Kisalföld logö

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -11°C | -2°C Még több cikk.

Hiányos a gyermekorvosi ügyeleti ellátás

Régió - Az ügyeleti időben a vidéki beteg gyermekeket továbbra is felnőtt háziorvos látja el. Így sok szülő sürgős esetekben a kórház gyermekosztályát keresi fel.
Hiányos a gyermekorvosi ügyeleti ellátás Sopronban, illetve a város térségében. Egyelőre hétvégén, illetve munkaszüneti napokon reggel nyolc és este nyolc óra között működik gyermekügyeleti ellátás, amelyet kizárólag a soproni, illetve harkai lakosok vehetnek igénybe.
A köztes időszakban a felnőtt háziorvosok látják a kis betegeket. Sok vidéki szülő éppen ezért a kórház gyermekosztályára visz gyermekét, akiket sürgős eseteken beutaló nélkül is fogadnak a szakemberek. A pluszfeladatok viszont az osztályos orvosnak adnak több munkát, akik a koraszülöttekkel és a bent fekvő kicsikkel foglalkoznak.

– A közelmúltban vasárnap a harminckilenc fokos lázas gyermekemet hoztam be az ügyeletre, ám hiába volt ott gyermekorvos, nem jutottunk be a rendelőbe – panaszolta az egyik lövői szülő. – Az ajtóra ki is volt írva, hogy mely falvakból érkezőket nem fogadják, mi pedig beletartoztunk ebbe a körbe. Így nem maradt más választás, megvártuk a felnőtt háziorvost. Furcsa volt számunkra, hogy vidékiként kevesebb ellátást kapunk, mintha városon élnénk.

Dr. Amberger Erzsébet, kistérségi tisztifőorvos szerint az országban nagyobbrészt vegyes ellátás keretében oldják meg a gyermek ügyeletes orvosi rendelést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hétköznap nincs különválasztva a felnőtt és gyermekellátás. Ünnepnapokon és hétvégén viszont megerősített szolgálattal látják el az ügyeleti teendőket.

– Megoldást az hozhatna, ha átszerveznék a mostani rendszert – tette hozzá a tisztifőorvos. – Ennek értelmében a jelenlegi területi alapú háziorvosi ellátástól függetleníteni kellene az ügyeleti teendőket. Így már biztosítani lehetne a felnőttek és gyermekek speciális szakorvosi ügyeleti ellátását.

Olvasóink írták

  • 4. tandyka 2008. április 05. 10:36
    „Kedves Emőke!

    Tévedsz,van gyermekem.
    Azt,hogy melyik településnek van gyermekorvosa és melyiknek nincs az nem a mi dolgunk.Az ügyelet feladata,hogy ellássa a betegeket.Ez megtörtént.Nincs miről vitázni.”
  • 3. Emőke 68 2008. április 04. 21:03
    „Didi és tandyka azt hiszem nektek nincs gyermeketek,és volt vizitdij egy darabig az égadta világon semmit nem oldott meg.És tandyka miért érdemel a soprini,harkai gyerek gyermekorvost és a vidéki miért nem,és speciel gyerekorvoshoz sokkal bizalmasabb vagyok ha a gyermekemről van szó,felesleges ide is polotikát bele vonni.Ennyit akartam hozzá szólni”
  • 2. Didi 2008. április 03. 23:06
    „A 300Ft-bol talán ezt is meg lehetett volna oldani.”
  • 1. tandyka 2008. április 03. 19:03
    „Kedves LÖVŐI SZÜLŐ!

    Szenvedett e kárt a gyermek azért,mert felnőtt orvos látta el??
    Szerintem nem.Tekintettel arra,hogy Lövőn élnek tudomásom szerint ott sincs külön gyerekorovs.
    Az,ott nem okoz problémát???????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csollány Sportközpont: Szeptemberben átadják

Sopron - A terveknek és az előzetes elképzeléseknek megfelelően épül a Csollány Sportközpont. A… Tovább olvasom