Kisalföld logö

2017. 05. 23. kedd - Dezső 14°C | 24°C Még több cikk.

Ismét járható a Várkerület

Sopron - Elkészült az aszfaltborítás és a felfestések is a helyükre kerültek Sopronban a Várkerületen. Az utat az autósok ismét birtokukba vették, a Kisalföld teszteredménye pozitív.
Hosszú, félpályás lezárással és bosszankodással telt hetek után ismét járható Sopron egyik legforgalmasabb útja, a Várkerület. A Kisalföld autóba szállt, hogy meggyőződjön a kivitelezés minőségéről.

Körülbelül három hét alatt újult meg a Várkerület aszfaltszőnyege. Az autósok már használják. Fotó: Magasi
Körülbelül három hét alatt újult meg a Várkerület aszfaltszőnyege. Az autósok már használják. Fotó: Magasi


Néhány szegélykő még nem volt a helyén tegnap és itt-ott kupacba halmozott régi aszfaltot is lehetett látni, ugyanakkor azt is, hogy szorgos kezek – és rakodógépek – az utolsó simításokat végzik a Várkerületen és a szervizutakon. A parkolóhelyeket már mindenütt felfestették, a gyalogátkelőknél pedig akadálymentes szegélyt kaptak.

Az első benyomás szerint összességében úgy tűnik, hogy a belvárost övező legfőbb útvonal teljes hosszában kifogástalan. Az aszfaltborítás egyenletes, sima és már a járdákon is kijavították a felbontásokat.
A Várkerület tehát jól debütált a soproniak előtt és az ígéretekkel összhangban még a Páneurópai Piknikhez és augusztus 20-hoz kapcsolódó ünnepség előtt elkészült.

A rekonstrukció teljes összege 55 millió forintba került, ebből 22 milliót a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt., a fennmaradó részt pedig az önkormányzat saját költségvetéséből fedezte.

Olvasóink írták

  • 20. valakimás 2008. augusztus 17. 17:06
    „Kedves Antal! Az Ön által említett Fodor keresztneve Tamás, és nem Gábor. Hozzászólásának többi része is körülbelül ennyire vehető komolyan.”
  • 19. danidani 2008. augusztus 16. 18:45
    „kedves antal44!
    on rendkivul intelligens es elragado szohasznalattal rendelkezik.
    gratulalok.”
  • 18. hát én 2008. augusztus 15. 22:18
    „Köszönjük azt a technológiát, ami a csatornafedelek mellett vágja az új aszfaltot. Városszerte bizonyította már korszerűségét, bravó. Amint bejönnek a fagyok, megnézheti mindenki mi lesz belőle. És árulja már el valaki, miért nem lehet a csatornákat (és a fedeleket) a járdák alá vagy legalább az utak mellé kiépíteni??”
  • 17. fiatal lány 2008. augusztus 15. 20:49
    „én is az Adyn laktam 20 éve,akkor is ugyanilyen szar volt.”
  • 16. Antal44 2008. augusztus 15. 20:31
    „Végre meg lett csinálva a Várker! Ezúton is köszönet mindenkinek.
    ...,de mi ez a kétirányú várker??? Ezek hülyék??? 2008 Sopron, ki az a marha akit ilyet jóváhagy, hogy egy ideiglenes forgalmi rendből csináljon véglegest? Itt akkora dugók lesznek pár év múlva a Lackner K. uz. irányába, hogy az ember befonja majd a haját... A másik irányba meg percenként kb 1 autó fog haladni. Ez kérem szépen a nevetséges dolgok egyike. Ha tényleg kétirányú veárkerületet akarnának akkor nem ezt ez egy útszakaszt kellene így hagyni, hanem a mátyás király utcát meg kéne nyitni és az is kétirányú, meg stbtsb, de nem sorolom. Ha belegondol az ember, akkor ezek a dolgok, ami miatt megérné kétirányusitani a várkert a mai forgalmi helyzetben nem kivitelezhető!!! Szal a kétirányú várker ebben a formában bukta. Én Fodor párti voltam, de ez a faszsága -elnézést a csúnya szavakért, főleg hölgytársaimtól- betette a kaput. Nekem úyg tűnik, hogy ez a Gabi egy igazi populista. Közelednek a választások fosik, hoyg leváltják, ezért inkább meghagyta, hogy így hagyják a várkert. Semmi következetesség nincs benn. Gratula ennek a politikusnak!! Tiszteletel: Antal”
  • 15. bordó-szürke 2008. augusztus 15. 20:23
    „Mért nem lehet megérteni hogy az Ady Endre nem a városhoz tartozik!!!”
  • 14. barokk 2008. augusztus 15. 17:32
    „hpisti

    Milyen aszfaltról beszélsz? A kátyut kátyu követ. Még egy ledöngölt út is jobb lenne, azon legalább nem görbülne el a felni.
    Mikor jártál az Ady-n utoljára?”
  • 13. hpisti 2008. augusztus 15. 17:07
    „A Bánfalviaknak üzenem:örüljenek,hogy egyáltalán van aszfalt az úton!!Vannak sokkal rosszabb környékek is!”
  • 12. játható? 2008. augusztus 15. 16:55
    „Igen, gyönyörű, de minden hétfőn és pénteken bedugul és járhatatlan lesz. Elvileg "megszavaztatták" a forgalmi rendet, de minek? Inkább a közlekedésmérnökök döntötték volna el a kérdést. Jobb lett volna. (Mi lesz egy baleset idején? Helyszínelés kb. 0,5-1 óra... a forgalom meg...) Köszönjük kedves szavazók, hogy így döntöttek...”
  • 11. ibo 2008. augusztus 15. 14:50
    „Ez mind nagyon szép de a többi utcával mi lesz? A Halász utcát a belváros felöl megközeliteni sem lehet!Hol vannak a szervezések?Polgármesterünk erre lakna akor is ilyen lenne a forgalom szervesés?”
  • 10. nem mondom meg 2008. augusztus 15. 14:21
    „Nilo!

    Az útkonstrukció megvan... A rekonstrukció pedig várat magára.”
  • 9. Nilo 2008. augusztus 15. 14:15
    „Szánalmas ami ebbe a városba folyik!
    Miért kell mindíg UTOLJÁRA hagyni a fos utcákat?
    Ady Endre, Bánfalvi főleg..... nevetséges.... szarnak ezek mindenre.... 2 nap mulva meg majd foltoznak vmit a várkeren ahogy az lenni szokott....

    ki felügyeli ezeket?mert aki ezt véghez viteti a "kertváros" felé nem jár az tuti!

    30as táblából 20at kitenni olcsóbb mint megcsinálni egy útkonstrukciót!”
  • 8. NoBo 2008. augusztus 15. 13:13
    „Szarnak ezek az Ady E. útra....
    Itt lakom több évtizede, azóta ígérgetik, hogy
    "már el van rá különítve a keret"...
    Bla-bla.... szemetek”
  • 7. bánfalvi 2008. augusztus 15. 11:35
    „Akkor most már jöhet végre az Ady Endre út felújítása is?”
  • 6. bal-fék 2008. augusztus 15. 09:54
    „az ilyenkor szokásos technológiai eljárás, azaz a csatornafedelek körüli aszfaltozás miatt bontottak... Van még Kérd(l?)és! ??”
  • 5. Kérdlés! 2008. augusztus 15. 08:48
    „Tegnap már kezdték felturni. Mennyibe került a javítás?”
  • 4. eddig jó 2008. augusztus 15. 08:45
    „tényleg jó lett, csak ha visszaállítanák, hogy ne kelljen a Széchenyi teret megkerülni ahhoz hogy a Móricz zs utcába kanyarodjunk akkor lenne igazán klassz.....”
  • 3. látó 2008. augusztus 15. 08:09
    „Már csak egy "apró" szépséghiba van...ki is kell fizetni!”
  • 2. kutyus1 2008. augusztus 15. 06:57
    „én arra lennék kiváncsi,h meddig lesz ilyen,és mikor fogják,és miért újra feltörni..jó lenne ezt az évet megúszni nélküle,pedig csak 4 hónap van hátra belőle..hm.”
  • 1. /joco1 2008. augusztus 15. 05:45
    „SZÉP , és remélem ilyen is marad.Megnéztem és "kiprobáltam".”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kutyául szagos, rossz helyen

Sopron - Örömmel üdvözölték a környezetük tisztaságára érzékeny soproniak, amikor a holding… Tovább olvasom