Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Játszva tanulják a nyelvet a soproni ovisok

Újabb óvoda indított német nemzetiségi csoportot Sopronban. A Borsmonostori utcában nemcsak szakmailag bővült az intézmény, kívül-belül megújult az épület is.

A bánfalvi és a Zsilip utcai óvoda után az evangélikus egyház által működtetett Hunyadiban is indítottak német nemzetiségi csoportot. A szülők és a pedagógusok régi, közös vágya teljesült ezzel, hiszen az iskola alsó tagozatában már régóta működik német nemzetiségi tagozat, a felsősök pedig a Líceumban folytathatják tanulmányaikat. Sopronban sok család él német gyökerekkel, így biztosítottnak látszik a nemzetiségi hagyományok ápolása – immár a legkisebbek körében is.

– Nem arról van szó, hogy német nyelvet tanítunk óvodai szinten – sietnek leszögezni a csoport pedagógusai, Róthné Mrkva Edit és Wagner Dolores. – A legfontosabb feladatunk, hogy a gyerekek érezzék jól magukat itt, hiszen így lesznek mindenre nyitottak. Ha ez az alap erős, akkor lehet ráépíteni az idegen nyelvet, a német kultúrát, népi kincset, hagyományokat. Nem direkt tanításról van szó. Különböző játékformákban, kezdeményezések alatt fokozatosan adunk teret a német nyelvnek, ehhez kapcsolódnak a mondókák, versek, énekek. Például a játékok elpakolásánál mindig ugyanazt a dalocskát énekeljük.

A gyerekek játékos foglalkozásokon – mondókákkal, versekkel, énekekkel – sajátítják el a német nyelv alapjait. Fotó: Magasi Dávid
A gyerekek játékos foglalkozásokon – mondókákkal, versekkel, énekekkel – sajátítják el a német nyelv alapjait. Fotó: Magasi Dávid

Először a dallam válik ismerőssé az ovisoknak, ebből tudják, hogy a rendrakás következik, aztán megtanulják az értelmét is. Mimika, gesztusok, cselekvések, a nyelvi intonáció segítik a hallottak megértését. Tavaszra már, ha németül kérjük, hogy valaki csukja be az ajtót, mindenki szalad, csak hogy lássuk, értik ám a szavunkat... – mesélnek munkájukról az óvónők.

A nemzetiségi óvodapedagógia célja a szakemberek szerint az, hogy a gyerekek megszeressék az idegen nyelvet. Így amikor az iskolában találkoznak vele, már ismerősük lesz és nem ijednek meg tőle akkor sem, ha ott már számonkérés is áll a tanulás mögött. A felmérések szerint egyébként az óvodai nyelvi csoportokban meglepően nagy passzív szókincsre tesznek szert a gyerekek és jó az aktív szókincsük is.


Kívül-belül megújulva

A Borsmonostori utcai Hunyadi-óvoda 112 óvodása és 15 dolgozója mára „belakta" a kívül-belül megszépült, az emeletráépítésnek köszönhetően újabb helyiséggel is bővült intézményt. A fenntartó evangélikus egyház támogatásával és saját forrásból, mintegy 120 millió forintból újult meg az intézmény, ahol szeptember óta négy csoportban foglalkoznak a gyerekekkel. A földszint akadálymentesített lett, a szintek között ételliftet alakítottak ki és napkollektor segíti a gazdaságos működtetést.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ha szemetet lát, hívja a hulladékkommandót!

˝A Balfi úti evangélikus temető mögött azóta gyűlik a szemét, amióta felgyújtották a konténereket.… Tovább olvasom