Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Internetes szavazók: a sopron.e-cafe az első húszban

Sopron - Az internetezők szavazatai alapján Budapest és a megyei jogú városok kategóriájában a sopron.e-cafe.hu bejutott a legjobb húsz közösségi oldal közé. A HVG internetes oldalán minden évben kiválasztják – az internetezők szavazatai alapján – a legjobb közösségi oldalt.
Az alig negyedéves sopron.e-cafe.hu igazán szép eredményt könyvelhet el. A megyéből egyedüliként jutott be a legjobb húsz közösségi portál közé. Az oldal létrehozója és egyben tulajdonosa, Kuslics Balázs elmondta, a szándék az volt, hogy a helyi közélet szereplőinek és a soproniaknak olyan lehetőséget biztosítsanak, ahol közvetlen módon, saját maguk írhatják le gondolataikat és erre bárki reagálhat.

– Az indulás óta közel 200 naplóbejegyzés született különböző szerzők „tollából", ami igazolja az oldal létjogosultságát – folytatta az ötletgazda.
– Az előzetes regisztrációt követően bárki részese lehet a virtuális kávéháznak. Úgy gondoltuk, az internet hasznosan kiegészítheti a nyomtatott újságot, hiszen itt nincsenek terjedelmi korlátok.

Nagy Tamás, az MDF soproni szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő szinte kezdettől fogva megjelentette írásait. – Úgy érzem, az oldal segíthet abban, hogy Sopronban megteremtődjön, tovább fejlődön a politikai vita stílusa – mondta a politikus. – Sajnálom viszont, hogy jelenleg nem teljes a politikai paletta, fontos lenne, hogy a városvezetés is kifejtse gondolatait, véleményt cseréljünk egymással.

Az elején meglepődtem, milyen sokan és gyorsan reagálnak egyes írásokra. Azért tartom jónak a kezdeményezést, mert a véleményünket szabadon közzétehetjük az oldalon
– vélte, Kóczán Zoltán, az SZDSZ soproni elnöke, aki ugyancsak aktív bejegyzőnek számít.

A politikusok mellett azonban közéleti szereplők, kultúrapártolók is szívesen tesznek bejegyzéseket. Szirbek István művészettörténész szerint az oldalon mindenki megtalálja a magának megfelelő témát. Úgy véli, már az is nagy eredmény, hogy az emberek odafigyelnek a másik gondolatára, és hajlandók reagálni mindezekre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolabusz a bejáró diákokért

Sopronhorpács - A nyárbúcsúztató falunap keretében adták át és szentelték fel Sopronhorpácson az… Tovább olvasom