Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 8°C

Húsvéti programok a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

Két madárvédelmi programmal várja a látogatókat a húsvéti hétvégén a Fertő-Hanság Nemzeti Park.
Húsvéti programok a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban

Szombaton tíz órakor kezdődik a sarródi Kócsagvárban a Szemtől szemben ragadozó madarainkkal című interaktív előadás, amelynek keretében a Magyarországon előforduló éjjeli és nappali ragadozó madarak viselkedésébe, táplálkozásába, előfordulásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A másfél órás program különlegessége, hogy testközelben, rácsok nélkül lehet majd megcsodálni egy élő pusztai sast és egy gyöngybaglyot.

Húsvét hétfőn a Fertő-tó szikes tavainak madárvilágát bemutató kétórás túra indul tíz órakor a Sarród és Fertőújlak között fekvő Hanság-főcsatorna parkolójából. Ilyenkor a legváltozatosabb az itt megfigyelhető madárvilág, hiszen a fészkelő fajok zöme már megérkezett, az északabbra költő fajok vonulása ugyanakkor még intenzíven zajlik, például az elmúlt időben egyre nagyobb számban megjelenő darvaké.

A vízimadarak nagy része már nászruhában pompázik, ami tovább színesíti a látogatók elé táruló képet. Számítani lehet többek közt a kanalas récék, a böjti récék, a csörgő récék, a gulipánok és a bíbicek jelenlétére. A nyári ludak már lerakták tojásaikat, egy kis szerencsével akár már kislibákat vezető párokat is meg lehet majd figyelni. A maradéktalan élményhez szükséges távcsövet (spektívet) a nemzeti park biztosítja.

Mindkét programra előzetes bejelentkezés szükséges a 0699/537-520 vagy a 0630/39-66-965 telefonszámokon. A részvételi díj mindkét esetben 1000 Ft/fő, ugyanakkor a szombati előadáson a 14, míg a hétfői kiránduláson a 10 év alatti gyermekek számára ingyenes a részvétel.

Olvasóink írták

  • 2. 1x2=? 2012. április 07. 13:10
    „Gratula!!!!!!!”
  • 1. nága 2012. április 05. 20:43
    „Értelmes és különleges lesz ez a program. Sok ilyen kellene.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rehabilitáció - dr. Szél István Sopronban

– A rehabilitáció „súlyozottsága" ellentmondásos. Az ágyszám nagy, mesterségesen… Tovább olvasom