Kisalföld logö

2018. 08. 19. vasárnap - Huba 18°C | 30°C Még több cikk.

HOPPÁ! Sopronban ad koncertet a Budapest Bár

A negyedik nagylemezével jelentkezett májusban az utóbbi évek egyik legeredetibb és legüdítőbb produkciója, a Budapest Bár. A zenekar ősszel vidéki turnéra indul.

A turné első állomása Sopron, ahol október 5-én, a Liszt Ferenc Kulturális Központban mutatják be az új hanganyagot, élőben.

A legutóbbi, Zene című instrumentális lemez után a Budapest Bár május közepén jelentette meg legújabb, immáron negyedik nagylemezét, Hoppá! címmel, amit ezúttal újra a produkcióból már jól ismert énekesekkel (Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár–Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián) közösen készítettek el.


Az album ötlete tavaly novemberben, egy nagyszerű hangulatú koncert alatt született meg, amikor is a sokszínű, mindenféle kultúrát, zenei stílust képviselő társaság úgy döntött, hogy kihasználja a remek cigányzenekar tudását, zenei hagyományait, és megpróbálnak olyan kedvenceket feleleveníteni, átfogalmazni egy lemezen, amelyek vagy valamelyik nép cigánykultúrájához kötődnek, vagy éppen bennük rejlik a lehetőség, hogy egy cigányzenekar átfogalmazza saját ízlése szerint.


A merítés végül igen szélesre sikeredett: többek között Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri, a Hungária, a Beatles, a Doors, az Európa Kiadó ismert dalai – Akácos út, Alabama Song, Bubamara, Ördögtánc, Tranzisztorkor hajnalán, Surda dala, Lövölde tér, Bolyongok a város peremén című szerzemények kerültek feldolgozásra, amelyek a változatosság ellenére - vagy éppen ezért - szépen elférnek egymás mellett egy lemezen.

A stílusok keveredésében sem szűkölködik az album: orosz és szerb cigány, gypsy swing, magyar cigány, latin, rock and roll, reggae, underground, kuplé és még sok más stílus is felfedezhető rajta.


Sopronban fellépnek

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert, Ökrös Károly, Farkas Mihály,Farkas Richárd, Kisvári Ferenc, valamint Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Szűcs Krisztián, Rutkai Bori

Olvasóink írták

  • 3. bali00004 2011. október 02. 21:32
    „ja, ja! ismerem azt a sorozatot! :-)”
  • 2. bali00004 2011. október 02. 20:57
    „a Tv2 volt is egy ilyen sorozat. :-) ők?:-)”
  • 1. Frenk1 2011. október 01. 06:57
    „Szuper csapat!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Formatervezői szemmel Sopronról

Városház utcában nyílt szabadtéri kiállítás az Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatóinak munkáiból. Tovább olvasom