Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Hol a kétmilliárd? - kérdezi a MSZP-s elnök

Sopron – A kötvénykibocsátásból származó hétmilliárd forintból kettőmilliárdot már felhasznált a városvezetés. Azt azonban nem tudni, hogy mire költötték a pénzt – fogalmazott Hruby József (MSZP), a pénzügyi bizottság elnöke.

– Mint ismeretes a soproni városvezetés január 8-án hétmilliárd forintról szóló kötvénykibocsátásról írt alá szerződést – kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Hruby József.

– Ebből kétmilliárdot már felhasználtak. Ugyanakkor a pénzügyi bizottság elnökeként sincs tudomásom arról, hogy költötték el a pénzt. A legnagyobb baj, mégis az, hogy azt sem ismeretes, mire akarják felhasználni a megmaradt ötmilliárd forintot. Ugyanis előzetes terv, vagy koncepció nem készült. Az ember, ha hitelt vesz fel, akkor jól megfontolja, hogy mire költi el. A városvezetés részéről ezt a megfontoltságot nem lehet tapasztani.

Hruby József hozzátette, a hitel éves kamata 770 millió forint, amelyet 2033-ig fizetni kell. Három év múlva pedig elkezdődik a 350 millió forintos tőketörlesztés.

A kamatból évente 300 pedagógus bérét lehetne fizetni, vagy tíz évig fedezni lehetne belőle a város közvilágítását.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. Telepathia 2009. február 10. 09:56
    „Tisztelt Forúmózok !.... "ne legyetek gyermekek a gondolkodásban, hanem a rsoszaságban legyetek kiskorúak, a gondolkodásban pedig felnöttek!"”
  • 36. reális 2009. február 09. 14:36
    „Hatalmas bérek, Kisalföldben megjelent vagyonnyilatkozatok után ,Varga Szabolcs 270 ezret kap kommunikácios munkatársként, sima érettségi bizonyítványáért. Bizony a jó szakembereket meg kell fizetni, és valahonnal a pénzt előszedni, mert csak akkor tud Varga Úr kellően komunikálni,hogy feletteseinek mindenben megfeleljen.”
  • 35. TancsKaszabell 2009. február 09. 13:13
    „Az államigazgatásban nem tudom,hogy mennyit.Azt hiszem ,Ön lebecsüli ezt a társasulatot.
    A rossz nyelvek szerint 1998-2002 között,göngyölítve, mint egy 150 milliárd Ft."magánosítására" került sor.
    A kutya se keresi ma már!Jól el varrták a szálakat,persze kőkemény pénzügyi kontroll mellett.Ugye?
    A többi időszakban?
    Nos,azt a másik oldal tartja számon.De minek?”
  • 34. látó 2009. február 09. 09:49
    „Nehéz egy ilyen nap után, mint amilyen a tegnapi volt Magyarországon (kivégzés, brutalitás Veszprémben) bármiről is véleményt írni, de muszáj megtennem!
    Az államigazgatásban csak úgy nem lehet 2 Mrd Ft-ot eltűntetni, mint már írtam a működésre ment el (göngyölített tartozások), kőkemény pénzügyi konroll mellett! Az már egy más kérdés, hogy mi van a számlák, megállapodások mögött, (tartalmát tekintve), ez viszont a Magyar valóságból és a már sokat emlegetett rossz szerkezetekből fakad!

    Tisztelettel”
  • 33. TancsKaszabell 2009. február 09. 06:48
    „jockey (32)-re !
    Sajnálom de továbbra sincs igaza.Itt már a 3 milliárd EURÓ-ról van szó,ami az ország számlájára érkezett
    2008.-ig.Eddigi ismereteink szerint ezen a vonalon rend van.Az EU ellenőrzi !!Ön is megteheti !
    Hruby Úr a 2 milliárd Forint kifizetéséről,vagy kihelyezéséről vagy átadásáról vagy kölcsön adásárol
    nem tud semmit,ez a 7 milliárd soproni kötvény része.A fideszes városvezetéstől kéri a választ!!!
    Persze ez is ki fog derülni,de az a tény,hogy nem tud róla eleve törvénytelen,és gyanús.Manapság egy
    ebben az országban élő ember számára rögtön az jut eszébe,hogy bizony ellopták azok akik
    hozzáférnek.Na és ki fér hozzá?Kik szavazták meg?Míg ez kiderül addig is kamatozik valahol,a sutyorgók
    szerint az Ön kedvenc pártjánál.”
  • 32. jockey 2009. február 08. 22:33
    „31. TancsKaszabell

    Ha még te is tudod - saját állításod szerint - hogy hol van a pénz, akkor hogyan lehetséges, hogy a pénzügyi bizottság vezetője nem tudja? Ezek szerint teljesen igazam volt a 38. hozzászólásomban.”
  • 31. TancsKaszabell 2009. február 08. 18:25
    „metermester(30)-ra !
    Természetesen tudják!Mert nyilvános,nem úgy mint a Széchenyi program keretében,jó néhány,a haveroknak nyújtott vissza nem térítendő "pártjutalom"!
    Információk : //www.nfgm.gov.hu/ Itt találhatók.”
  • 30. metermester 2009. február 08. 17:59
    „Na és tudja valaki, hol a pénz?!”
  • 29. TancsKaszabell 2009. február 08. 10:31
    „Jockey(38)-ra !
    Várom az MSZP-s példákat,persze érvekkel adatokkal bizonyítva.Különben csak locsogás a vége.
    Az utobbi időben egyre többször esik szó a hazudozásról,nézzük a fideszes példákat.
    Az imént olvastam a következő találó megállapítást :
    "Pelczné például azt hazudja, hogy ,,az európai csatlakozás egyértelmű vesztese Magyarország." Ezzel szemben az igazság az, hogy 2004-ben a befizetés 537,1 millió euró, a kapott össze 713,4 millió euró volt. 2005-ben be 782,5, ide 1357 millió euró, 2006-ban be 833,2 millió, ide 1842,2 millió, 2007-ben be 870,2 millió, ide 2427,6 millió. Azössznyereség több, mint 3 milliárd euró."
    Pelczné tehát hazudik. = a fidesz hazudik !
    "Orbán azt hazudja, hogy az ő kormánya vette le az országról az IMF-hitel terhét.
    Ezzel szemben az igazság az, hogy a bejelentést, hogy mindent visszafizettünk, Horn Gyula miniszterelnök jelentette be 1998. február 16-án. Bárki elolvashatja az országgyűlés jegyzőkönyvében."
    Orbán tehát hazudik.= a fidesz hazudik !

    Tartsuk nyitva a szemünket! Érdemes.

    Idézet található : //stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=385”
  • 28. jockey 2009. február 08. 10:08
    „Nekem változatlanul az a véleményem, ha a pénzügyi bizottság elnöke nem tud arról, hová tűnt 2 milliárd forint, akkor alkalmatlan a feladata ellátására. Ugyanis ha bűncselekmény történt, tegyen feljelentést. Ha pedig nem, akkor ez az egész csak olcsó politikai hangulatkeltés megint, úgy MSZP módra.”
  • 27. matriné 2009. február 08. 09:30
    „Szerintem teljesen mindegy, hogy melyik párt és kik a sárosak a pénz eltüntetésében. A rendőrség csak parancsra lép. És ha van botjuk, akkor ütik is a nyomot. Legalább is ezt lehet képzelni, ha egyszer a sajtó igen csak szűkszavúra van engedélyezve az efféle ügyekben.”
  • 26. creat 2009. február 08. 08:22
    „Amikor a fidesz emberei (köztük votz igazságügyi miniszterrel) naponta többször kiállnak és elmondják, hogy a miniszterelnök, meg a kormány, meg az mszp tagjai lopnak, csalnak hazudnak, akkor ők miért nem a rendőrségre szaladnak?”
  • 25. matriné 2009. február 07. 16:42
    „Vajon miért nem rendőrséggel nyomoztatják ki, hogy hova lett e kétmillió? Vagy az MSZP-s vezérek csak a pajzsoknak tudnak dirigálni? Vagy nincs elég okos rendőr?”
  • 24. creat 2009. február 07. 12:25
    „szer.munchen56 2009.02.07. 11:17
    Előmásztál a lyukból te féreg? Nem zavar, hogy tegnap volt az amit utoljára írtam?
    A Piedone filmekből azok az idétlen hülyék jutnak eszembe rólad, akik eltorzult arccal ugrabugrálva állnak sorba pofonért. Te épp olyan ütődött vagy.
    De ha feleannyira lennél tökös gyerek, mit itt mutatod, akkor jelentkezhetnél pofonért. Utána meg törött kezeddel törölgethetnéd vérző orrodat.
    Nosza pajtás, mutasd meg, mennyire vagy tökös!”
  • 23. Silence 2009. február 07. 11:48
    „szer.munchen56

    Elgurult a gyógyszered? Nyugi...”
  • 22. TancsKaszabell 2009. február 07. 09:28
    „21-re !
    Helyesírás?
    Alany,állítmány?
    Handa- bandázás......rágalmazás,tiszteletlenség, azemberek érdekében.
    Csak ennyi a probléma a kommentjével.
    Kommentjével .....?”
  • 21. pisti60 2009. február 07. 09:22
    „MSZP-ek?

    Elöbb nézzetek magatok körül!!

    Mennyit raboltatok loptatok ki az emberek zsebéből?
    És még mindig ezt teszitek!!

    Elösször rajtatok kéne keresni a sok sok milliárdokat!!

    Tönkre tettétek az országot az embereket!!

    Ugy hogy KUSS!!!!”
  • 20. Csabazs 2009. február 07. 04:00
    „Én tudom!)))

    Félretették a mélygarázsra...:-x”
  • 19. Cancer 2009. február 06. 23:09
    „S mily meglepo lesz, hogy az a maradek 5 milla is nyom nelkul fel fog majd szivodni...”
  • 18. comet 2009. február 06. 22:49
    „Idézet a Politaktika Illúziók nélkül cikkéből.
    " A ´90-es évektől az adósság állomány erős növekedésnek indult annak ellenére, hogy durván 120 milliárd dollár értékű állami vagyon került értékesítésre, igaz 10 milliárd dollár körüli értéken. 2008-ban a nemzetgazdaság adóssága a külső államadóssággal együtt 220 millárd dollárra becsülhető (140M+80M)."
    Csak emlékeztetőül - rendszerváltáskor 22 milliárdról indultunk.
    A kép valószínnűleg komorabb a kamatos kamatok, meg az azóta felvett újabb hitelek miatt.
    Fentiek tükrében mi az a 2 milliárd. Hát csodálkozhatunk azon ha pont azt nem találják?”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pártirodakörkép - nézzen soproni székházbelsőket!

Újságíróként nap mint nap "megyünk házhoz" különböző pártokhoz, hogy tolmácsolhassuk üzeneteiket.… Tovább olvasom