Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Hétvégi bombariadók a szórakozóhelyen

Sopron - Egymás után két hétvégén is bombariadó volt az egyik soproni szórakozóhelyen. A tettesnek kell(ene) megtérítenie a több százezer forintos kárt.
Az elmúlt hétvégén, illetve egy héttel korábban szombatról vasárnapra virradó hajnalban ki kellett üríteni az egyik soproni szórakozóhelyet. A vendégek a bejárat előtt fagyoskodtak, amíg a tűzszerészek átvizsgálták a helyiségeket. Bombát egyik alkalommal sem találtak, pedig az ismeretlen telefonáló ezzel fenyegetőzött.

Nagy Ernő alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjének tájékoztatása szerint idén négy alkalommal volt bombariadó. Mindegyik valamilyen szórakozóhely ellen irányult. Az egyik fenyegetőzőt sikerült elfogniuk, ellene megkezdődött az eljárás.

– A telefonáló általában valamilyen vélt vagy valós sérelmet szeretne így megtorolni – számolt be tapasztalatairól Nagy Ernő. – Ilyen lehet, hogy nem szolgálták ki időben az adott szórakozóhelyen, de egy baráti veszekedés is így fejeződhet be. Mondván, ha már ő nem szórakozhat kellemesen, akkor a többiek se. Találkoztunk már olyan esettel is, amikor az illető a saját telefonját használta a fenyegetéshez. A leggyakoribb eset azonban az, amikor utcai telefonfülkéből tesznek bejelentést.

A nyomozást ez valamelyest hátráltatja, de nem jelenti azt, hogy ne tudnánk eredményesen lezárni a vizsgálatot.

Egy kivonulás és a tűzszerészi átvizsgálás, valamint a büntetőeljárás költsége több százezer forint. Ezt az összeget a tettesnek kell(ene) megtérítenie. A tulajdonos a kiesett bevétel megtérítésére polgári pert indíthat. Már amennyiben sikerül elfogni őket. A statisztika szerint minden harmadik bejelentő kerül rendőrkézre. A büntetésük pedig két évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A kapitányságon hét szakembert képeztek ki bombariadók kezelésére és szükség esetén a budapesti REBISZ is közbe tud avatkozni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vendéglősök bírálták a borokat

Sopron - Iváncsics Zoltán két bora is aranyérmes lett a hétfőn megrendezett Soproni Vendéglátósok… Tovább olvasom