Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Hisz-e a túlvilágban?

Sopron - Mindenszentek és halottak napja alkalmából arra voltunk kíváncsiak, miként viszonyulnak az élet különböző területén tevékenykedők a túlvilághoz, Istenhez.
Hűvösvölgyi Ildikó, a Petőfi Színház színművésze: – Isten jelenlétét minden pillanatban éreztem, érzem, a mi dolgunk, hogy figyeljünk finom terelgetésére. Természetesnek veszem tehát, hogy életünk a földi léttel nem ér véget. Az utóbbi években sokakat elveszítettem, de megnyugtató érzés a tudat: megbékélhetünk a sorsunkkal, a folytatásért van miben reménykednünk.

Hűvösvölgyi Ildikó
Hűvösvölgyi Ildikó

Dr. Németh István (patológus, osztályvezető-helyettes): – Nem részesültem vallásos nevelésben, ugyanakkor a pályán eltöltött húsz év során arra a meggyőződésre jutottam, hogy ellenérvet sem tudok támasztani Isten és a túlvilág léte ellen. Tehát bizonytalan vagyok ennek megítélésében. Ettől függetlenül végül is jó lenne, ha létezne, s az is, ha lenne ebben való hitem.

Dr. Németh István
Dr. Németh István

Gál László (igazgatásszervező, a földhivatal vezetője): – Vallásos emberként élem mindennapjaimat, ebből is következik, hogy hiszek a túlvilágban. Mindenszentek és halottak napján is átérzem a filozófus mondatát: „Ha Isten nem lenne, ki kellene találni." Olyan lehetőség van a birtokunkban, hogy hitünk szerint földi életünk után még találkozhatunk elhunyt hozzátartozóinkkal, szeretteinkkel.

Gál László
Gál László

Olvasóink írták

  • 17. Figyelemfelhívás 2008. november 05. 11:57
    „Erről a témáról csak tisztességgel és becsűlettel szabad nyilatkozni, pro és contra egyaráűnt.”
  • 16. joco1azigazi 2008. november 04. 07:04
    „smjv. 2008.11.03. 16:14 mi ebben az unintelligens?
    "Muszáj mindenbe a politikát és a mocskolódást belevinnetek???
    sziszikincs!
    Igen,a szeretet mindenre képes,csak lassan elfelejtünk szeretni és odafigyelni másokra!:-((("

    és egy kérdés tölem Neked: miota vagy Te "mindenki"?
    megj. nem vagyok Cs.Zs. söt rokona sem, söt nem is imerem, söt több "véleményélvel" vitáztam. Söt "smjv." sem akarok lenni.”
  • 15. miracle 2008. november 03. 18:16
    „No és ha magánszféra? A hobbi is az, meg a szexuális preferencia is, mégis van mind kettőről kutatás. Ha meg valaki közzéteszi, hogy hisz a mesékben, vállalja a következményeit.
    Egyébként, meg ha annyira magánszféra miért várják el, hogy támogassa az állam, meg műsoridőt kapjanak a tv-ben stb stb?”
  • 14. Lárika 2008. november 03. 17:04
    „10!
    Előtte azért még magyarázd el légy szíves, hogy a hozzászólásomban hol volt a politika és hol a mocskolódás? Köszi!”
  • 13. smjv. 2008. november 03. 16:14
    „Tisztelt Csaba Zsuzsanna!

    Ha volna Önnek ici pici önkritikája Bizony nagyon gyorsan, eltűnne, azt ajánlom vissza, se nézzen.
    Mi predesztinálja ara, hogy Ön mindenhez ért.
    Természetesen a hozzászólásai unintelligensek primitívek.
    Mentsen meg butaságaitól!!!
    Köszönöm, ha eltűnik mindenki nevében”
  • 12. fules 2008. november 03. 12:25
    „Nem gondoltam, hogy ebben a témában lesznek hozzászólások, mert szerintem ehhez nem kell különösebb kommentár. Úgy gondolom, hogy ez is, mint sok minden más, eléggé magán szféra. Nem hiszem, hogy ki kell "teregetni", mert az ilyenektől még senki nem lett hívő. Titkolni sem szabad, illetve letagadni, de csak ha kérdeznek, akkor kell válaszolni és egy egyszerű-hiszek, vagy nem hiszek- is elég lenne. Nem is igazán értem ezt a "cikket" , ennek semmi értelme nem volt...”
  • 11. Memini mei, memnto tui. 2008. november 03. 10:14
    „Majd akkor gondolj vissza mit mondtál, amikor elérkezel a földi élett elhagyásának pillantához. Biztosra vezsem, hogy a nagy félelmedbe, valaksegíteni fog, emgfogja a lekedet. Akár hívőként, akár ateistán, isten tagadóként éltél egész életedben. Még nem késő gondolj a halára! Gondolj az eltávozásra.”
  • 10. Csaba Zsuzsanna 2008. november 03. 05:09
    „6 és 9!

    Muszáj mindenbe a politikát és a mocskolódást belevinnetek???

    sziszikincs!
    Igen,a szeretet mindenre képes,csak lassan elfelejtünk szeretni és odafigyelni másokra!:-(((”
  • 9. Lárika 2008. november 02. 19:52
    „Jó páran meg fogtok lepődni, mikor majd Lucifer alátok gyújt :-D”
  • 8. miracle 2008. november 02. 19:06
    „6
    Ismét igazolod azt a gyanúmat, hogy jobb oldalon sokkal több a csőlátó, sötét ember.”
  • 7. kjo 2008. november 02. 16:57
    „Amennyi eszed van cuclifer, nem is kételkedhetünk benne!Szar lehet, ilyen sötétben élned!”
  • 6. cuclifer 2008. november 02. 12:22
    „Én nagyon bízom benne, hogy létezik a túlvilág és azon belül a polkol. Legalább Gyurcsány nem ússza meg a tetteit!”
  • 5. sziszikincs 2008. november 02. 10:44
    „Meddő vita hisz mondhat bárki bármit valami van!Hisz beszélhetünk istennről,budháról,mohamed profétáról ,univerzumról rá kell ébrednünk,hogy mindenki ugyanarról beszél!!!Valami szóval van!De a lényeg bennünk él!Az pedig a hit magunkba ,hogy képesek vagyunk becsülettel és főleg SZERETETTEL élni!A szeretet pegig csodákra képes olyan jelenségeket ill. eseményeket produkálva ,hogy szintén azt mondhatjuk : valami van!Ez nem véletlen!Annyi de annyi jelet kapunk ,hogy a lélek nem vész el csak átalakul...”
  • 4. Csaba Zsuzsanna 2008. november 02. 06:52
    „Talán jó annak aki hisz Istenben,mert a problémáit,gondjait(legalább is az ismereteim szerint a Római Katolikus Egyház)elfogadja,megéli úgy,hogy ez Isten akarata!
    Túlvilág? Ezt csak úgy boncolgathatnánk,hogy ha a testet különválasztjuk a "lélektől"! De mi a lélek, egy agyi-folyamat vagy valami más?

    Mindenesetre a "túlvilágból" manapság jó páran egész jól megélnek!”
  • 3. miracle 2008. november 01. 20:05
    „Nem boldogabbak. Csak becsapják magukat.”
  • 2. FJó 2008. november 01. 17:09
    „Szerintem nem szerencsés ez a kitárulkozás.Részben joggal felvetődik a sunyi szándék, hogy megfelelek az elvárásoknak, másrészt hamar nevetségesé válhat a nyilatkozó. Nagyon fontos, hogy a vallásosság megmaradhasson a magánélet berkeiben, mert könnyen napi politikai érdeket szolgálhat nyilatkozata. Én nem vagyok hívő. Számomra az az evidencia, hogy az ember teremtette Istent és nem fordítva.Józan ésszel pedig képtelenségnek tartom a túlvilágban, lélekvándorlásban való hitet. Nem azt állítom ,hogy nálam az igazság, csak, azt, hogy 2008-ban túlvilágban hinni finoman szólva is túl kényelmes dolog. Nem megbántani szeretném az elöttem nyilatkozókat, hiszen tiszteletben tartom a számomra elfogadhatatlan álláspontjukat.Csak megjegyzem -egyetértve Popper Péterrel- a hívő ember szinesebb világot tudhat magának.(angyalok, menyország, pokol,túlvilág, Isten, stb.) Ennyivel biztos, hogy boldogabbak is nálam.De valahogyan nem tartom ezt irigylésre méltónak.”
  • 1. janos1216 2008. november 01. 13:40
    „<moderálva>”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékezés a soproni temetőkben

Sopron - Ez a hétvége a halottainkra való emlékezésről szól. Az alábbiakban a temetők nyitva… Tovább olvasom