Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Ittas-autós üldözés Sopronban

Fertőd-Sopron - Fertődtől, a Fertő-parti úton egészen Sopronig üldöztek egy osztrák állampolgárságú, erősen ittas járművezetőt a rendőrök. A férfi egyébként el volt tiltva a vezetéstől.
Kisebb közlekedési baleset történt csütörtökön este Fertőednréden. Egy harminckilenc éves férfi nekihajtott egy kerítésnek. A baleset után az illető nem állt meg, és Sopron felé vette az irányt. Az esetet a szemtanúk jelezték a fertődi őrsre, majd a rendőrök megkezdték a sofőr felkutatását. Dolgukat megkönnyítette, hogy az autónak spanyol rendszáma volt. Eddig a szokványos történet, az izgalmak ezután következtek.

Fertődön majdnem sikerült megállítaniuk a vezetőt, aki ekkor ámokfutásba kezdett. A Fertő-parti úton Sopronig száguldozott és a többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg. A Balfi utcába érve áthajtott egy árkon, az ütközés következtében megfejelte a kormányt. A száguldozás ezennel véget ért, a férfit kórházba szállították. Sérülései nyolc napon belül gyógyulnak.

– A férfi ellen többször indult már ittas vezetés miatt eljárás, a vezetéstől még mindig el van tiltva – mondta el a Kisalföldnek Farkas Gábor alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság vezetője. – A sofőrt az előállítás után, egy éjszakára őrizetbe vették, tegnap kihallgatták. Jelenleg szabadlábon védekezhet. Ellene ittas járművezetés vétsége miatt indult eljárás.

Olvasóink írták

  • 15. locsi 2008. június 08. 21:39
    „Erdekes. Nyugat-Europaban (nem Magyarorszagon amit Ok ugye Balkannak hivnak...) ilyen esetben, elveszik a gepkocsit (es a jogsit ha van) es borton nehany evre.

    Vajon a balkani Magyarorszag mikor zarkozik fel a Nyugathoz?”
  • 14. Harry Krüger 2008. június 07. 16:57
    „Kedves lisztes (2008.06.06 22:48)!
    "ezért utálom a szájbabaszott tetves magyar rendőrséget"
    Tehát szerinted a rendőrség hozza azokat a törvényeket, amik alapján nem tehet mást, mint elengedni az ilyen hülyét?
    Én úgy tudom, a rendőrség csak végrehajtja a törvényben meghatározottakat, amiket a tisztelt politikusok hoznak.
    Szerintem az üldöző rendőrök között is volt jónéhány, aki arra szavazott volna, hogy ha megállították, picit változtassák meg a személyleírását a burgesz parasztnak. Arról nem beszélve, a rendőrnek is lehet gyereke, felesége, úgy mint neked is akár, akiket a tapló elüthetett volna.
    Szerinted ezek alapján jó szívvel engedték el? (beszéltem olyannal, aki jogosan tud nyilatkozni a kérdésben)”
  • 13. ggg 2008. június 07. 09:42
    „az ittas vezetőnek el kéne venni a kocsiját és árverésen eladni. a befolyt lóvét meg bünti gyanánt eltenni. talán akkor meggondolná a sok k*cs*g, h beül e részegen az autóba. ZÉRÓ TOLERANCIA. ebben az országban csak vasszigorral lehetne betartatni a szabályokat, törvényeket, na meg szakszerűen felkészitett zsarukkal.”
  • 12. Zsoké 2008. június 07. 08:28
    „Tódi!
    Hidd el vannak "tökös" rendőrök,csak ök is rájöttek,hogy nincs értelme a szélell szembe.... mert úgy is ő huzza a rövidebbet...

    csodálom,hogy nem jelentik fel a rendek őreit,hogy ök kergeték bele a balesetbe..”
  • 11. Tódi 2008. június 07. 06:40
    „Emberek, a múltkor megbüntették a rendőrt mert megakarta állitani az ámokfutó fickót / Sopron - lővés a kerékre /.
    Tényleg tragédiáknak kell történni hogy újra normális legyen a világ.
    Jó törvények , és emberséges , de "tökös" rendőrök kellenének.”
  • 10. páctivald 2008. június 06. 23:58
    „hozzászólás 67 2008.06.06 23:41

    Úgy kéne megállítani,hogy gumi kilő.
    Ha meg történt volna személyi sérülés,akkor a további forgatókönyv úgy alakulna mint az Ír sofőr esetében,aki 2 gyereket gázolt el a járdán és azóta is éli gondtalan életét Dublinban!
    Lóf..z a magyar igaszságszolgáltatás s....be!
    Vessetek a mókusok elé,de akkor is így van!
    Nna,jól felhúztam magam.
    Jóccakát.”
  • 9. 67 2008. június 06. 23:41
    „"tökmindegy"-nek üzenem: a "vétség" az nem "szabálysértés"! Előbb tessék elolvasni a cikket,aztán véleményt nyílvánítani. És ha már ennyire ért hozzá, ugyan mondja már meg, hogyan kell egy részeg, ámokfutót megállítani!”
  • 8. lisztes 2008. június 06. 22:48
    „ezért utálom a szájbabaszott tetves magyar rendőrséget!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 7. tökmindegy 2008. június 06. 22:38
    „De azé érzitek:osztrák állampolgár,részegen,jogsi nélkül balesetet okoz(hála az égnek nemvolt személyi sérülés,de az ittaság ha nem súlyosbító körümény akkor nemtom mi!),spanyol rendszámú autóval,
    ráadásul még megsem tutták állittani.Erre ittas vezetés miatt szabálysértési! eljárást indittanak ellene.Na ez a magyar mentalitás!
    Csak példaképpen 2000. ben volt dolgom az ügyészséggel,pofonvágtam egy biciglist egy kocsmaelött mert nézeteltérésünk támadt,erre ö leköpött.Elszakadt a cérna lepofoztam a bicigliéröl,nade nemez a lényeg jött ugye a közeg kapásbol bevittek és feljelentettek közuti veszélyeztetésért!!!!Mert az uriember ült a biciklinn igaz egy métert se ment vele de ültrajata.Na a lényeg szerencsésnek mondhatom magam mert megusztam 2 év felfüggesztettel.Az már máskérdés ez nekem mibe került.Eztmeg nyugottan elengedik kapegy csekket kifizeti nevetve és késsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 6. naja 2008. június 06. 21:45
    „Ha a vezetéstől el volt az adott napon is tiltva elméletileg a jogsi bevont állapotban az osztrákok fiókjában feküdt. Ha a törvényeink lehetővé teszik(tennék...), az autót elkobozni. Oké. Utána a tényállás jegyzőkönyvek stb. kíséretében átadni az osztrák ügyészségnek. Egyék meg amit készítettek. Ha még ezután se sittelik, nem tudok mit mondani, mert autó van annyi.... Vagy olyan törvényt amely a visszaesőket helyben bünteti (?), nem szabadlábon hanem sóbányában!”
  • 5. Harry Krüger 2008. június 06. 20:33
    „Tisztelt drnő!
    Jééé, van valaki, aki több rendőri ellenőrzést szeretne??
    Hiszen egyeseknek pont az volt a problémája, hogy (amíg Bp-re nem vezényeltek 3 tucat rendőrt) túl sok a rendőr a városban és környékén! Végre valami pozitívum!
    Egyébként, mint olvasom, a személy osztrák. Miért csodálkozunk? Ők lopnak a mi boltjainkban, lenéznek minket és semmibe vesznek (tisztelet a kivételnek). Itt megteszi azt, amit otthon nem tenne. Igaz, ott lehet 1-2 sör után vezetni, de a rendőröket figyelmen kívül hagyni? Ott "kemény büntetésben" lenne része ezért, mindegy, hogy ki fia-borja. Itt meg? "Szabadlábon védekezhet". Többszöri ittas vezetés után. Magyarország, 2008. Mi kell hozzá, hogy többet ne ülhessen autóba nálunk? Gyerekhalál?
    Bár tudom, nem a rendőrök hibája, hogy el kell engedniük, hanem a törvényé, de bosszant a tudat. Vajon egy hasonló cipőben járó magyar hogyan járna Ausztriában? Mikorra szabadulna?
    El kellene gondolkodni valakiknek ezen, nem csak a svábok farát nedvesíteni.
    Szerintem.”
  • 4. xd 2008. június 06. 20:25
    „nekiment egy kerítlsnek - kárt okozott
    továbbhajtot - nem rendezte a kárt a tulajjal
    ámokfutásba kezdett - rendőri figyelmeztetés megszegése...
    ... és akkor csak ittas vezetés miatt indul eljárás?
    volt ebbe kenőpénz is, hogy ennyivel megússza...”
  • 3. drnő 2008. június 06. 18:51
    „Ugyan ezt csinálja most is.Nincs elrettentő példa,sok görény van azon az állitáson,hogy nem jogsival megy a kocsija,talán ha autostól elvennék töle a jogsiját akkor nyugi lenne,de igy nem.
    A rendőreink is több ellenőrzést tartanának akkor fentakadna a sok görény.Nem délelöt kell hanem délután este felé akkor járnak ezek az "aranyemberek".”
  • 2. kac kac 2008. június 06. 17:42
    „és mi van akkor ha elhagyja az országot? Nemzetközi bonyadalom? Kiváncsi lennék a szlovákoknál is meguszta voln igy, ha már idengenvezetésért is Pozsony belvárosában bekaszniznak....”
  • 1. miracle 2008. június 06. 17:05
    „És most akkor mi lesz ? Semmi. Ki mondta, hogy jogsi nélkül nem lehet vezetni? Az autóját kell az ilyentől elvenni. Most majd szépen kap egy pár százezres büntetést, 3 év helyett 5 évig lesz eltiltva a vezetéstől, de hát utóbbi nem tökmindegy ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az LB-hez fordul mélygarázsügyben az önkormányzat

Sopron–Győr - Jogorvoslatért a Legfelsőbb Bírósághoz fordul Sopron önkormányzata a mélygarázsperben. Dr. Bártfai Beatrix ügyvéd annyira hisz az igazában, hogy átvállalja a város perköltségeit, mintegy 15–20 millió forintot. Tovább olvasom