Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Intézményeket vesznek célba a csalók

Jótékonysági akciónak álcázott csalássorozat kezdődött Sopronban.
Az elkövetők tízezer forint illeték fejében műszaki cikkeket akarnak „ajándékozni" gyermekvédelmi és szociális intézményeknek, azok dolgozóinak. Akik fizettek, mind ráfizettek, tudunk közel egymilliós károkról is.

– Telefonhívással kezdődik a gyanús ügyletre vonatkozó ajánlat, s mivel ismerek olyanokat, akiknek közel egymillió forintos káruk keletkezett, figyelemfelkeltésnek szánom a történetemet – kezdte Nagy Tamás, a soproni József Attila Gyermekvédelmi Központ igazgatója. – Elsősorban az igazgatókat, gazdasági vezetőket, illetve jelenlegi és korábbi munkatársakat hívják fel az ismeretlenek, akik azt állítják: ők is ilyen intézményben végeztek egykoron.

Most különböző karitatív vagy egyházi szervezetek tagjai, s lelki indíttatásból szeretnének segíteni az intézmények gyerekein, tanárain, nevelőin. Tekintettel arra, hogy a vám- és pénzügyőrség az ő szervezetükre bízta a fináncok által lefoglalt műszaki berendezések – tévék, videokamerák, laptopok és egyéb más műszaki cikkek – értékesítését, felajánlják, hogy válasszunk kedvünk szerint...

– Az ajándékot elmondásuk szerint a győri vámraktárban vehettük volna át – vallotta a Kisalföldnek Nagy Tamás, a soproni József Attila Gyermekvédelmi Központ igazgatója. – Mindezért csak a 10.500 forint illetéket kell fizetni. „De mily kevés is ez az összeg az 50, 60 vagy 100 ezer forintos árucikkek értékéhez képest" – mondják ők.

Kényesen ügyelnek a látszatra

– A feltételezett csalók igyekeznek olyan látszatot kelteni, hogy minden rendben van és legális, amit csinálnak – folytatta Nagy Tamás. – Még arra is van gondjuk, hogy felhívják a figyelmet: hozzunk bélyegzőt, számlát is kapunk a majdan befizetendő 10.500 forintokról. Ugyanis annyiszor kell illetékelni, ahány műszaki cikket viszünk a raktárból. Persze kértük a vámraktár telefonszámát is tőlük, hogy előzetesen érdeklődjünk, viszont csak mobilszámot kaptunk. S mint az várható is volt, ez utóbbi mobilos igazolta az előző telefonos illető ajánlatát.

Óvatosan jártak el a parkolóban

– Eleve gyanúsnak tűnt az egész história – folytatta Nagy Tamás. – Épp ezért belementem egy ilyen ügyletbe, s amikor kocsimmal beálltam a megbeszélt győri parkolóba, civil rendőrök kísérték figyelemmel az eseményeket. Azt vártuk, mikor jönnek oda hozzám átvenni a pénzt. Nemsokára fel is tűnt egy gyalogos fiatalember, aki alaposan szemügyre vette a terepet, de valószínűleg szimatot kaphatott, mert némi tanácstalanság után elsietett. Telefonon aznap már nem is lehetett érintkezésbe lépni velük.

Másnap is csak annyit mondtak, hogy nagyon sajnálják, közbejött valami, de legközelebb egészen biztosan meglesz az áru, mikor mennék Győrbe?
– Így aztán, ha bennünket nem is sikerült beugrasztani, tudom, néhányan befizették a 10.500 forintos illetéket. A pénz átadása után persze soha többé nem látták viszont ezeket az embereket.

VPOP: csak rászorulóknak adhatók

– A vám- és pénzügyőrség által szabálysértési vagy büntetőeljárás során jogerősen elkobzott dolgok jótékony célú felhasználását a Szociális és Munkaügyi Minisztérium mellett működő Karitatív Tanács (KT) szervezi. A tanácsot a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet alkotja – tájékoztatta lapunkat Suller György Attila főhadnagy, a VPOP kommunikációs osztályának csoportvezetője.

– Hangsúlyozandó azonban, hogy vám- és pénzügyőrség részéről térítésmentesen átadott árucikkek csak rászoruló személyeknek juttathatók ingyenes szétosztás keretében, intézmények, jogi személyek nem részesülhetnek az adományból.

A rendőrség egyelőre nem nyomoz

Mint dr. Reinhoffer Csaba alezredestől, a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől megtudtuk, Győrben valóban felkészültek a rendőrök elfogásra, ez azonban – bűncselekmény hiányában – meghiúsult. Mivel megkárosítás miatt sem magánszemélyektől, sem intézmények részéről nem érkezett bejelentés, egyelőre nincs folyamatban rendőri eljárás.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újévi tűz Zsirán, sérültekkel

Zsirán az új év hajnalán tűz ütött ki egy családi ház pincéjében. Egy fiatalembert súlyos, egy lányt könnyebb égési sérülésekkel szállítottak a mentők a kórházba. – Hajnali három óra tájban kaptam az értesítést: rendőrök, tűzoltók és mentők állnak a házamnál. Azonnal hazasiettem kőszegi munkahelyemről, hiszen tudtam, odahaza csak a lányom van a barátjával – meséli a ház tulajdonosa. Tovább olvasom