Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Jól van a formalint ivott soproni nő

Helyreállt az állapota annak a soproni asszonynak, akinek még 2010 novemberében béltisztító folyadék helyett formalint adott egy nővér a kórházban. A volt egészségügyi dolgozó büntetőpere még folyamatban van.

Mosolyogva fogadja látogatóit az időközben lányához Sopronkőhidára költözött Várnagy Mihályné nyugdíjas, akit életveszélyes állapotban szállítottak 2010 novemberében a soproni kórházból Budapestre.

Szörnyű szakmai tévedés miatt forgott veszélyben az élete: műtétjét megelőzően szájon át adható béltisztító folyadék helyett higított formalint kapott a hajnali órákban, amitől iszonyatos fájdalmai lettek.

(A formalin erős fertőtlenítő- és konzerválószer. Esetünkben a nyelőcső, a gyomor és a bélrendszer felmaródását okozta.)

Lányát hívta, s szólt a nővérnek is, aki csak annyit válaszolt: „Mert azt kortyokban kellett volna meginni." Csak délelőtt derült fény a folyadékcserére. Végül Budapestre, a toxikológiai intézetbe került.

Várnagy Mihályné: nemcsak a leleteimet őrzöm, hanem az újságcikkeket is. Fotó: G. M.
Várnagy Mihályné: nemcsak a leleteimet őrzöm, hanem az újságcikkeket is. Fotó: G. M.


– Megrázó azokra a napokra és a lábadozásom kínjaira gondolni, de most már rendben vagyok. A karácsonyt is szeretteimmel töltöttem, családom, négy unokám és három dédunokám körében – mesélte mosolyogva az asszony, aki nemcsak akkori leleteinek sokaságát őrzi, hanem a nem mindennapi esettel foglalkozó újságokat is.

– De ez nem volt mindig így. Budapestről két hét után hazaengedtek. Bármit ettem vagy ittam, azonnal átfutott rajtam, pelenkázásra szorultam. A soproni kórházban azzal nyugtatgattak, idővel elmúlik ez a problémám. Teltek, csak teltek a hónapok, s az állapotom nem javult. Fél év múltán felkerestem egy magánpraxist, ahol a doktor úr két és fél órán át alaposan megvizsgált. Mondta, kezdjünk el egy speciális kúrát.

A félórás mágneses kezeléseket a tizenötödik után egyórásra emelte. Azt nem tudhatom, hogy a kórháziaknak lett-e igazuk, akik azt mondták, idővel elmúlik majd a pelenkás korszakom vagy a kúra hatására, de nem sokkal később kigyógyultam ebből a lehetetlen állapotból.

Azóta is jól vagyok. S hogy találkoztam-e azzal a nővérrel, aki hibát vétett és ebbe majdnem belehaltam? Igen, de csak idén nyáron, a volt nővér büntetőperénél. Akkor bocsánatot is kért tőlem a történtekért.

– A soproni kórház igen korrekten járt el édesanyám irányában – vette át a szót lánya, Porubszky Lajosné.

– Elismerték, hibáztak, s kártérítést fizettek az átélt szenvedések miatt. A kórházban azóta is mindent megtesznek érte, bármilyen egészségügyi problémával keresi fel őket.

A volt nővér ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt büntetőper indult a Soproni Járásbíróságon, de még nincs vége.



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyolc határsértőt állítottak elő a rendőrök Sopronban és Mosonmagyaróváron

Nyolc külföldi próbált meg illegálisan Ausztriába jutni az év első napján. A rendőrök előállították… Tovább olvasom