Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Húsvéthétfőn kért szállást a turini gyalogló

Teljesen felbolydult Sopronkövesd lakossága, hiszen húsvéthétfőn váratlan vendég érkezett a településre. Gian Luca Ratta célja, hogy megdöntse a leghosszabb gyaloglás világcsúcsát. Ételt, szállást nemcsak magának, kutyájának is kért.
– Húsvét másnapján egy vidám baráti beszélgetés közben érkezett a hír, egy idegen jelent meg a faluban, s szállást kér. Hamar el is helyezték a vendéget a plébánián. Kifaggattam őt, s személyében egy nagyon érdekes embert ismertem meg – fogalmazott Fülöp Zoltán, Sopronkövesd polgármestere.

Az addig ismeretlen turista 39 esztendős, Olaszországban, Torinóban látta meg a napvilágot. Otthon édesanyja és lánytestvére várja, de csak ritkán látják őt. Gian Luca Ratta ugyanis folyton túrázik, most Svájcból indult, s Ausztrián, Magyarországon, Szlovákián és Csehországon át ugyanoda tér vissza. Február 10-e óta koptatja az aszfaltot, először jár Magyarországon, Sopronkövesdre az ausztriai Rusztról érkezett, s útját ma Szombathely felé folytatja. Egyetlen társa Shira nevű kutyája, akivel a leghosszabb gyaloglás Guinness-rekordját szeretnék felállítani.

– Mindig a földrajz volt a kedvencem, s elhatároztam, a saját szememmel fedezem fel a világot. Tizenegy éve már elindultam egy túrára, akkor Svájcban, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Szlovákiában, Liechtensteinben, Vatikánban és Monacóban jártam. Évekig tartott az út, mert a karácsonyokat mindig otthon töltöttem. Most folyamatosan haladok 1173 napon át. Itt vásároltam meg a 29. pár cipőmet, amiben Európa szívét szeretném bejárni. Nincs állásom, egyelőre még vonz a szabadság, nem akarom feladni ezt az életmódot, de ha valahol szerető asszonyra találok, lehet, hogy lehorgonyozok, s tisztes polgári életet élek majd – fogalmazott a fiatalember, és hozzátette, az álmainak él kizárólag.

A hétköznapi halandó nem is tudja, a fiatalembernek a bátorsága vagy a sportteljesítménye e a nagyobb. Túrája során szállásról sosem gondoskodik, bízik az emberek jóindulatában.

Gian Luca Ratta az eső miatt szakította meg útját, egy napot Sopronkövesden töltött. Innen indul ma útjára, s tervei szerint Szombathelyen éjszakázik. Fotó: Magasi
Gian Luca Ratta az eső miatt szakította meg útját, egy napot Sopronkövesden töltött. Innen indul ma útjára, s tervei szerint Szombathelyen éjszakázik. Fotó: Magasi


– Ritkán kellett csalódnom, a hálózsákban szinte soha nem éjszakázom. Ha senkivel nem találkozom, bekopogtatok a házakhoz, s általában kapok jó szót, egy puha ágyat, s meleg ételt is. Ez boldogsággal tölt el engem. Megható az a szeretet, amivel itt, Sopronkövesden is fogadtak.

Az olasz fiatalember naponta átlagosan 40 kilométert gyalogol, kora reggel indul, s este hatig rója az utat. Kísérőjét, a huskyt az első túráján, tíz éve találta, s a két magányos vándor azóta együtt gyalogol. Télen jobban haladnak, nyáron a hőség megterheli a szervezetüket. Ilyenkor Gian Luca Ratta nem csak magát keni krémmel, Shira tappancsát is óvja a forró aszfalttól.

– Ilyen különleges vendég még soha nem érkezett hozzánk, emlékezetessé tette az ünnepet. Összeszaladt a falu, mindenki kérdezte, miben segíthet. Az asszonyok hoztak meleg ételt, s érdeklődve hallgattuk a „zarándok" meséjét. De ő is kíváncsi volt a locsolás szokására, a déli harangszóval kapcsolatos történetre, s azt is megjegyezte, hogy Erdély valamikor Magyarország része volt. Örömteli, hogy a sors hozzánk vezérelte, mert messzire viheti Sopronkövesd jó hírét. Izgalmas látnivalókkal ugyan nem szolgálhatunk, de biztos vagyok abban, hogy Luca elmondja majd mindenkinek, milyen kedves és vendégszerető emberekkel találkozott a településünkön.

Egyetlen társa Shira nevű kutyája, akivel a leghosszabb gyaloglás Guinness-rekordját szeretnék felállítani.

Olvasóink írták

  • 1. bogote 2011. április 28. 22:04
    „Jó neki! Nincs semmi más gondja?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vér folyt egy iváni presszóban

Tömegverekedés tört ki az egyik iváni vendéglátóhelyen. Az előzményhez tartozik, hogy öt férfi tért… Tovább olvasom