Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Helyes volt az eljárás?

Szívinfarktust kapott egy 22 éves fiatalember. Édesapja a soproni ügyeleti rendszert és az orvosokat hibáztatja. Dr. Hegedűs Zoltán kardiológus szerint azonban a rendelőintézeti ügyeletes orvos helyesen járt el.
Fotóillusztráció: EKG-vizsgálat: A lezajlott infarktust igazolhatja, bár az orvosok szerint nem volt egyértelmű.
Balatoni nyaralása után, június 23-án este K. P. rosszul érezte magát – hányt, hasmenése volt –, ezért másnap reggel felkereste háziorvosát, aki azonban szabadságon volt. Helyettesítője vizsgálta meg, aki antibiotikumot írt fel, többnapos diétát és legalább egyhetes pihenőt javasolt. A fiatalember azonban még aznap délután rosszabbul lett. Az ügyeletet hiába hívták, közölték velük, hogy az orvos nem megy ki, vegyen be fájdalomcsillapítót, vagy ha akar, sétáljon be.

Apa és fia azonnal autóba ült. Még látták elmenni az ügyeletes orvosi kocsit. Elmondásuk szerint egyórai gyötrelmes – légszomjakkal, fájdalommal kísért – várakozás után érkezett vissza az orvos, aki ugyanaz volt, aki délelőtt is megvizsgálta. Ismét ezt tette, sőt EKG-t is csinált. Az eredmény negatív volt. Egy fájdalomcsillapító injekció után hazaengedte K. P.-t, azzal, hogy másnap jelentkezzen ellenőrzésre. Így is történt, de ekkor sem találtak nála semmiféle rendellenességet.

A történet este folytatódott. K. P. még rosszabbul lett, nem kapott levegőt, összeesett. Talán kitalálható: az ügyeleten ismét azt ajánlották, sétáljon(!) be. A család azonban nem kockáztatott, autóba ültek és azonnal a kórház belgyógyászatára mentek. Itt dr. Hegedűs Zoltán kardiológus volt az ügyeletes, aki megfigyelésre felvette a fiatalembert.

Minimális elváltozás, ép koszorúér

– A tünetei egyáltalán nem utaltak infarktusra – mondta a kardiológus. – Ennek ellenére elvégeztük az EKG-vizsgálatot, amely minimális elváltozást mutatott ki. Az infarktus gyanúját igazolták a másnapi laboreredmények is, megítélése azonban egyáltalán nem volt egyértelmű. Néhány napos ápolás után a beteget az Országos Kardiológiai Intézetbe szállították, ahol tovább vizsgálták, s ők is megállapították a szívinfarktust.

Az érfestés a lezajlott infarktus ellenére ép szívkoszorúér-rendszert mutatott. A szívizom szerencsére teljes vastagságában nem halt el, a fiatalember ma már jobban van, hozzám jár utókezelésre. A tények ismeretében kijelenthetem: az ügyeletes háziorvos sem szakmailag, sem emberileg nem hibázott.

Arra kérdésre, hogy ilyen fiatal korban miért kap valaki infarktust, Hegedűs doktor elmondta: a konkrét esetet kiválthatta a szervezet kiszáradása következtében fellépő vérsűrűsödés, ami a koszorúérben elzáródást okozhatott, majd viszonylag gyorsan megszűnt.
Az esetről természetesen szerettük volna kikérni annak az orvosnak a véleményét is, aki helyettesítőként és ügyeletesként háromszor megvizsgálta K. P.-t. P azonban elzárkózott a nyilatkozattól, mondván, szakmailag és emberileg mindent megtett a betegért.

Dr. Horváth Zoltán, az alapellátásért felelős igazgató jelenleg szabadságát tölti. A konkrét esetet nem ismeri, de ígérete szerint kivizsgáltatja a történteket, az eredményről tájékoztatja a közvéleményt. Az igazgató az ügy kapcsán elismerte: nincs minden rendben az ügyeleti rendszerrel, de erről egyelőre nem kívánt bővebb információt adni.

Nem egyedi eset

K. P. esete sajnos nem egyedi. A közelmúltban egy 30 éves soproni férfi szintén nyaralás közben kapott vírusos hasmenést – először ő is fájdalomcsillapítót kapott és diétára ítélték –, majd néhány nap múlva szívinfarktust. Betegségét annak a városnak a kórházában állapították meg, ahol nyaralt. Később Sopronban és Budapesten – ahol megműtötték – is megerősítették a diagnózist.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszonöt éve a bírói pályán

A soproni régióban az elmúlt évtizedek során több ügyük, egyszersmind nehezebb dolguk lett a… Tovább olvasom