Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

Irány egyenesen a Balaton!

A szerelvény Sopron – Bük – Szombathely – Sárvár – Celldömölk – Sümeg – Tapolca állomásokon áll majd meg.

Június 11-től – hétfőtől – újra elindítja balatoni járatát a GYSEV. A kényelmes vasúti kocsikból álló közvetlen járat augusztus 27-ig naponta közlekedik Sopron és Keszthely között. Két év után – együttműködve a MÁV-val és az osztrák vasúttársasággal (ÖBB) – indulnak el a közvetlen járatok.

Sopronból 7 óra 40 perckor indul és menetrend szerint 10 óra 55 perckor érkezik meg Keszthelyre, ahonnan 17 órakor indul vissza és 20 óra 17 perckor érkezik meg Sopronba.

– A közvetlen – tehát átszállás nélküli – vonattal nemcsak a Balatont, hanem a sümegi várat, a tapolcai tavas barlangot, valamint a hévízi gyógyfürdőt és az ottani szállókat is közelebb hozzuk Sopronhoz és térségéhez – mondta Stöckert Dávid, a vasúttársaság szóvivője.

– A néhány évvel ezelőtt Németországból vásárolt személykocsik kényelmesek, az ablakokat hővédő fóliával látták el. Érdekesség, hogy a szerelvény – lényegében a Corvinus intercity – Bécsből indul és oda is tér vissza, tehát számítunk az osztrák fővárosban élőkre, elsősorban a nyugdíjasokra és a diákokra.

Stöckert Dávidtól azt is megtudtuk, a GYSEV partnereivel együtt további balatoni járatok indítását fontolgatja, ám ezekről egyelőre nincs döntés.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játékos nyelvtanítás babakortól

Egyedi képzési módszerek jelennek meg a VONAL kreatív oktatás stúdióiban. A kópházi „nyelviskola" alapjaiban változtatja meg a nyelvoktatásról kialakult elképzeléseket. – Általános volt az a vélemény, hogy hároméves kor alatt nem érdemes „képezni" a gyerekeket, ezt azonban megcáfolják a tapasztalatok – mondta el a Kisalföldnek Tihanyi Lilla iskolavezető. Tovább olvasom