth Tibor… Tovább olvasom