Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Hitet és erkölcsöt jelent Hegykő

Közel háromszázan jöttek el az ország minden részéből, sőt, határainkon túlról is a Hegykőről elszármazottak hétvégi találkozójára. Mint mondták, feltöltődtek a közösségi programtól.

– Hitet, erkölcsöt és munkaszeretetet jelent számomra szülőfalum, Hegykő – mondta útban a hegykői templom felé a Győrben élő Lukács Teréz. – Tizennégy évesen Sopronba, kollégiumba kerültem, aztán Budapest következett, a közgazdaság-tudományi egyetem, majd Győr, ahol dolgozom. Ám a hegykői gyermekévek nem múltak el nyomtalanul: odahaza és az iskolában is csak a szépre, jóra, szorgalomra neveltek. Bátyáim ma is Hegykőn élnek, mi pedig férjemmel örömmel fogadtuk el a falu önkormányzatának meghívását.

Zsúfolásig megtelt a templom az elszármazottak találkozója tiszteletére tartott szentmisén. Az első sor jobb oldalán ül Lukács Teréz férjével.
Zsúfolásig megtelt a templom az elszármazottak találkozója tiszteletére tartott szentmisén. Az első sor jobb oldalán ül Lukács Teréz férjével.


Németországból érkezett Hipságh Pál, aki 1956-ban, 16 éves korában Németországba emigrált. – Egyedül mentem, szüleim és kilenc testvérem Hegykőn maradt. Ma már csak két testvérem lakik Hegykőn. A svájci határ közelében, Constanzban telepedtem le, kitanultam a villanyszerelői szakmát, családot is alapítottam. Feleségem egy Magyarországról kitelepített magyar sváb lány lett – meséli. – Utoljára négy éve jöttem haza, nagy fejlődést tapasztalok. Jó átérezni, hogy egy nagy családhoz tartozunk, s most együtt nosztalgiázhatunk.

Hipságh Pál testvéreivel: balról Ágota, Anna és jobbra bátyja, Jenő.
Hipságh Pál testvéreivel: balról Ágota, Anna és jobbra bátyja, Jenő.


Zsúfolásig telt a templom az elszármazottak találkozója tiszteletére tartott ünnepi szentmisén, amelyet Bindes Ferenc és Solymos Mihály hegykői születésű lelkészek és dr. Reisner Ferenc, a falu plébánosa celebrált. Ezt követően a Hegykői Vigasságok sörsátorában Szigethi István polgármester köszöntötte az egykori hegykőieket, mondván: lehet-e nagyobb ünnep, amikor az egykori hegykőiek visszatérnek szülőfalujukba, hogy egy igazi nagy családot alkossanak?

A nagy találkozó résztvevőit – a helybéliek vendéglátása közepette – tűzijáték és hajnalig tartó bál is szórakoztatta. A községvezetés emellett úgy határozott, ezentúl minden harmadik évben megrendezik a Hegykőről elszármazottak találkozóját. 

Olvasóink írták

  • 1. kissferencné 2012. augusztus 06. 20:27
    „Gratulálok:)) de Eperjes Karcsjka hol volt, hisz ugy tudom ő is onnan származik?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszöktek a lovak Kópházánál

Az egyik lovarda karámjából kiszökött néhány ló vasárnap délután, Kópháza térségében. Tovább olvasom