Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Hoffer Péter: Sztárokkal dobol és iskolát vezet

Négyévesen már dobfelszerelése volt, mire leérettségizett, ismert zenésszé vált. Hoffer Péter még csak 38 éves, de az ország egyik legelismertebb rockdobosa. Sztárokkal zenél, iskolát vezet és nem mellesleg három fiú édesapja.

A klasszikus kezdet: kisfiú fakanalakkal üti anyukája fazekait, jókorákat vág a nagy lábosra, a fedők pedig a cintányérok. Hoffer Péter is így kezdte. Hogy mára az ország egyik legismertebb és legsikeresebb dobosává vált, abban szerepe van eltökéltsége mellett édesapjának is, aki észrevette fia tehetségét és támogatta is tanulmányaiban.

Hoffer Péter a dobok mögött.
Hoffer Péter a dobok mögött.


– Apám egy ideig Hollandiában dolgozott, ott már profi kis dobszerkót vett nekem, gyerekméretben. Talán négyéves ha voltam – meséli Hoffer Péter. A lakótelepen többször feljelentették a családot a hangos zenélés miatt, de ez sem riasztotta el a családfőt attól, hogy mindenben támogassa bőröket püfölő fiát. Ha a zeneoviból sírva ment haza, mert nem dicsérték meg az énekhangját, hát magánórákon tanulta meg a kottaolvasást.

– Akkoriban mások voltak a módszerek. Ma már úgy kell átadni a tudást, hogy közben élmény is legyen. Egy dobolni vágyó kamasz már a második órán AC/DC-t akar, én két éven keresztül csak a gumilapon gyakoroltam a helyes kéztartást – nosztalgiázik a Hoffer-iskola alapítója, aki az előtt vált profi zenésszé, mint hogy leérettségizett volna. A Széchenyi-gimnáziumból is elengedték az országos turnékra.

Merthogy 17 évesen már a Moby Dickben dobolt. A zenekarnak azóta is tagja, de emellett dolgozott már együtt Demjén Ferenccel, Somló Tamással, Szűcs Judithtal, Charlie-val, Hobóval is. A gimnázium után Bécsben elvégezte az Americal Institute of Musicot, de még kezébe sem vette diplomáját, már megalapította Sopronban saját dobiskoláját, ahol ma már gitározni is tanítják a diákokat. Hoffer Péter története tehát igazi sztárkarrier...

– A zenészlét nem a csillogásról, a sztárságról szól, nekem ez a hivatásom, a szakmám, amit igyekszem a legjobban csinálni – mondja erről. És még egy fontos kiegészítés a rockzenész legendájához: Hoffer Péter tíz éve nős, és három fiú boldog apukája. Legidősebb fia, a nyolcéves Gergő már fellép a Hoffer-suli idei koncertjén.

 Woodstock jegyében. Rúzsa Magdi lesz a sztárvendég azon a koncerten, amit november 24-én, szombaton 15 órakor a GYIK Rendezvényházban tartanak. A Woodstock jegyében szervezett koncerten és hangszerkiállításon a Hoffer-suli tanulói, tanárai és a zenészbarátok lépnek fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márton nap a soproni Liszt-központban - fotók

Több száz gyermek és szülő, életnagyságú ludak, interaktív előadások, gasztronómiai különlegességek… Tovább olvasom