Kisalföld logö

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 21°C | 32°C Még több cikk.

Joghallgató volt az egyik utazó bűnöző

Közel kilencmillió forintos kárral járó betöréses lopás történt a Győri út egyik telephelyén tavaly februárban. A járásbíróságon ez ügyben hirdetett ítéletet a két vádlott - egyikük joghallgató - fölött dr. Szentirmay Andrea bíró és tanácsa. A fellebbezések miatt a büntetőper Győrben folytatódik.
 
A bűncselekmény olyan soproni autószerviz telephelyén történt, ahol két vállalkozás működik, s mind a kettőt megkárosították a bűnözők. Ilyen módon hiába törtek be „csak" egyszer, két bűncselekmény elkövetésével vádolta a 35 éves elkövetőket – egy remeteszőlősi és egy zsámbéki férfit – dr. Monostori Zoltán ügyész. A bűnügy pikantériája, hogy egyikük – a másodrendű vádlott – joghallgató. Az előzetesben lévő férfit ügyvédje azzal az indokkal próbálta meg szabadlábra helyeztetni, hogy beiratkozhasson a tavaszi szemeszterre... 
Visszatérve a tavalyi bűncselekményre, az utazó bűnözők a betörés előtt pár nappal terepszemlét tartottak. Megfigyeltek, kifigyeltek mindent, ilyen módon egy hétre rá felkészülten érkeztek újból Sopronba.  
Közel kilencmillió forintos kárral járó betöréses lopás történt a Győri út egyik telephelyén tavaly februárban. A járásbíróságon ez ügyben hirdetett ítéletet a két vádlott
Dr. Szentirmay Andrea bíró munka közben. 

Aznap éjjel a cég nagy testű őrző kutyáit elbódították, s amikor betörtek az épületbe, megvárták, amíg a kiérkező őrző-védő szolgálat tagjai azt hitték, „vakriasztásról" lehet szó. Ezután munkához láttak: a betörők az irodákban 1,4 millió forint készpénzt zsákmányoltak, s elvittek egy nagyméretű tévét, a raktárkészletekből és diagnosztikai eszközökből is mindent, ami csak belefért az ott talált Fiat Doblo árukiszállító kisfurgonba. Azzal menekültek el olyan gyorsan, amint jöttek, hogy aztán bottal üthessék a nyomukat. A telephely két cégének összesen közel kilencmillió forintos kárt okoztak. Ráadásul az ellopott furgont a Bicskei járásban lévő Mány térségében felgyújtották. A rendőrök remek munkát végeztek: a gyanúsítottakat már február 21-én és 23-án elkapták, 24-én pedig előzetes letartóztatásba helyezték őket. 

Dr. Monostori Zoltán ügyész jelentős értékre elkövetett betöréses lopással vádolta a különös visszaeső – 2014-ben öt év fegyházból szabadult – elsőrendű és a többszörösen büntetett előéletű másodrendű vádlottat. Dr. Szentirmay Andrea bíró és tanácsa végül az elsőrendűre öt év hat hónap, a másodrendűre négy év börtönbüntetést szabott ki. A bűn- ügyi költség 3,7 millió forintjának megfizetésére is kötelezte őket. A két férfi enyhítésért, az ügyész a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így a büntetőper a Győri Törvényszéken folytatódik.
Dr. Szentirmay Andrea bíró munka közben. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonaton hagyott kerekesszékes, tetűnek nevezett mozdonyvezető

Vonaton hagyott kerekesszékes, tetűnek nevezett mozdonyvezető
Sopronból tartott ácsi otthonába olvasónk, elmondása szerint azonban utazása rémálommá vált. Mást… Tovább olvasom