Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

Idősek ellátása dupla díjért

A megváltoztatott szociális törvény miatt mintegy duplájára nőhetnek az idősek szociális otthonaiban a térítési díjak. A probléma országos szintű.

Idén január elsejétől megváltoztatták a szociális otthonokban élők térítési díjaira is vonatkozó szociális törvényt. Eszerint az új térítési díj a helyi intézményi önköltség és az állami normatíva közötti különbözet nagysága. Ezzel egyidejűleg az állami normatívát is lecsökkentették: az ellátott után az eddigi évi 730 ezer forint helyett 700 ezer forint a fejkvóta. Sopronban az önkormányzati idősek szociális otthonában mindezek alapján 109 ezer forintnak felel meg a havi intézményi térítési díj, de a megyei önkormányzat által fenntartott nagylózsi és a jobaházai idősek szociális otthonában is komoly mértékben nőttek a térítési díjak: Jobaházán például havi 76 ezer forintra.

Az idén januártól érvényes törvényi módosítást az önkormányzatoknak fél éven belül kell életbe léptetniük, szerencsére nem visszamenőleges hatállyal.

– Tavaly a fenntartó önkormányzat még szabadabban állapíthatta meg a díjakat, amely a soproni szociális otthoni ellátásnál 45 ezer forint volt – tudtuk meg Abdai Géza alpolgármestertől. – A helyi közgyűlés március végén határozott a törvényben foglaltak teljesítéséről, amely valóban drasztikus terhet ró mind a szociális otthonban élőkre, mind a hozzátartozókra.

Úgy tudjuk, a soproni szociális otthonokban a díjemelés közlése előtt személyes elbeszélgetéseket tartottak, s bizony akadtak olyan lakók, akik sírva fakadtak kétségbeesésükben.

Az idősek döbbenettel állnak a történtek előtt, hiszen sokuknak a nyugdíja el sem éri a 109 ezer forintot. Vannak olyanok is, akiknek családja sem lesz képes ezt a különbözetet rendezni.

– Az önkormányzati fenntartású soproni szociális otthonokban százötvenen élnek, tíz érintett esetében már jelezték a hozzátartozók, vállalják a díjkülönbözetet – vette át a szót Sipőcz Katalin, az Egyesített Szociális Intézmény igazgatója. – Akiknek viszont nincs magas jövedelmük, vagyonuk, takarékbetétjük, sem tartásra képes és kötelezett hozzátartozójuk, az ő esetükben a fenntartó egyéni elbírálás alapján mérsékli a személyi térítési díjat, mégpedig a törvényben foglalt mértékig, a nyugdíj nyolcvan százalékáig.

Sipőcz Katalin igazgató hozzátette: az emelt szintű ellátási formában 85-en részesülnek, az ő esetükben még jobban emelkedtek az intézményi térítési díjak: az Ikva gondozóházban például a havi 61 ezerről 188 ezer forintra. Többen jelezték, hogy ilyen összegek kifizetése helyett inkább odahaza ápolják hozzátartozójukat. A várakozólistán ettől függetlenül lemorzsolódás nem tapasztalható.

Gosztonyi Miklós

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határátkelő nyílt Ágfalvánál

Megnyitották Ágfalva–Lépesfalva (Loipersbach) közt a B–20/2-es határátlépési pontot. Az uniós állampolgárok november 30-ig reggel 6-tól este 10-ig, december elsejétől március 31-ig reggel 7-től este 7-ig léphetik át a határt. Tovább olvasom