Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Helyi védettséget kapnak a fák

A nagycenki Békavár melletti 150 éves park eladása és az ott lévő fák kivágása nagy felháborodást keltett.
Az ügy tisztázására felállított bizottság a nyilvánosság kizárásával a napokban számolt be munkájáról a képviselő-testület előtt. A tervek szerint a parkot rehabilitálják.

Novemberben lapunk beszámolt arról, hogy vágják a Nagycenken lévő Gyári kert fáit. A favágók megjelenése nagy felháborodást keltett a közelben lakók körében. Egy nyilvános ülésen

Csorba János önkormányzati képviselő által bemutatott iratokból kiderült, a terület a fakivágás időpontjában még az önkormányzat tulajdonában volt, így a park helyére lakóházat építő vállalkozó jogtalanul járt el, a munkálatokat jogosan le lehetett volna állítani.
Az ügy tisztázására felállított bizottság befejezte munkáját, és beszámolt a képviselő-testület előtt. Az ülést a nyilvánosság kizárásával tartották, arra hivatkozva, hogy a testület tagjai is érintettek az ügyben.
– Nagyon sérelmezem, hogy kezdeményezésem ellenére zárt ülésen és a kilencedik napirendi pontként tárgyaltuk a Gyári kertet – mondja Nagy László képviselő.

– A békavári lakók ezt megtudván felálltak és hazamentek, jóllehet ígéretet kaptak: a bizottság jelentése alapján a képviselő-testület mindenről tájékoztatja a polgárokat – mondja Nagy László képviselő. – Az nyilvánvaló számomra, hogy a békaváriakkal jogosan védtük a fákat a favágókkal szemben. Az emberek még várják a részletes tájékoztatást.


Javasolják a védelmet

A nagycenki önkormányzat által megrendelt szakértői véleményt a NyME munkatársai készítették el. Ebben szerepel, hogy a park a falu számára értéket képvisel, története 130–150 évet ölel át, és még a kivágott egyedek nélkül is érdemes a védelemre. Az elvégzett vizsgálat alapján kiderült, hogy a 34 kivágott fa közül mindössze 4 akác és 1 vadgesztenye volt kivágandó, a többi megfelelő ápolással, koronanyeséssel még évtizedekig fenntartható lett volna. Mindent figyelembe véve a novemberben kivágott fák pénzben kifejezhető értéke csaknem 20 millió forint.
Problémát jelent, hogy az elvesztett lombfelületet fiatalabb fákkal pótolni az adott területen nem lehet, azt a település más részein kellene megtenni.

Rehabilitáció és játékok

Nagycenk polgármestere, Udvardi Imréné elmondta, a képviselő-testület az ügyet lezárta. A vállalkozóval sikerült megállapodni, ő fogja állni a terület rendbetételét követően a felállítandó játékokat.
– A jövő évi költségvetésből szeretnénk elkülöníteni pénzt a még meglévő fák rehabilitációjára, ami szakemberek útmutatása alapján történik majd. Kezdeményezzük a helyi védettség alá vételt, de előbb rendbe kell tenni a parkot, a beteg fákat. A tervezett útlejegyzést, amennyiben kell, módosítjuk, hogy a megmaradt fákat csak a legszükségesebb mértékben érintse az útépítés.
Udvardi Imréné hozzátette, hogy a bizottság munkájáról a januárban megjelenő helyi lapban számolnak be részletesen.

Még 88 fa áll a parkban

A parkban áll még 88 fa, melyek összértéke a szakvélemény alapján közel 40 millió forint. Legtöbbjük, bár egészséges, koronaápolást igényel, úgy azonban évtizedekig élhet még. Van köztük például egy 100 éves vadkörtefa, melyet a szakértői vélemény is nagyon szép, különleges fának tart. Értékét több millió forintra becsülik.
– Félő, hogy az útkialakítás miatt a park hátsó felében lévő, bejelölt fákat is ki fogják vágni – mondja Nagy László. – Nem értjük, miért nem történt meg mind a mai napig a megmaradt fák helyi védelem alá vonása.

Egy-kettő a 34 kivágott fa közül

Egy 60 éves akác tűzifa értékű, veszélyes fa volt, ki kellett volna vágni. Egy 90 éves japánakác, értéke 2,5 millió forint, koronaápolással 30–40 évig állt volna. Egy 100 éves nagylevelű hárs, melynek tövéből kivágtak egy darabot. A szakemberek az értékét több millió forintra becsülik. Nyolc egészséges, fiatal mezei juhar, értékük egyenként több százezer forint. Egy 80 éves kislevelű hárs, mely ágnyeséssel még 20 évig fenntartható lett volna anélkül, hogy a környezetét veszélyeztette volna.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nádaratás a Fertőn

Javában tart a nádaratás a Fertőn. Márciusig a kijelölt területről 3 millió kévét vágnak le a gépek. A Fertő Tavi Nádgazdaság Rt. szakemberei szerint a nád minősége jó. Csípős hideg fogadta tegnap délelőtt a fertőrákosi strand közelében dolgozó nádaratókat, akik akkor is „kifutnak a gépekkel a végeláthatatlan nádasba, ha esik vagy fagy. Reggeltől estig dolgoznak. Tovább olvasom