Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Ikrek napja Ágfalván

Ágfalva - Harminchét kettes és öt hármas ikerpár vett részt az ágfalvi nemzetközi ikerfesztiválon. A következő Év ikerarca a fertőszéplaki Horváth Éva és Horváth Ilona lett. Ott voltak velük Ilona ikergyermekei, Lili és Emma is.

Nem nehéz megjósolni, nagy jövő vár az ágfalvi ikerfesztiválra, amely már első alkalommal is nemzetközi volt, hiszen nemcsak a megyéből, hanem a szomszédos ausztriai településekről is voltak ikerpárok. A szervezők gazdag és látványos programokról gondoskodtak eszményi környezetben, hiszen a Vadon Lovas Clubot az Isten is ilyen és hasonló rendezvényekre teremtette. Harminchét kettes és öt hármas iker volt jelen a fesztiválon a néhány hetes testvérpároktól a  felnőttekig.
A nap programsorozata a főzőversennyel kezdődött, miközben az apróságok birtokba vették a légvárat, s részt vettek az ügyességi versenyeken.

A felnőttek különböző előadásokon vehettek részt és volt az egészséges életmódról szóló tanácsadás is. A legnagyobb izgalmat persze a következő Év ikerarca-választás váltotta ki.  A győztes egy dupla ikerpár lett, hiszen a fertőszéplaki Horváth Évát és ikertestvérét, Ilonát, valamint Ilona ikergyermekeit, Lilit és Emmát választotta ki a zsűri. Jövőre az ő fényképük díszíti majd a különböző kiadványokat, ők szerepelnek majd az ikerfesztivál pólóján, és őket láthatjuk majd mindenhol, ahol a fesztivált népszerűsítik.

– Természetesen nagyon örülünk, hogy minket választottak, de elsősorban a gyerekek miatt – mondta Ilona. – Amikor meghallottuk, hogy lesz ilyen fesztivál, szinte azonnal eldöntöttük, hogy eljövünk.
– Nem bántuk meg – tette hozzá Éva –, mert igazán jól éreztük magunkat.

 A két csinos hölgy arra a kérdésre, hogy hány évesek, elmosolyodtak, s szinte egyszerre mondták: harminc.
A Gönyűről érkezett Ravazdi Roberta és Ramóna ikerpár is nagy sikert aratott, hiszen ők szerepelhetnek a következő évben a település borának címkéjén.

Gaál István polgármester egész nap a helyszínen volt. Mint kifejtette, sokan támogatták a rendezvényt, s ha a lendület megmarad, akkor jövőre is megrendezik az ikerfesztivált abban a reményben, hogy még többen jönnek az országból és a környező országokból is.

Horváth Ferenc

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hiába állították le, tovább épül a mélygarázs

Sopron–Budapest - Bár a polgármesteri hivatal építéshatósági osztálya szerdán leállíttatta az építkezést, a beruházó SPT Mélygarázs Kft. nem kér fennmaradási engedélyt a liftházra és folytatja a Petőfi téren a munkálatokat. Tovább olvasom