Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

I. Soproni Öko Design Fesztivál - Divatgála és Vásáry André fellépése

Kiállításokkal, előadókkal is várja az érdeklődőket az egész napos rendezvény március 26-án.

A Mandula és a BW Pannonia Med Hotel közös szervezésében rendezik szombaton az I. Soproni Öko Design Fesztivált, amelyen az alternatív energiákról, környezetbarát megoldásokról, ökológiai táplálkozásról szóló előadások is lesznek.

Kiállítók sora várja majd az érdeklődőket a témához kapcsolódó portékákkal, valamint divatbemutató gálát is rendeznek a szervezők. Az est sztárvendége a Csillag születikből ismert Vásáry André lesz!

Az esemény egyik különlegessége, hogy Szilágyi Katalin és Herczeg Mandula ruháit ˝élő szobrokon˝ láthatják a vendégek, azaz a modellek mozdulatlanul állnak majd a közönség között.
 
Az I. Soproni Öko Design Fesztivál részletes programja és helyszíne ide kattintva érhető el >>

Mi is az a Mandula? - hallhattuk a kérdést az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón. Életérzés, életöröm, közösség, egy erő, amelynek célja Sopron öntudatra ébredése. Cselekvést jelent: légy nyitott és tégy azzá másokat is!

A Mandula szeretné a város életét színes rendezvényekkel megtölteni, s egy tervezett kiadvánnyal is lehetőséget adni a régió különleges, értékes, tehetséges, kreatív alkotóinak.

Szervezésükben további rendezvényekre számíthatunk majd Sopronban, ilyen lesz például április 10-én a Test Hangja - alternatív gyógyászati konferencia - vagy alakulóban van a május 7-én kezdődő Madonna napok programsorozata is, amely a Születés Hetéhez kapcsolódna.

Az I. Soproni Öko Design Fesztiválra szóló belépőjegyek a felnőtteknek 1.890 forintba, míg a diákoknak 890 forintba kerülnek, a bevétel egy részét a Mandula Alapítvány számára ajánlják fel. A belépőjegy ebédet is tartalmaz, kétféle menüből lehet választani.

Nyereményjátékunk lezárult, a szerencsés nyertest e-mailben értesítettük.

A helyes megfejtés az A válasz.

Előzmény:

Nyerjen kétszemélyes belépőjegyet az I. Soproni Öko Design Fesztiválra!

Válaszoljon helyesen következő kérdésünkre:

Mi lesz a rendezvény egyik különlegessége?
A
, ˝Élő szobrokat˝ láthat a közönség.
B, Játékbabákon mutatják be a ruhákat.

Megfejtését csütörtök éjfélig várjuk a jatek@nyugatmagyar.hu e-mail címre. Kérjük, a tárgy mezőben tüntesse fel: ÖKO.

A szerencsés nyertes a belépőjegyeket szombaton, a rendezvény helyszínén,  Pannonia Med Hotel recepcióján veheti át. 

Olvasóink írták

  • 5. etsaman 2011. március 23. 17:29
    „Vásáry André egy előadóművész, aki megtiszteli jelenlétével a rendezvényt és előad. Szóval mi a probléma? Egyébként meg STKH Natura mellett elfér sok ilyen megmozdulás. Mert jó ügyet és célt képviselnek. Remélem megélem, hogy a "csapból is ez folyik" és nem a ValóVilág.”
  • 4. Mandulás 2011. március 23. 13:43
    „Nem ezt csinálja az STKH Natura néven minden hónapban? Sok környezetbarát látogatóval.
    Hogy is jön össze Vásáry André és az ÖKO?...”
  • 3. etsaman 2011. március 23. 09:57
    „Igen. Jó kezdeményezés. De kérdés, hogy a város mennyire lesz nyitott rá. reméljük nem csak elméleti síkon díjazzák, hanem nagy számban el is mennek a rendezvényre. A szervezőknek kitartás!”
  • 2. regvolt 2011. március 22. 06:44
    „Így tovább! Klassz program! :)”
  • 1. modernsopron 2011. március 21. 22:57
    „nagyon jó, végre valami színvonalas rendezvény sopronban !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Music Café Sopron - A húrok közé csapnak

A jó zenében, egymás rutinjában, elkötelezettségében és a barátságban hisznek az egy éve alakult… Tovább olvasom