Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Hibákat tárt fel az ÁSZ Fertődön

Az Állami Számvevőszék 2011- ben 62 város pénzügyi gazdálkodását ellenőrizte, köztük Fertődét. A célzott utóellenőrzéseket most zárták le.

– A 2011. július 1-jétől hatályos új számvevőszéki törvény révén lezárult a következmények nélküli ellenőrzések korszaka. Így az ellenőrzötteknek az ÁSZ javaslataival kapcsolatban intézkedési tervet kellett készíteniük. A 2013 második felében indult utóellenőrzések fókuszában az előírt feladatok végrehajtása állt – közölte Baksa Anikó, az ÁSZ számvevő főtanácsosa. – Győr-Moson-Sopron megyében ez Fertődöt érintette.

A pénzügyi egyensúly helyreállítását és stabilizálását szolgálta volna az intézkedési terv. Kiderült, hogy a hét feladatból mindössze egy teljesült maradéktalanul: a kulturális és szolgáltató központ beruházásának felülvizsgálata. Három feladat csak részben teljesült.

A fél éven belül esedékessé váló tartozások – szállítói és más hitelek – finanszírozási forrásairól a képviselő-testület nem kapott havonkénti rendszerességgel tájékoztatást. A bevételnövelő és  kiadáscsökkentő lehetőségek felülvizsgálatáról sem gondoskodtak folyamatosan. A tervezett beruházások finanszírozását ugyan ismertették a testülettel, de az nem terjedt ki a saját erő biztosításának a részleteire.

A megtett intézkedésekről a városvezetésnek kötelessége lesz az ÁSZ elnökét tájékoztatni. Fotóillusztráció: M. D.
A megtett intézkedésekről a városvezetésnek kötelessége lesz az ÁSZ elnökét tájékoztatni. Fotóillusztráció: M. D.


– Az intézkedési terv feladataiból három nem teljesült – folytatta a számvevő főtanácsos. – Ilyen az elkülönített tartalék képzése, amelyet az ÁSZ a fizetőképesség fenntartása, az adósságszolgálat teljesítése érdekében javasolt.

A szervezet fontosnak tartja, hogy a képviselő-testületet a zárszámadási rendeletben tájékoztassák az önkormányzat eszközeinek (ingatlanok, gépek, berendezések) alakulásáról. De ez sem teljesült, mint ahogy a hosszú lejáratú kötelezettségvállalásokról sem kapott tájékoztatást a testület.

– Az utóellenőrzésnek nem lesz újabb „utóellenőrzése", ugyanakkor a jelentést nyilvánosságra hozzuk a www.asz.hu honlapon. Az ÁSZ figyelemfelhívó levéllel fordul az önkormányzathoz, s a megtett intézkedésekről a városvezetésnek kötelessége lesz az ÁSZ elnökét tájékoztatni – zárta Baksa Anikó, az ÁSZ számvevő főtanácsosa.
   
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Sarkady Sándor, Sopron díszpolgára - videó

Ő írta Sopron himnuszát, óvónők generációit tanította. Az író, költő 79 éves volt. Tovább olvasom