Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Idősekért díjas Ancsics Gyuláné

Sopron - Ancsics Gyuláné, az Egyesített Szociális Intézmény gazdasági vezetője Idősekért díjban részesült, melyet Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter adott át.
– Nagyon erősen kötődöm az intézményhez és az ápoltakhoz: amikor fiatalon idekerültem, éreztem, hogy ez az a hely, ahonnan nyugdíjba megyek majd – mondta el Ancsics Gyuláné, az Egyesített Szociális Intézmény gazdasági vezetője, aki Idősekért díjban részesült a szociális és munkaügyi minisztertől. Váratlanul érte a kitüntetés híre, de – mint mondja – együtt örült a kollektíva.

– Novemberben a közalkalmazottak napja alkalmából jelöltek arra a karláncra, amit minden évben kiosztanak az intézmény legérdemesebb munkatársának, és el is nyertem a díjat – teszi hozzá boldogan Ancsics Gyuláné. – A mostani kitüntetés pedig teljessé teszi az örömömet. Annak ellenére, hogy az ápoltakkal a munkám kapcsán csak közvetve találkoznék, igyekszem mindenben a segítségükre lenni, örülök, ha tudják, számíthatnak rám. Jó látni az örömet az idős emberek arcán. Már látom, hogy a csaknem negyedszázados ledolgozott munkámat értékelik nem csak a gondozottak, de a munkatársak is. Rövidesen elérem a nyugdíjkorhatárt, de most még úgy érzem, nem bírnék létezni az itteniek nélkül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közjáték a Deák tér avatásán

Sopron - Kínos közjáték előzte meg a Deák tér hivatalos átadását tegnap. A polgármester nem tudta… Tovább olvasom