Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Hűségnap Sopronban- átadták a legrangosabb kitüntetéseket

Az 1921-es nevezetes népszavazásra emlékezve tartották meg vasárnap a hűség napját Sopronban a Liszt-központban. A rendezvényen nyújtották át a legrangosabb városi kitüntetéseket. Díszpolgárnak Szájer Józsefet választották.

Köszöntőjében Fodor Tamás polgármester a 89 esztendővel ezelőtti eseményeket idézte, amikor is a Sopron környékén élők hűségükről tettek tanúbizonyságot és voksaikkal nyilvánították ki, hogy magyarok akarnak maradni.

– Ma is szükség van az összefogásra, a hitre a nehézségek legyőzéséhez, s nekünk is hűségesnek kell maradnunk a városunkhoz, múltunkhoz – hangsúlyozta Fodor Tamás, majd köszöntötte azokat a fiatalokat – Velicsányi Péter, Gibicsár Anna, Locsmándi Dániel, Vámosi Péter, Torma Noémi – , akiknek tanulmányaik folytatásához idén először ad Széchenyi-ösztöndíj formájában támogatást a város.

Átadták a legrangosabb városi kitüntetéseket. Fotó: Magasi
Átadták a legrangosabb városi kitüntetéseket. Fotó: Magasi

Ma is szükség van az összefogásra, s nekünk is hűségesnek kell maradnunk a városunkhoz, múltunkhoz.
Fodor Tamás polgármester
A polgármester és az alpolgármesterek az elmúlt közgyűlés döntéseinek értelmében átadták a legrangosabb városi kitüntetéseket. Sopron város díszpolgárának Szájer József soproni születésű politikust választották. A díjjal megköszönték a képviselő közreműködését Sopron megyei jogú várossá nyilvánításában, az itt élők életminőségének javításában. Pro Urbe Sopron díjjal jutalmazták Dávid Ferenc művészettörténészt. Civitas Fidelissima díjat kapott a SMAFC, Hegedüs László, a Sopvíz nyugalmazott vezérigazgatója. A Dr. Király Jenő-díj kitüntetettje dr. Csécsei Károly osztályvezető főorvos. Sopron Kultúrájáért díjat vehetett át Fodor Gábor fuvolaművész, Humanitás díjat kapott Tamás Józsefné, a máltai szeretetszolgálat soproni vezetője.

Sopron Kiváló Pedagógusa posztumusz díjat adományoztak Horváth Rudolfnak, a zeneiskola igazgatójának, valamint Hacsiné Farkas Ágotának, a Fáy-iskola hajdani tanárának. Sopron kiváló pedagógusa lett dr. Führer Ernőné, a Bánfalvi Óvoda vezetője, dr. Folcz Tóbiás, a Roth Gyula-iskola igazgatóhelyettese.

Sopron Szolgálatáért díjat vehetett át Áder Frigyesné, a központi gyermekkonyha élelmezésvezetője. Sopron Ifjú Tehetsége díjat kapott Kuzsner Péter orgonaművész. Ifj. Flandorffer Ignác-díjat adományoztak Steinbach Ernő fazekasmesternek. Sopron Sportjáért díjjal jutalmazták Vetési Imre sportszakembert. Sopronért emlékérmet kapott Vass Béla, a Széchenyi-gimnázium nyugalmazott tanára, Stocker Antalné nyugalmazott fodrászmester, Mészáros Tibor, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség régióelnöke, dr. Komornoki László, a Sopron Holding Zrt. vezérigazgatója, dr. Hetény János nyugalmazott plébános, Gráf György aranykoszorús szódásmester, Bőhm Tibor, a városi tekeszövetség titkára. Farkas Gábor soproni rendőrkapitány elismerő oklevelet vehetett át.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. Hozzászóló 2010. december 18. 16:09
    „#21. Ez kedves, köszi! Boldog Karácsonyt, ha addig nem szidnánk egymást! :)”
  • 21. muskátli 2010. december 17. 20:20
    „20-as

    Okos enged, szamár szenved! Én hagylak téged abban a tévtudatban amiben élsz.”
  • 20. Hozzászóló 2010. december 17. 13:22
    „#16. Igen, kedves muskátli, ezt nevezik hülyeségnek, amit Ön itt tett. Sajnos kevés a gondolkodó és nem mellesleg írni, olvasni, mondandóját megfogalmazni tudó ember manapság itt Mo-n és éppen ez vezet az át- és kimagyarázáshoz. Ezért nem jut Ön semmire sem.”
  • 19. ödenbürger 2010. december 15. 12:56
    „nagyon jó, öröksoproni! ezt továbbítani kellene a városháznak, hehe...:”
  • 18. öröksoproni 2010. december 15. 08:42
    „Mint más cikkhez hozzászólva megírtam: ha legalább bevallanánk, hogy csalás eredménye lett az, hogy magyar város maradtunk, azzal elnyerhetnénk a "legőszintébb város" címet.”
  • 17. Paco 2010. december 14. 11:02
    „1921-ben Sopron még nemzetközi, kultúrális sokrétü város volt (magyar-németek, magyarok, zsídók, horvátok, görögök, és úgy tudom egy csomó olaszok is laktak a városban). 1946 óta egyre provinciális, vidéki város lett. Majdnem falu. És a mostani FIDESZ-beállítással, politikával még provinciálisabb, konzervatív lesz ez a város mint eddig..... SAJNOS....pedig az EU-ban vagyunk, 70 kilométer Bécsböl ami világváros.... gratulálok a bezárt, kicsinyes politikájukhoz...”
  • 16. muskátli 2010. december 14. 07:23
    „Igen, kedves 10-es Hozzászóló, ezt nevezik okoskodásnak amit Ön itt tett. Sajnos sok az okoskodó manapság itt Mo-n, aki mindent megpróbál át- és kimagyarázni. Ezért nem jutunk semmire sem.”
  • 15. szilver 2010. december 14. 05:35
    „Hazádnak rendületlenül légy híve o............ !Ki tudja?”
  • 14. Paco 2010. december 13. 23:56
    „Elgondolkodtató, amit ide véleményeznek az olvasók.
    Én magyar vagyok, itt születtem, de valahogy azt be kell vallanom, hogy talán tényleg jobb lett volna, ha 1921-ben másképp döntötték volna az emberek...most már nem lehet visszacsinálni, de szerintem is nem szabad hazúdni és hülyenek nézni a mai emberek. Föleg a mai fiataloknak nem annyira fontos a nemzet és a hazaszeretet, hanem inkább a szabadság és az individualízmus. És nem az, hogy magyarok maradták, hanem, hogy világpolgárok lehetnek és külföldre mehetnek utazni és nyelveket tanulni.
    Ami Sopronban viszont nagyon hiányzik:
    - jobb közlekedési infrastruktúra
    - egy a városnak méltó könyvtár
    - egy vonzó piac-csarnok (a mostani egy nagy szégyen !!!, viszont ez a piac egy kincs, ha nem akarunk, hogy a jövöben csak ALDI, TESCO és LIDL diktáljanak a bevásárlási szokásaink, akkor MOST KELL LÉPNÜNK !!
    - a forgalom visszaépítése, több parkolóház a város szélén
    - egy új Wellness központ, élményfürdö
    - bicikli-barátságos város, zöld város
    - a többnyelvüség újra bevezetése (magyar, német, horvát...)
    - egy izgalmasabb kultúrális élet (miért nincsen német vagy angol színház Sopronban ???)
    - több müvész kellene ide vonzani - az Új utcaban miért nincs több galléria ?!
    stb....
    mostanában ez a város csak vegetál, de nem él ....”
  • 13. ödenbürger 2010. december 13. 23:29
    „EZT ÜNNEPELJÜK?????
    A napokban éjszaka egy baráti társaság italozás után sétálgatott Sopronban, majd az egyik családi ház ablakát hógolyóval megdobták. A tulajdonos gázpisztollyal a levegőbe lőtt.
    HAJRÁ, HOGY MAGYAROK MARADTUNK !!!!”
  • 12. modernsopron 2010. december 13. 23:24
    „A mai szempontból mondhatjuk nyugadtan, hogy nagy történelmi híba volt, ami itt történt 1921-ben.
    Ödenburg lenne Burgenland fövárosa most, és más állapotban lenne Sopron. A legközelebbi tartományi föváros lenne Bécs közelében, és nagyon jól lenne összekötve az osztrák fövárossal. A soproni németek kitelepülése nem történt volna és ezzel megmenthetette volna a város a lelkét, ami azóta vesztette. Burgenlandnak is más lett volna a sorsa ha nem Magyarország mellett döntötték volna a soproniak. A tartománynak lett volna egy igazi központ, ami északtól és déltöl jól lehetne elérni. Az emberek ide ingáznának meg munkára, ez lenne a gazdasági központ. Talán most már 100.000 lakós lenne a város......jaj de kár, hogy nem így történt !
    Egy álom ..... rend, szépség, színvonalas kultúrális élet, borkultúra, Buschenschankok a mai napig, szép épületek, környezetvédelem, gyalogló-zónák a Várkerületen, virágzó turizmus, felelös politikusok...és talán nem lenne annyira "vidéki" (provincziális) a város mint ahogy most....a közelség Bécshez jelenthetett volna, hogy nagyon sok bécsi és burgenlandi ide költözött volna, már csak a város épített és természetiszépségei miatt.
    De nem. Ahelyett örülünk, hogy magyarok maradtunk ! Igen, és hazudunk tovább a népnek!
    A népszavazás manipuláció volt, semmi más. Ezt minden történesz és intelligens ember tudja. Nincs semmi ok az ünneplésre egy mai fiatal soproninak, szerintem. Mert nagyobb lennének a lehetöségeink, és biztosabb jövöt teremtethetnénk, ha Ausztriában lenne ez a város. Ennyi az igazságból. De persze, az igazság fáj. Die Wahrheit tut weh....szerencsétlen Sopron, civitas infelicissimusa !”
  • 11. ödenbürger 2010. december 13. 22:49
    „EZ KURVA JÓ, muskátli!!!
    "Ha nem csaltak volna 1921-ben, akkor most a város jobban állna. Tehát most nem csak a "nyaklánccal" a mellen mosolyogni, hanem cselekedni kéne a város fejlödéséért, mert igy lassan a legelmaradottabb magyar város címét is megnyeri Sopron....."

    hát igen, ez van. ünnepelnek saját magukat, a város viszont egyre jobban lefelé megy. ezt csak azt látja, viszont, aki utazik és másik városokkal összehasonlít Sopront (és itt nem Budapeströl beszélek, hanem Györ, Szombathely, Veszprém, Pécs, Szeged.....) ....

    Szájer kapcsán: Hol javít az életminöség a városban ??? Én nem látom....egyre rosszabb a közlekedés, a kultúrális kinálat, az útak még mindig rosszaak és télen nem müködik a hó-eltakarítás, a Fö tér felújítása egy nagy vicc (nincs semmi új benne), nincsen környezetvédelem és zöld energia, nincsen recycling, nincsenek kerékpárútak, az autópályával a mai napig nem lehet tudni hogy tovább, nincsen jövö-mutató projektek a városban (mi történt a könyvtárral ????), kevés a színvonalas rendezvény, a turizmus meghalt, a belváros szintén. És jövö májustól, amikor a magyarok szabadon Ausztriában dolgozhatnak, mi lesz itt ? Csak az, aki muszáj, marad itt ???? És Sopron a fogorvos és fodrász fövárosa marad ???”
  • 10. Hozzászóló 2010. december 13. 21:14
    „#4. Kedves muskátli! Nem tartozik a cikkhez és nem is foglalnék állást, csak megakadt a szemem a hozzászólásán, amely jelentős logikai bukfencet tartalmaz. A mondásból, amit idézett, egyáltalán nem következik, hogy aki nem szereti a virágot, az rossz ember lenne. Bocs az okoskodásért, de ezt muszáj volt hozzáfűznöm.”
  • 9. taktam 2010. december 13. 18:55
    „To Hűségnap Sopronban- átadták a legrangosabb kitüntetéseket
    NYUGATMAGYAR.HU2010.12.12. 18:44

    A magam részéről, bár fogadatlan prókátorként, a választásokon nyertes soproni választópolgárok nevében is gratulálok és további erőt, jó egészséget kívánok mind Szájer József, mind a többi kitüntetett soproni polgár kitüntetéséhez... Ők mindannyian Sopronért tették, amiért kitüntették és köszönet illeti őket!
    De meglepett a minoriták, a szinte senkinek sem kellők gyűlöletkampánya Szájer József úr ellen. Ennyi gyűlöletet, csak libsimaszopos törpék röföghetnek össze...
    Egyébként, a városi ünnepi ülésen én nem láttam a libsimaszoposok szószólóit/hangadóit/gyűlölködőit, de ott volt mind a Jobbik, mind az LMP ellenzéki önkormányzati képviselője; akik, képzeljék el gyűlöletre uszító hozzáröfögő hölgyek/urak, meg is tapsolták a kitüntetetteket. Képzeljék el, Szájer József urat is...
    Tisztelettel és barátsággal köszöntöm olvasóimat!”
  • 8. Kuvasz 2010. december 13. 18:44
    „1soproni
    Amit idézel az igaz. De azt is nézd meg, hogy kinek a közreműködésével és erőteljes támogatásával született meg ez a törvény, és miért pont az 50.000 fő lett meghatározva.
    Ami igaz, azért azt illek elismeri. A hibákra pedig fel kell hívni a figyelmet. Ne kövessük azokat, akik évek óta csak mocskolódni és feljelenteni tudnak.”
  • 7. 1soproni 2010. december 13. 14:37
    „"Az 1990. évi LXV. törvény alapján a megyei jogú várossá nyilvánítást kérheti minden olyan város, amelynek lakossága meghaladja az 50 ezer főt. Az 1990-ben létrehozott megyei jogú városi címet megkapta minden város, amelynek a lakosságszáma meghaladta az 50 000 főt."
    forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Megyei_jog%C3%BA_v%C3%A1ros”
  • 6. muskátli 2010. december 13. 09:42
    „Ez az egész cirkusz csak pénzkidobás, és szemkiböködés. Ebböl a zsetonból valami mást is lehetett volna csinálni, amiknek haszna is van. Jótékonyságra gondolok elsösorban. De nem, inkább nagy cécó mellett egy halom pénzt kib****k olyasmire ami semmit sem hoz a városnak.”
  • 5. muskátli 2010. december 13. 09:40
    „"Szájer József soproni születésű politikust választották. A díjjal megköszönték a képviselő közreműködését Sopron megyei jogú várossá nyilvánításában, az itt élők életminőségének javításában"

    Na milyen lenne itt az életminöség, ha már nem javitottak volna rajta? Röhögnöm kell!”
  • 4. muskátli 2010. december 13. 09:36
    „Szilver!
    Ismered a közmondást: "Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet!" ?
    Mivel Te a virágot nem szereted, ebböl mindenki ki tudja vonni a következtetést :-)”
  • 3. FREDDY/S 2010. december 13. 07:49
    „Az 1921-es népszavazás azért nevezetes. mert azóta is többféleképpen értelmezik, és az 1946-ban kitelepített soproniaknak másképpen emlékeztek rá, nemde...”
22 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szájer József - Meglepett, hogy Sopron díszpolgára lehetek

Lehetőségeihez mérten most is segíti Sopront, az Alkotmányt viszont nem ő írja Brüsszelből. Interjú… Tovább olvasom