Kisalföld logö

2018. 01. 19. péntek - Sára, Márió 3°C | 7°C Még több cikk.

Ingyen evett-ivott egy soproni férfi Hódmezővásárhelyen

Evett-ivott, szállodában lakott, de egyik helyen sem fizetett egy soproni férfi Hódmezővásárhelyen.

Az egyik hódmezővásárhelyi kollégiumból állították elő a rendőrök N. Henriket a napokban. A 41 éves soproni férfi idén szeptemberben és októberben már több éjszakát eltöltött álnéven a szálláshelyen, azonban egyik alkalommal sem fizetett. Amikor újra bejelentkezett, az egyik recepciós felismerte és értesítette a rendőrséget.

A további adatgyűjtés kiderítette, hogy a férfi az egyik hódmezővásárhelyi szállodában is megszállt. A minibár mellett az étteremben fogyasztott, majd „köszönés nélkül" távozott. Amikor e-mailben felszólították, hogy fizessen, azt mondta, hogy baleset érte, de majd utal. Nem utalt.

Hasonlóan járt el több vásárhelyi étteremben. Ételt rendelt, majd arra hivatkozott, hogy letiltották a bankkártyáját, de másnap rendezi a számlát. Nem tette.

N. Henrik ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság. A 41 éves férfi ügyében azonban várhatóan a Szegedi Rendőrkapitányság jár majd el, ugyanis a Tisza-parti településen is hasonló módon töltött el több „vendégéjszakát".

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyugdíjasegyetem: ugródeszkává vált Sopron

Néhány éve Sopron olyan település lett, ahová érdemes az ország más területeiről bevándorolni -… Tovább olvasom