Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Jegyzőváltások a falvakban

Soproni térség - A közelmúltban több település is körjegyzőséget alakított, vagy személycsere történtek a poszton. A közös adminisztráció fő előnye, hogy a jegyző bérét az állam fizeti.
Agyagosszergény és Fertőendréd még júliusban alakított körjegyzőséget. Fő érvként azt hozták fel, hogy az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került település csak abban az esetben kaphat támogatást, amennyiben körjegyzőségben működik. A jegyző bérét az állam fedezi, tehát a falvak tudnak takarékoskodni. Az adminisztrációt ezen a két településen Horváthné Nagy Szilvia végzi.

A körjegyzőségek sorában Hidegség és Fertőboz következett. A két település képviselő-testülete várhatóan augusztus közepén tart együttes ülést. Ekkor szavaznak az új jegyző személyéről. Addig Fertőbozon helyettesítőként Erdősi Tiborné, Hidegségen pedig Zsirai Alajosné látja el a szükséges feladatokat. A szerződést úgy kötötték meg, hogy mindkét fél egyenrangúként vesz részt a társulásban, és a lakosság számának arányában fizetik ki a béren felüli a költségeket.

Gyalókán és Szakonyban évek óta körjegyzőség működik. Az itteni jegyző, Brummer Krisztián a nyár közepe óta a soproni önkormányzat polgármesteri hivatalát vezeti. Augusztus közepén jár le a pályázati határidő, és a tervek szerint szeptember elsejétől töltheti be az új jegyző a posztot, addig helyettesítőként Brummer Krisztián hivatalban marad.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy évre választottak igazgatót Hegykőn

A hegykői általános iskola korábbi igazgatójának, Kocsis Tibornak idén járt le a megbízatása. Az… Tovább olvasom