Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 12°C Még több cikk.

Iván: keresik az orvos utódját

Az iváni önkormányzat a hét elején adta fel – megüresedő háziorvosi állása betöltését célzó – hirdetését az egészségügyi közlönyben. A falu háziorvosa, dr. Sándor Andrea négy évet szolgált a községben.
Az állandó, s nemegyszer indokolatlan késő esti hívások, továbbá az utóbbi időszakban megnyilvánuló atrocitások ösztönözték arra, hogy vegye köpenyét, s családjával – két gyermekével és férjével együtt – másutt keressen boldogulást.

Hétvégi ügyelet, hétközi készenlét

– Igazán sajnálom, hogy a doktornő bejelentette távozási szándékát, hiszen nagyon jó és áldozatkész orvost ismerhettünk meg benne – említi Linter Tibor, Iván polgármestere. – A doktornő azt szerette volna elérni, hogy a hétvégi ügyelethez hasonlóan, amelyet a kapuvári körzet háziorvosai látnak el, a hétközi ügyelet is megoldódjék. Erre azonban nem került sor: hiába kezdeményeztem megbeszélést az orvosi ügyeletek vezetőivel, objektív körülményekre és kedvezőtlen iváni tapasztalataikra hivatkozva elzárkóztak az elől, hogy biztosítsák a hétközi esti orvosi szolgálat Ivánra való kiterjesztését. A soproni központú orvosi ügyelet közigazgatási határa is csak Újkérig terjed. Ennek következtében a mindennapos felelősségteljes munka és a folyamatosan előforduló esti hívások egyszerűen kimerítették doktornőnket.
Az iváni önkormányzat az országos jellegű hirdetés megjelenésétől számított harminc napig fogadja a háziorvosi állásra benyújtott pályázatokat. A jelentkezések képviselő-testületi elbírálását követően a nyertes pályázó azonnal betöltheti az állást.

Nyáron már máshol

– Elhatározásom végleges, már sikerült új munkahelyet is találnom a megyében – válaszolta érdeklődésünkre dr. Sándor Andrea háziorvos. – A felmondási idő hat hónap, remélem, a községnek ez alatt sikerül más orvost találnia. A nyár közepén már új munkahelyen gyakorlom hivatásomat. Amennyiben fél év múlva még mindig sikertelen lesz az állásra kiírt pályázat, helyettesítésemről az önkormányzatnak kell gondoskodnia.
Dr. Amberger Erzsébet, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat soproni tiszti főorvosa elmondta: az orvosi ügyeleti rendszer – amely valójában nem része az alapellátásnak – önkormányzat- és háziorvos-függő. Az Ivánt is magában foglaló kapuvári körzetben a hétvégi orvosi szolgálatot központi ügyelet végzi, ám hétköznapokon készenléti ügyelet van érvényben. Ez utóbbi annyit jelent, hogy a háziorvosok a maguk területén végzik az ügyeleti ellátást. A tiszti főorvos már többször is megpróbálta létrehozni a hétvégihez hasonló hétköznapi központi ügyeletet, de a kapuvári körzet háziorvosai ellenállásán a kezdeményezés mindig elbukott. Olyan törvényi rendelkezés pedig nincsen érvényben, amely erre kötelezhetné az orvosokat.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átriumház épül a belvárosban

Az Ógabona téren ezen a héten kezdődik és a következő év januárjára befejeződik annak az… Tovább olvasom