Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Homály fedi a földművelő kilétét

Fertőd - Egyelőre ismeretlen az a földművelő, aki mások tulajdonában álló telkeket vet be haszonnövényekkel Fertődön. A távol élő tulajdonosok elbirtoklástól tartanak.
Döbbenten szembesültek a ténnyel a mosonmagyaróvári Pappék, hogy a 2000-ben befektetési szándékkal vásárolt négy fertődi telküket valaki beszántotta és haszonnövényekkel ültette be. Nemcsak az ő birtokuk járt így, hanem a környező közel száz másik telek is.

– Nyolc évvel ezelőtt azért vásároltunk itt négy üdülőtelket, hogy nyugdíjaséveinkre bebiztosítsuk magunkat. Akkor azzal biztattak bennünket, hogy itt Fertődön, a kemping mellett hatalmas üdülőtelep épül, golfpályával, exkluzív szállodával, termálfürdővel. Az egészből nem lett semmi, talán a dédunokáink hasznát látják majd egykori döntésünknek – fog történetük elbeszélésébe Papp Albert, aki feleségével együtt végső kétségbeesésében fordult a Kisalföldhöz. A telkek ugyanis az évek során a klasszikus 22-es csapdájába ejtették őket.

– Először 2006-ban vettük észre, hogy valaki búzával beültette az egész területet, így a mi tulajdonunkat képező telkeket is. Megdöbbentünk és szaladtunk a polgármesteri hivatalba. Ott azonban a hivatalosan is megtett birtokvédelmi panaszunkra azt a választ kaptuk, hogy amennyiben nem tudjuk megnevezni, ki használja a tulajdonunkat, nem tudnak ki ellen eljárást indítani, a hivatal ugyanis nem nyomozó hatóság. A rendőrség ellenben nem nyomozhat, ha egyszer nincs bűncselekmény – ismerteti a tényeket a házaspár.

Pappék két telkén idén kukorica, kettőn napraforgó nő. Problémájukra ez idáig senki sem talált megoldást. Idegenek lévén Fertődön senkitől sem tudták meg, hogy ki használja a földjüket.

A Papp házaspár a 22-es csapdájába lépett: senki sem segít, amíg ki nem derül, ki szántja be a telküket. Fotó: Magasi Dávid
A Papp házaspár a 22-es csapdájába lépett: senki sem segít, amíg ki nem derül, ki szántja be a telküket. Fotó: Magasi Dávid

– Nem az a baj, hogy használja a földünket! Egy fillér bérleti díj nélkül is odaadjuk neki hasznosításra, de szeretnénk tudni, kivel állunk szemben és persze jogilag is rendezni kell ezt a helyzetet. Így mi az elbirtoklástól tartunk, az ismeretlen pedig a lebukástól félhet, hiszen mégiscsak más tulajdonát használja – vélekednek Pappék, a Kisalföld olvasóitól remélve segítséget, hogy pontot tehessenek a „fertődi rejtély" végére.
Összességében nem kis területről van szó, képtelenségnek tűnik, hogy egy ekkora városban, mint Fertőd, ne tudnák, ki dolgozik a 12 hektáron. Ám ha beszélnek is róla, a hivatalban ez kevés...

– Pappék valóban indítottak nálunk birtokvédelmi eljárást, de mivel csak a panaszos adatai ismertek, a másik fél pedig ismeretlen, vizsgálatot nem tudunk indítani – mondta el érdeklődésünkre Tulok Viktor aljegyző, hozzátéve, a hivatalnak nem feladata kideríteni, ki ellen tesz bejelentést a Papp házaspár. S ha van is szóbeszéd Fertődön arról, hogy ki használja a területet, azzal a hivatal nem tud mit kezdeni.

Hogy védhetik meg jogos birtokukat akkor a telkek tulajdonosai? A rendőrség és a hivatal is két ötlettel élt: be kell keríteni a telkeket, ez esetben ugyanis már magánlaksértést követ el az, aki átlépi a határt, vagy összefogva a többi tulajdonossal csőszt fogadni s kifigyeltetni a föld használóját. Akkor aztán akár rendőrt is lehet hívni...


Az elmaradt beruházás

Fertődön világszínvonalú termálfürdő épülhet – írta a Kisalföld 2004 júliusában. Akkor szaúdi befektetőkkel tárgyalt a Pappék telke melletti kemping tulajdonosa, Horváth Dori Zoltán, aki ultramodern termálfürdőt és 204 szobás, négycsillagos wellnesshotelt álmodott a területre. A beruházás banki hitelből és külföldi befektetők támogatásával valósult volna meg.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. gutentag 2008. július 25. 23:52
    „De hát közel 100 telekről van szó. Egyik tulaj vagy barát vagy családtag (ez együtt már többszáz ember is lehet!) sem lakik a közelben, hogy arra kanyarodjon hazafelé menet? Nem minden nap, hiszen nincs mindig vetés vagy aratás. A falugazdász és a mezőőr hivatalból, tehát napközben, amikor a tulajok távol vannak, kimehet megnézni, hogy mi folyik a földeken. A táblán pl. tájékoztatnám, hogy ez a föld nem az övé, és vegye fel velem a kapcsolatot, különben beszántom a veteményét. Annyira hihetetlen, hogy nem lehet ilyen ellen tenni semmit. :(”
  • 20. betyar 2008. július 10. 17:07
    „Szerintem az osszes karosult foggadjon fel egy csoszt es nyomozzak le ki hasznalja a foldjeiket. ezutan ha aratasra kerul a sor,arassak le sajat maguknak atermenyuket ( akie a fold ). Majd a jogtalanul hasznalot kergessek el ,de elotte tanitsak moresre !!!!!”
  • 19. vaek 2008. július 09. 09:36
    „Én nem akarom "bemocskolni" a kezem, és senkit sem akartam megbántani, csak leírtam mi az igazság.

    Lehetne egy kicsit enyhébben is fogalmazni, nem kell mindjárt mindenkit mindennek elmondani. Néha engem is elfog a hév, de igyekszem kulturált keretek között maradni.

    Biztos másként látnák a dolgot, ha hasonló helyzetbe kerülnének ők is. Ezért írtam azt, hogy ezt csak olyan érti meg, akinek van földtulajdona és átélt már hasonló esetet - mit azt mi is tettük - és nem tud mit tenni ellene.
    Mondani és okosnak lenni külső személyként egyszerű, átélni az mát más tészta.”
  • 18. Jancsi 2008. július 08. 22:32
    „vaek: köszi, hogy válaszoltál ennek az okos nőszerűségnek helyettem, így nem kell bekoszolnom a válasszal a kezem, de szerinted van annyi értelem benne, hogy felfogta? Az ilyen ökröknek kívánom, hogy telepedje bele cigány a házába, vagy legalább a szomszédjába, és majd megtudja, milyen az, ha bitorolják a vagyonát.”
  • 17. vaek 2008. július 08. 19:55
    „Ahhoz, hogy az ember az ilyet el tudja fogni, ki kell "szállásolnia" magát a földje szélére. Nem hiszem, hogy sok ember ezt meg tudná tenni.

    Másfelől, a tulajdonos mosonmagyaróvári, a földtulajdona pedig Fertődön van. Csak úgy napjában többször odaruccan ellenőrizni? Ezt sem hiszem, hogy meg tudná valósítani.

    És mi van akkor, ha megkeresem a falugazdászt és a szomszédot? Ők mit tehetnének ebben az ügyben? Mezőőr? Az életben nem találkoztam még vele, talán mert nincs.
    Tábla? Azzal mit szeretne tenni, mit írt volna rá?

    Ezt csak olyan érit meg, akinek van tulajdona, a többiek maximum elképzeli tudják a helyzetet.
    Bocsánat, de ez így van.”
  • 16. gutentag 2008. július 08. 19:28
    „Városi vagyok, mégis meg tudom érteni a problémát, a parlagfüves bekeverés ellenére. De ha az én földemet 2006-ban bevetette volna valaki, én már akkor nyáron, betakarításkor sűrűbben jártam volna arrafelé. Pláne 2007 tavaszán. Falugazdászt, mezőőrt, szomszédot megkerestem volna, vagy egy-két táblát kitettem volna. Tényleg, a korábbi terméssel mi lett? Arról nem ír a cikk. Mert ha simán le is tudta aratni az illető, akkor a tulaj nem valami gondos gazda. Közel száz telek bevetése és learatása nem hiszem, hogy egy nap.”
  • 15. vaek 2008. július 08. 19:11
    „Már bocsánat, de azt szeretném kérdezni, hogy a kedves hozzászólók közül ki földtulajdonos és ki városi???

    Kedves jucuska38!

    Ön írja másnak, hogy ne "szóljon bele", ha nem tud valamit. Őszintén, maga sem tud erről semmit. Van fogalma mennyi az a 12 hektár? Hogyan kellene azt bekeríteni?
    Látott már Ön bekerített földterületet, amin bármilyen gabona vagy egyéb takarmánynövény van?
    Képzelje én még nem. Érdekes is lenne.

    Ja és nem volt szó semmilyen parlagfűről. Ha lett volna szó, akkor sincs jogában mást tulajdonát használni. Kitaláltak egy rendszert az olyan esetekre, amikor a tulajdonos nem műveli a földjét, hanem más végzi ezt helyette, amit bérbeadásnak neveznek. És ahogy már előttem írták a két fél megegyezik és nem hever parlagon a föld.

    Nem tulok Jancsika, csak egy hasonlatot használt, hogy Ön megértse a helyzetet, de mint látom nem sikerült.”
  • 14. roista 2008. július 08. 18:21
    „T.árkontúli!
    Légyszi bővebben,mit jelent a megoldódott?”
  • 13. jucuska38 2008. július 08. 18:04
    „Jancsi te nagy tulok vagy! Kibeszélt itt lakásról?? te?? egy bekeritetlen területről van szó te tudatlan és nem pár hétről hanem évekről!!! Nem mondtam hogy egyetértek de évekig hol voltak míg televolt parlagfűvel??olvasd vissza ha tudsz drága!! Akkor meg a tulajok nemvoltak sehol érdekes módon! Ha nem tudsz valamit ne kántálj bele!!”
  • 12. Róka István 2008. július 08. 17:13
    „Tisztelt Papp Albert Úr!
    Kérem,hogy e-mailomon keresztül vegyük fel a kapcsolatot a fertődi jogtalan földhasználó ügyében.”
  • 11. Jancsi 2008. július 08. 14:31
    „bika, Jucuska, hülyék vagytok, már bocsánat. Nem parlagfűről van szó, vagy láttátok valahova leírva, hogy jött egy jótevő, aki nem akart bajt a tulajoknak, és eltüntette a parlagfüvet? És ha már ott volt, be is vetette a földet? Öszintével értek egyet, ha tellik a tulajoknak, pár markos verőlegény, terményért cserébe egy paraszt, aki learat, és ha jön a birtokháborító, leverni vízig. Ha elmegyek nyaralni 2 hétre, bárki beköltözhet a lakásomba, mert üres? Ne röhögtessetek már... Az aljegyző, az a tulok meg szerintem terel, mert mi az, hogy nem feladata? De igen is feladata kiadni a rendőröknek, hogy figyelni a placcot, és ha megjelenik egy kombájn, behozni a sofőrt, és kiszedni, ki a megbízó, vagy bűnrészesség, azt´ jónapot.”
  • 10. jucuska 38 2008. július 08. 11:29
    „Bika! Teljesen egyetértek! Éppen arról van szó mindig ,hogy megvesznek telkeket és senki nemtörődik vele.....amikor a nagy gaz meg parlagfű állt ott évekig...akkor hol volt a tulajdonos???Akinek gondoznia kellettvolna a földet???hm?? Persze természetesen igaza van mert az ő tulajdonuk...de el kell keriteni..és megvan oldva minden! De a cimet is irják ám ki hogy ha nő a parlagfű legyen hova menni a büntetésért!! Holvoltak idáig?”
  • 9. árkontúli 2008. július 08. 11:03
    „Mindenki megnyugodhat a helyzet megoldódott.”
  • 8. mirror 2008. július 08. 10:56
    „le kell aratni aztán jónapot! majd előkerül a gazdája, ha mégsem akkor meg eladod a terményt.”
  • 7. arat 2008. július 08. 10:18
    „Én is azt javaslom, hogy szépen takarítsa be a tulaj a terményt. Vagy csak szimplán tegy tönkre úgy hogy az illetéktelen ne tudja hasznosítani...”
  • 6. bika 2008. július 08. 09:06
    „Nyolc évvel ezelőtt vásárolta ,2006-tól művelte az ismeretlen .Tehát öt évig nem használták .Lehet hogy öt évig egyetlen szál parlagfű sem nőtt ott (akkor)!!!!!!!!”
  • 5. Öszinte 2008. július 08. 08:57
    „Normal esetben, ha nem egy taho szantana le a maset, akkor megkeresne, es megegyeznenek. Az allami tamogatas ilyenkor a tulajdonose, ami ca.30EFt/Hektar, a termeny pedig aze aki müveli. Ez mifelenk igy megy. En arataskor fogadnek egy biztonsagiör gardat es nekiallnek a jelenletükben aratni. Ha jövöre ujra elvetne, akkor ugyanigy tennek. Aztan jarja ö a hivatalokat, hogy hogyan kaphatna vissza amit megtermelt rajta... Az meg eleg szemet ember, aki nem mondja meg nekik, hogy ki hasznalja a földet...holott tudja. Lehet meg az allami tamogatast is felveszi utana. A falugazdanak kötelessege tudni, ki milyen földet hasznal. Öt kell megkerdezni, ha nem tudja, el lehet menni a fönökehez...”
  • 4. yello 2008. július 08. 08:39
    „Ne viccelődj már sutiz...ha pár (időarányosan a témához) hónapig nem használod az autód és nem a házad előtt, hanem 20 méterrel odébb áll akkor nyugodtan vigye el az, akinek szüksége van rá? normális esetben ha megkeresi a rejtélyes szántó-vető ember a tulajokat, a hozzáállásukat látva potom pénzért bérelhetné a földet tőlük.
    Azért álljunk már meg egy ásónyomra, lassan oda jutunk az országban, hogy a tulajdonos okolható, ha kirabolják, meglopják, mert nem keríti körbe, nem rejti a föld alá amije van? hát hogy van ez? Ha földem lenne én sem hagynám parlagon, de azért ne essünk át a ló túloldalára. A fertődiek meg gondolom nem ok nélkül hallgatnak.
    Nem értem, ha a helyiek közül is vannak érintettek, mert az ő földjüket is használják, akkor miért e nagy összetartó csend?...
    Szokás szerint hétvégére majd egy csomó plusz info derül ki az ügyről...a kommentekből.”
  • 3. barokk 2008. július 08. 08:32
    „Én a tulaj helyében learatnám és eladnám! Akkor majd jelentkezne a művelő...”
  • 2. matriné 2008. július 08. 07:59
    „A föld, azé aki megműveli? Ha sikerül kipusztítani a Magyart ami jó,irányba halad e rendszerben, akkor már nem lesz kérdés, hogy eladó e a Magyar föld, meg, hogy ki művelje meg.Ha már a termelő helyeket (üzemek gyárak)felszámolták, akkor már csak az emberek vannak hátra.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Folyamatos munkát ad a vihar

Sopronkövesd - Még tart a két héttel ezelőtti vihar okozta pusztítás után a helyreállítás… Tovább olvasom