Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Helyi védelem alá veszik a főépületet

Sopron - Rendezési terv készül a vasöntöde területére. Az üresen álló egykori főépületet helyi védelem alá veszik. Az egykor szebb napokat látott gyár évek óta a város szégyenfoltja.

A vasöntöde évek óta a város egyik szégyenfoltja, jóllehet Veöreös András, az örökségvédelmi hivatal regionális igazgatóhelyettese szerint a gyár tömbje a XIX. század értékes ipartörténeti emléke. Az önkormányzat tervezi is, hogy helyi védelem alá vegye a főépületet. ˝Ezt a városszépítők is támogatják˝ – nyilatkozta dr. Józan Tibor elnök. A többi épületrész azonban valószínűleg lebontásra vár. Eladni az ingatlant bajos lesz az osztrák tulajdonosnak, mert információink szerint számos végrehajtási jog terheli azt adótartozás miatt. Hírt adtunk arról is, hogy befektetők a helyére városias lakónegyedet képzeltek el, ám az ingatlanfejlesztési cég két ügyvezetője ellen jelentős kárt okozó csalás miatt büntetőeljárás indult, a nyomozás azóta sem fejeződött be. Időközben immár tizenegy gyanúsítottja van ügynek, budapesti és szombathelyi személyek, közte ügyvéd és más cégvezetők. A tranzakciók lebonyolításának dokumentumai, a szerződések, banki ügyletek bizonylatai alapján állapíthatják meg a vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének módját. Könyvszakértőket is bevontak a munkába.

Az örökségvédelmi hivatal szerint a gyár tömbje a XIX. század értékes ipartörténeti emléke.
Az örökségvédelmi hivatal szerint a gyár tömbje a XIX. század értékes ipartörténeti emléke.

Az önkormányzat megbízásából azonban javában zajlik az adott terület rendezési tervének elkészítése. Simon László, a feladatot ellátó építészeti cég ügyvezetője részletezte: a vasöntöde területe katasztrofális állapotban van, környezeti szennyezés nyomai találhatók mindenütt. Aki hasznosítani kívánja az ingatlant, bontással és talajtisztítással kell azt előzőleg rendbe tennie. Az ingatlan régebben ipari terület volt, most pedig gazdasági, kereskedelmi és szolgáltató célokat szolgáló övezetnek tervezteti a város. Lakóépület azonban nem helyezhető el rajta. Ugyanakkor csak olyan tevékenység telepíthető a vasöntöde helyére, amely megfelel a környezetvédelmi előírásoknak, és sem füst-, sem gázkibocsátással nem terheli Sopron levegőjét. Szennyező ipar tehát semmiképpen sem kaphat működési engedélyt.


Az osztrák tulajdonosnak voltak elképzelései, mihez is fogjon a vasöntödével – alkatrészeket akart gyártani –, de mivel környezetvédelmi hatástanulmány elkészíttetésére már nem vállalkozott, így a terv eleve kútba esett. Azonban kétségtelen, hogy ez az állapot nem tartható fenn évekig. El kell jutni odáig, hogy valakinek a terhére rendezzék az ingatlan körüli áldatlan állapotokat. – A tulajdonos felszólítása már nem a mi kompetenciánk – zárta a terület rendezési tervét készítő cég ügyvezetője, Simon László.



Nyolc éve tart a vesszőfutás

Lapunkban már 2001-ben arról írtunk, hogy az egy évtizeddel azelőtt még több mint félezer embernek kenyeret adó, hullámvölgybe, majd osztrák tulajdonba került gyár már csak tucatnyi embernek ad munkát. Az osztrák igazgatót – aki csak néha-néha látogat Sopronba – szinte soha nem lehetett elérni. Sokak szerint a bécsújhelyi, hasonló profilú cég elsősorban azért vásárolta meg a soproni gyárat, hogy ne legyen konkurense.


Nem vizsgálják a tűz okát

Az évek óta üzemi termelést nem végző gyár területén pár napja ismeretlen okból tűz ütött ki. A lebontásra ítélt traktus egy kis helyiségében csaptak fel a lángok, amelyet a tűzoltók lokalizáltak, majd megszüntettek. Mivel nem volt sem haláleset, sem bűncselekményre utaló körülmény, s nem keletkezett komoly anyagi kár, az ügyet lezárták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Holokauszt – Igen? Nem?

Én láttam őket, amint lassan mentek a városból, az országból kifelé. És sohasem tudnám elfelejteni. Tovább olvasom