Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 1°C Még több cikk.

Irak fenyegető válságtérség

„ Irak olyan mértékben vált válságtérséggé, hogy az már az egész világot fenyegetheti” – jelentette ki Sopronban Deák Péter biztonságpolitikai elemző.
– Vegyi és biológiai fegyverek le nem szerelése, a terrorizmus melegágya, militarizmus, diktatorikus berendezkedés. Ezek a hivatalos indokok, amelyek leginkább közrejátszottak az Irak ellen indított hadjáratban – fogalmazott Sopronban Deák Péter biztonságpolitikai elemző. Az Irakkal kapcsolatos fejleményekről a professzor kifejtette: kiderült, a fenti okok nem, vagy csak részben fedik a valóságot.

Így megkérdőjelezhető annak jogossága, hogy egy ilyen súlyos következményekkel járó háborút kellett volna indítani nemcsak Irak, hanem voltaképpen az egész iszlám világ ellen. A szaddami diktatúra ugyanis elsősorban a politikai eliten belüli csatározásban nyilvánult meg: a kikényszerített rendszerváltás pedig nem a nemzetközi eljárás és a jog eszköze.

„Az iraki tömegpusztító fegyvereket illetően, a feltételezett óriási arzenál végül is nem került elő; ettől függetlenül voltak, talán még lehetnek is bizonyos mennyiségek, de hozzáteszem: kinek nincs?" – vetette fel a kérdést Deák Péter, aki szerint a militarizmus sem állja meg a helyét Irak esetében. Haderejük egy szétesett, alulfejlesztett hadsereg volt, amely már rég nem fenyegette a szomszédos államokat. A terrorizmus fészke címke sem ragasztható egy az egyben Irakra, sokkal inkább Szaúd-Arábia, Afganisztán, Pakisztán s a kaukázusi államok térsége azonosítható ezzel a fogalommal.

Aztán bekövetkezett az a paradox helyzet, hogy amikor a szövetségesek megszállták egész Irak területét, s bejelentették: a hadműveletek véget értek, még csak akkor kezdődött el igazán a háború. A győzelem bejelentéséig 118 amerikai veszítette életét, azóta több mint háromszor annyi.

Irakban asszimetrikus háború zajlik: egy technikailag jól felszerelt, egyenruhás, ugyanakkor passzív hadsereg áll szemben egy rosszul ellátott, illegalitásban lévő, viszont egymástól jól megkülönböztethető érdekcsoportokat, kisebbségeket – a siítákat, a szunnitákat, a kurdokat és a szélsőséges anarchista csoportokat – képviselő aktív haderővel. S hogy meddig lehetnek jelen a szövetségesek Irakban? Irak ma az egész világot fenyegető válságtérség, amely konszolidálásra szorul. A megoldás: civil kontroll kell a megszállás felett, erre pedig csak az ENSZ képes.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az EU támogatja

Az utóbbi években régiónkban is egyre népszerűbb az őshonos háziállatok tartása. A régi fajták… Tovább olvasom