Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Ingyen vihetik el a ruhákat a rászorulók

Sopron - Augusztus végén ismét megrendezi immár hagyományosnak számító bolhapiacát a családsegítő szolgálat a Balfi utca 87. szám alatti telephelyén.

A szervezők ide várják az adományokat, amelyeket a rászorulók ingyen vihetnek majd haza.

– Hét esztendővel ezelőtt szerveztük az első bolhapiacot egyfajta új szolgáltatásként, hiszen a profilunkba beletartozik az adománygyűjtés – fogalmazott Kunstár Ágnes, az intézmény munkatársa. – Sikeres volt a program, ám helyhiány okán nem tudjuk egész évben fogadni a felajánlásokat, ezért tavasszal és ősszel szervezünk egy-egy kétnapos akciót. Tapasztalataink szerint így jobban meg is mozgatjuk a lakosságot – tette hozzá a szakember.

Az idei nyári bolhapiacot augusztus 26-án és 27-én rendezik a Balfi utca 87. szám alatt. Az érdeklődők ingyen vihetik haza a számukra még hasznos dolgokat. A belépésnek nincs feltétele, bárki válogathat a kihelyezett holmikból. A szervezők tapasztalata szerint egyre több az új arc, ami azt jelenti, hogy évről évre nő a rászorulók száma.

Az intézmény munkatársai, Karnerné Krisztina, Csibor Bea és Kunstár Ágnes szerint elsősorban gyermekruhákra és játékokra volna még szükség. Fotó: P. V.
Az intézmény munkatársai, Karnerné Krisztina, Csibor Bea és Kunstár Ágnes szerint elsősorban gyermekruhákra és játékokra volna még szükség. Fotó: P. V.

– Úgy látjuk, hogy a gyermekruhákra, játékokra, használati tárgyakra van a legnagyobb igény, de sokan keresik a felnőttholmikat is. Ez utóbbiból a leggazdagabb a kínálat. Bútorokat, nagyobb elektromos gépeket azonban nem tudunk fogadni, mert ezek tárolására, szállítására nincs kapacitásunk. Aki ilyet szeretne felajánlani, kérjük, keresse meg munkatársainkat, s létrehozzuk a megbeszélést közte és a rászoruló között – mondta Ágnes.

A Balfi utcai telephelyen már most is várják a felajánlásokat, ám fontos tudni, hogy ez nem lomtalanítás. A szervezők kérik, hogy csak használható, tiszta, mások számára még valóban megfelelő állapotú ruhákat, eszközöket, edényeket, iskolaszereket vigyenek a gyűjtésre. A felajánlásokat hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óra között fogadják a családsegítő munkatársai.

Olvasóink írták

  • 5. rozinéni 2010. július 28. 17:01
    „na azért néha a józsef attila lakotelepen az abc-nél is van csunya világ mikor már tele van és mellé rakják a zsákokat, persze hogy a kiváncsi ember szétszedi és vissza már nem csomagolja, és ne is beszéljünk a müanyag és papir gyüjtőkontinerekről, azokat is érdemes megnézni hétvége fel”
  • 4. szépjóreggelt 2010. július 28. 08:58
    „Két konténer van a József Attila lakótelepen. Az egyiket még nem láttam szétszedve. a másikat viszont legalább tízszer láttam. Nem egyszer tettem már oda én is ruhát, normálisan becsomagolva. Utána meg azt nézheti az ember, hogy összesározva, szétdobálva ott vannak a ruhái. Azért ez minden csak nem ösztönző....”
  • 3. Ovinkor 2010. július 28. 00:04
    „A József Attila lakótelepen teljesen kulturált a konténer, pedig ott is laknak romák. Nem kellene lépten-nyomon ez a felesleges uszítás.”
  • 2. coolzsu 2010. július 27. 20:53
    „kiszedik! jómagam láttam, hogy amit előtte nap mi a szomszédokkal közösen tisztán, bezsákolva cipeltünk le oda, azt cincálták éppen szanaszét a földön, felfeszítették az ajtót! csürhe... ((( de hogy mi oda többet nem teszünk semmit, az tuti... ((( az ember azt gondolja, hogy oda kerül, ahová kell, aztán persze... a földre, a sárba...inkább kidobom ezek után”
  • 1. Filtec 2010. július 27. 12:43
    „ 
     
     

    Ma Drogerie Markt-ban vásároltam a Jereván lkt-en.
     

    Van ott egy használt ruha konténer.
    Érdemes megnézni mi van mögötte.
    2x3 méteres ruhakupac.
     
    Vagy már tele van a konténer, és oda dobálták a konténer mögé a lakók,
    vagy kiszedték valahogyan (jó nehéz szerintem) a jó emberek, és ami nem kellett, azt otthagyták.
     

    Mindenesetre tök jól mutat az a kupi. A Cigók otthon-érezhetik magukat a környéken.
     
     ”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akadálymentesítve a fertődi intézmény

Akadálymentesítették Fertődön a Fő utcában található, idősek nappali ellátását szolgáló intézményt. Tovább olvasom