Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Hótolókat is menteni kellett

Brennbergbánya egyes részeit elzárta a hó a külvilágtól. Négy hókotrót kellett kimenteni a településen.
A brennbergbányaiak úgy érzik, a világ végén laknak, ami igaz is olyan szempontból, hogy egy kemény havazás után igen nehéz megtisztítani a dimbes-dombos település szűk útjait, utcáit. Mint az történt a legutóbbi havazás után is: a folyamatos hókotrást előre nem látott akadályok gátolták, s több utca még tegnap is megközelíthetetlen volt.
– Hatalmas hókupacok miatt a Kuruckereszt utcaiak is teljesen el vannak vágva a külvilágtól – nehezményezi Kovács Árpád vállalkozó.

– Mivel képtelenség kimozdulni, határidős munkáimat sem tudom teljesíteni – folytatja Kovács Árpád. – Tisztességgel adózom a városnak, elvárnám, hogy ne kerülhessek ilyen szorult helyzetbe. Persze, sokan vannak hasonló cipőben.

Hókupac az úton

– Én nem tudom, hogyan dolgozott a hótoló, de a Régi iskola soron hókotrás után az út közepén maradt egy két méter hosszú, 60–70 centi magas hókupac. Nincs autós, amely ezen át tudna haladni – tárta szét a kezét Kenedli Katalin, brennbergbánya postása. – Reggel, amikor Natáliát az óvodába vittem, szánkóval is alig lehetett ott közlekedni. Egyedül a műúton sikerült a gépeknek úgy-ahogy letakarítani a havat, a mellékutcák zöme autóval járhatatlan. Az iskolánál és az óvodánál a gondnok vágott utat a nagy hóban, hogy az ebédes autó megérkezhessen.

Parkolókat ástak maguknak

– Többek között a Sárgaház soron, a Haranglábnál is járhatatlanok az utak – említi Orbán Zsolt ácsmester. – A templom előtti parkolóba pedig lehetetlen beállni. Legalább hat-nyolc autós ásott ki magának helyet, hogy aztán gyalog menjenek haza, cuccokkal, gyerekkel egy-két kilométert megtéve. De azokon a helyeken sem lehet igazán közlekedni, ahol már letolták a havat, mert az utakat nem teljes szélességében kotorták le. A gyalogosoknak meg a méteres hókupacokba kell ugrálniuk, ha egy autó arra halad...

Vízaknában a hókotró

– A hegyvidékes brennbergbánya, Hermes, Új-Hermes mindig is problémás területnek számított, ami a nagy havazásokat és a hómentesítést illeti – kezdte Gergácz Gyula, a városüzemeltetési kft. főmérnöke. – A buszfordulóig sikerült járhatókká tenni az utakat, de az kétségtelen, hogy a kedvezőtlen terepviszonyok és a szűk utcák, útfordulók miatt nehéz feladat a településrészek hótolása. Nehezíti a helyzetet, hogy nagy erőgépeket nem is lehet bevetni. E területeken aztán négy hókotrónk is elakadt, nagy nehézségek árán tudtuk csak kimenteni azokat. Közülük csak egy jutott fel Brennbergbányára. Az egyik ekés traktor pedig vízaknában landolt, csőtörés lett belőle, s a hótolóeke tartószerkezete is elgörbült. Mindazonáltal kiemelt figyelmet fordítunk brennbergbánya hóhelyzetére, folyamatosan dolgozunk az utak felszabadításán. Ugyanakkor kérjük a helybéliek megértését és türelmét is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkezdődött a volt bizományi felújítása

Mint arról a Kisalföld 2005. augusztus 16-án „Megkapták az építési engedélyt” címmel beszámolt, a soproni Ógabona téri, üresen álló, egykori bizományi áruház épületének tulajdonosa beszerezte a szükséges engedélyeket a tömb teljes körű felújítására. Az érintett műemlék környékén azonban semmi látványosabb jel nem mutatja, hogy hozzáfogtak volna a rekonstrukcióhoz. Tovább olvasom