Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Ifjú tehetségek léptek fel

Az elmúlt hétvégén folytatódott a Kultúrával a Nyugat Kapujában című fesztiválsorozat. Térségünkben Sopronhorpácson, illetve Fertőhomokon mutatkoztak be az ifjú tehetségek.
Immáron harmadik alkalommal rendezték meg idén a Kultúrával a Nyugat Kapujában elnevezésű amatőr fesztivált, amely a végéhez közeledik. Az utolsó előtti fordulóban szombaton Sopronhorpácson a modern tánc kategóriában adták elő tudásukat az ifjú tehetségek. Az, hogy a húsz fellépő csoport közül ki nyerte a kistérségi fordulót, majd a jövő hétvégi győrszemerei megmérettetés után derül ki. A kategóriák legjobbjai fellépnek az őszi megyei gálán is.

Fertőhomokon, a sopronhorpácsi táncosokkal egy időben hat megyei színjátszó csoport mutatkozott be. Mint azt Horváth Attila polgármester, az egyik szervező elmondta, szükség van az ilyen fesztiválokra, ugyanis a tizenévesek a nagyközönség előtt lépnek fel, emiatt komolyabban veszik az előadást. – Teljesen más egy iskolai rendezvény, amikor a tanulók csak egymás között vannak. Most „idegenek" is ülnek a nézők között. Ilyenkor jobban izgulnak a gyerekek, de nagyobb a bizonyítási vágy és a sikerélmény is. Itt derül ki igazán, mennyire volt eredményes a felkészülés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elítéltek húsz vádlottat

Huszonkilenc vádlottat érintő büntetőpert tárgyalt a héten a Soproni Városi Bíróság. Tovább olvasom