Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Ipari épületek is védettek lehetnek

Sopron - Mintegy száznegyven épületet nyilváníthatnak védetté Sopronban. Ide tartozik a Deák tér és a Felsőlövér út épületeinek egy része, valamint egykori ipari létesítmények.
Az 1950-es, '60-as években a belvárosban lévő épületek sokaságát helyezték műemléki védettség alá. Akkoriban a városmagokra koncentráltak, így a külső terültek kimaradtak, miközben itt is vannak értékek.

– Új törekvés, hogy ezeket az épületeket is felkutassuk – mondta el Figler András, a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodájának vezetője. – Így az elkövetkezendő években védett lehet a Deák tér házainak negyede, valamint jelentős számú épület a Felső-Lövérekből. Változás továbbá, hogy az egykori ipari létesítmények is védettséget kaphatnak. Ez utóbbiak feltérképezése már elkezdődött. Jelenleg mintegy száznegyven épület vár elbírálásra, ötven ügy pedig előkészítés alatt áll. A folyamat azonban nagyon lassú, hiszen Hiller István kulturális miniszter legutóbbi döntése értelmében csupán három megyei épület kapott védettséget.

Figler András hozzátette, az értékmentést segítené, ha az önkormányzatok élnének a helyi védettség alá helyezés lehetőségével. Ez az eljárás gyorsabb, mint a műemléki, ugyanakkor a szabályozás ugyanolyan szigorú. Megtörtént eset, hogy egy épületet megőrzésre javasoltunk, ám mire a kollégák újból kimentek a helyszínre, kiderült: az építményt elbontották. Sajnos sorra tűnnek el azok az épületek, amelyeket nem vontak védettség alá, pedig megérdemelnék.

– Az egy dolog, hogy épületeket védettség alá vonunk, a felújítás, karbantartás költségét is elő kell teremteni – folytatta az irodavezető. – A tulajdonostól sem lehet minden esetben elvárni, hogy fedezze a költségeket, az állami források viszont egyre csökkenek. Megoldást a pályázatok jelenthetnek. A Regionális Operatív Program ide vonatkozó kiírására február elsejéig lehet jelentkezni. Idén várhatóan még a Kulturális Alapprogram keretén belül is lehet majd pluszforráshoz jutni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Nyugat-magyarországi Egyetem Bora 2008

A Nyugat magyarországi Egyetem Bora 2008 címért versenyeztek a soproni és a környékbeli borosgazdák.… Tovább olvasom