Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Ipartörténeti emlék lehetne

Sopron - Ipartörténeti érdekesség lehetne, de bontásra ítélték a Flandorffer utcai egykori turbinaházat, tulajdonosa ugyanis építési területként szeretné értékesíteni a területet. A másodfokú hatóság megadta a bontási engedélyt, a főépítész a megmentése érdekében tárgyalást kezdeményez.
Az önkormányzat sokáig a műemléki védettségben bízott a Flandorffer utcai volt villamos telep turbinaházával kapcsolatban, ám a közel 150 éves épület – egyéves ideiglenes védelem után – végül nem kapta meg a végleges védettséget. Nem, mert jelentősége nem országos szintű, ugyanakkor a helyi védelmet megérdemelné.

Ha a városnak fontos, óvja meg! – hangzik az örökségvédelmi hatóság álláspontja.

Figler András, a műemlékvédelem regionális irodavezetője még azt is hozzáteszi, hogy az önkormányzatoknak törvényi kötelezettségük gondoskodni a helyi, megóvásra érdemes örökségek védelméről.

De mit tehet az önkormányzat, ha a szóban forgó ingatlan magántulajdonban van? A Flandorffer utca mentén húzódó egykori gázgyár mintegy négyezer négyzetméteres területe néhány éve a FÉSZ Zrt. tulajdona. Az építőipari cég értékesíteni szeretné az ingatlant, érdeklődő is lenne az üzletre, ehhez azonban el kellene bontani a turbinaházat. A helyi építésügyi hatóság nem adta meg a bontási engedélyt, az elutasító határozatot azonban a társaság megfellebbezte. Másodfokon Győr megadta a hozzájárulást.

A város szeretné megmenteni az épületet. A gázgyárat 1865-ben a soproni polgárok részvényeiből alapították. Fotó: Magasi Dávid
A város szeretné megmenteni az épületet. A gázgyárat 1865-ben a soproni polgárok részvényeiből alapították. Fotó: Magasi Dávid

– Hogy őszinte legyek, erre nem számítottunk – mondja elöljáróban Kuslits Tibor főépítész, aki szeretné megmenteni az épületet. – Bíztunk a műemlékvédelemben. A helyi védettséget minden további nélkül megkaphatná a volt turbinaház, de a bontási engedély után ez már elkésett lépés lenne. Ha még lesz rá módunk a rendezési tervben, ami várhatóan júniusban kerül a közgyűlés elé, rendezzük a kérdést. Egyelőre azonban nincs más lehetőségünk, mint hogy igyekszünk meggyőzni a tulajdonost arról, hogy érdemes megtartania az épületet. A volt turbinaház sorsa a tárgyalások során dől majd el...

A soproniak alapították

A soproni gázgyárat – légszeszgyárat – 1865-ben alapította a város saját tőkével. Kilencvenhét éven át szénlepárlással állítottak itt elő gázt. A vasúton érkezett szenet a lehető legrövidebb úton kellett eljuttatni a gyárba, ezért alakították ki épp itt az épületegyüttest. 1897-től a telep már villamossággal is foglalkozott. 1918-ban szénhiány miatt 1929-ig leállt az üzem, 1926-ban pedig átépítették a villamosművet. 1930-tól már nem világításra, hanem háztartási célra állították elő a gázt. 1950-től hivatalosan szétvált ugyan a gáz- és az elektromos üzem, de továbbra is közös telepen maradtak.


Olvasóink írták

  • 16. idurboy 2009. március 10. 09:00
    „üdv! hamár it tartunk hol van a petöfitéröl a szobor??????????????????????miért nem kapta vissza a szobrot a tér komolyan kiváncsi lenék xéve nincs vajon lesz!!!!!”
  • 15. Csabazs 2009. március 02. 14:16
    „Ikoza,ancsa!
    Felújítva lakásként elfogadható, sőt támogatnám is! De szórakozóhelyet azért már ne!!!”
  • 14. anca 2009. március 02. 10:00
    „Gyerekek! Amennyiben a "régiek" így gondolkodtak volna, mi maradt volna a történelmi belvárosból?

    Más: felvetődött bennem a cikk kapcsán, hogy a szépséges ipari műemlékből, az évekkel ezelőtt "kiégett gyertyaraktárból" mi lesz?

    Főépítész úrnak az (is) a felelőssége, hogy megpróbálja megóvni azokat az ipari, építészeti emlékeket, amelyek pótolhatatlanok, ha lerombolják őket haszonlesők.”
  • 13. Hozzászóló 2009. március 02. 09:42
    „2. Laccie! Addigra már nem lesznek.”
  • 12. Ikoza 2009. március 02. 08:26
    „Szerintem nem lehet egy épületet pusztán anyagi szemszögből vizsgálni. Ez az épület igenis értékes. Tisztában vagyok vele, hogy a városban több olyan védett épület van, aminek a felújítására szintén nincs pénz, így ez az épület sokadik a sorban. Ki lehetne írni egy pályázatot a jövőbeni hasznosításra. Én már álmodtam ide éttermet vagy lakásokat. Más országokban múltja van az ipartörténeti emlékek lakásként való alkalmazására. Például ilyen a bécsi gázgyár is. Tisztában vagyok vele, hogy itt kezdett kiépülni Sopron szórakozónegyede, nyilván ez befolyásolja a lakhatóságot, de azért még gondolkodni kellene, mielőtt kiküldik a buldózereket.”
  • 11. Csabazs 2009. március 02. 06:55
    „Mint a Hátsókapu utcai háztömb is!”
  • 10. pulci 2009. március 01. 18:23
    „Én nem tudom elképzelni, hogy mire lenne jó ha ezt felújítanák arról nem is beszélve mennyibe kerülne. Ugyanez a helyzet a Kossuth utcai vasúti átkelőnél lévő bakterházza,l nem értem ki az az épeszű ember aki azt meg akarja tartani de ezért áll ott már 10 éve romokban. Le kéne rombolni ezeket az épületeket és ha már nem a város tulajdonában van akkor nincs mit tenni ha a tulajdonos megszerzi az engedélyt akkor építsen is valamit a helyébe. Ez már körülbelül a 10. épület Sopronban aminek a helyzete még mindig nem tisztázodott és továbbra is csúfítja a város kinézetét.”
  • 9. Csabazs 2009. március 01. 17:53
    „Kedves Erdész!
    Az Újteleki utca 4-6 szám alatt nem csak önkormányzati,hanem saját tulajdonú lakások is vannak!Hova kerülnének a bérlakásban élők és miből finanszírozná a város a saját tulajdonú lakások megvételét? Ahogy én tudom ez a ház műemlék,illetve műemlékjellegű!

    Történelmileg nagy lehet az értéke a volt turbinaháznak,de így egy romhalmaz mennyit ér? Ha valami csoda folytán mégis bejönne a főépítész bizakodása,akkor is ott a kérdés, hogy miből újítaná fel a város???”
  • 8. Egysoproni 2009. március 01. 14:25
    „Bááár, ha meggondolm maradhat igy ahogy van! Állatkertje még ugysincs a városnak. A kép mint mutatja, rácsok már vannak... Majd 2010 után a jelenlegi városvezetést ott lehetne mutogatni és így egycsapásra hasznosítva lenne az a romhalmaz.”
  • 7. kumpala 2009. március 01. 13:56
    „Bontsák le, nem szép, pénz meg úgyse lesz soha a rendbetételre, többe kerül mint felhúzni mást a helyére. Szórakozóhely, ok, legyen, de a családoknak, gyerekeknek való! Mert olyan bizony nemigen van városunkban, ahová mondjuk elmehetnénk hétvégén, és mindenki jól érezné magát. No plaza, no disco. Szerintetek ez megérné valakinek?”
  • 6. Egysoproni 2009. március 01. 12:54
    „Igen az is egy megoldás, hogy bontanak. Csak kérdés, hogy az ott lakókat hova és mennyiért költöztetik ki!? Szórakozóhely? Minek? Nincs elég a városban? Csak ott a környéken van mindjárt 2 és a Baross út sincs oly messze. Én is fiatal vagyok még de soha nem bújtam a szórakozóhelyeket. Én lakóparkról is hallottam anno, de az embereknek mostanság nincs pénzük ilyesmire úgyhogy ez szerintem halott ügy.”
  • 5. erdész 2009. március 01. 12:47
    „T.egysoproni. A rendőrséget lehetne bővíteni,ha lebontanák az újteleki 4 sz alatti önkormányzati házat.Hatalmas terület az újtelekitől a piacig a rendőrség hátsó falával párhuzamosan.A Flandorffer utcai romok helyére ne hidd, hogy normális dolog épül.Egyszer már írtak róla.Szórakozóhelyet akarnak szórakozóhely hátán a hülyegyerekek részére.Nyilván Sopronnak erre lenne legnagyobb szüksége!!!!!!”
  • 4. Egysoproni 2009. március 01. 11:26
    „Tűzoltóság? Szerintem meg ott van ezzel a romhalmazzal szemben a volt HÖK laktanya. Abban az objektumban elférne az egész rendőrség, tűzoltóság, katasztrófavédelem is. Noha meggyőződésem, hogy a rendőrség igenis jó helyen van ott ahol van csak sajnos kicsi a hely és a bővítés sem nagyon jöhet ott szóba hacsak nem lehetséges egy tetőtérbeépités az épületen.
    Ellenben eme romok helyén eltudnék képzelni egy parkolóházat. Itt parkolhatnának a környékbeli lakók akik pl: jelenleg a táncsics utcában parkolnak illetve a Tempo áruház parkolója ha megszűnne azt a területet be lehetne parkosítani. Jó, jó, tudom, mélygarázsunk is van az sem nyilt még meg... (bár a Petőfi téren is eltudnék képzelni nagyobb zöldfelületet a sok kő helyett)
    Vagy... a volt Édász és eme romos épület közt elég nagy terület van. Talán elférne egy a gyerekeknek való élménypark is vagy bármi.”
  • 3. Telepathia 2009. március 01. 09:28
    „Helyreállítás után, ide kellene át költöztetni a Tüzoltóságot.”
  • 2. Laccie 2009. március 01. 08:54
    „A szétomló épületnél bármi szebb... Egyetértek az előttem szolóval.
    Az utak és a belvárosi műemlék házak rendbetétele után foglalkozzanak a régi ipari épületekkel.”
  • 1. Egysoproni 2009. február 28. 22:02
    „Ha a városnak fontos, óvja meg! - hangzik az örökségvédelmi hatóság álláspontja.
    Ha magántulajdonban van akkor kötelezhető e a megóvásra illetve etzt az épületet elnézve nem kevés ráfordítással építésre!? Ha nem kötelezhető akkor a város ad e erre pénzt? Ha ad akkor miből? Ha nem akar adni akkor pedig le kell bontani! Az a terület sokkal jobb sorsra érdemes.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenötmilliós hiánnyal számol Nagycenk

Nagycenk - Nagycenk idén 267 millió forint bevételre számít a tavalyi 278 millió forinttal szemben.… Tovább olvasom