Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Helyére került a szökőkút szoborcsoportja

A fertődi Esterházy-kastély rehabilitációja újabb fejezethez érkezett: a helyére állították a díszudvar szökőkútjának szobrát.
Ismét látható a fertődi Esterházy-kastélyban a díszudvar szökőkútjának szoborkompozíciója. – A sárkányt és két puttót ábrázoló szobrot még a tizennyolcadik század második felében rendelte meg Esterházy Fényes Miklós – mondta Dobó Ágota, a Műemlékek Állami Gondnoksága (MÁG) igazgatóhelyettese, a fertődi kastélyprojekt vezetője. – A bravúros faragású szobornak érdekessége, hogy körüljárva minden oldalról egyformán élvezhető, lendületes, szinte megmozdulnak a figurák. Az alakok közötti hézagokat a rafinált faragási technika miatt szinte észre sem lehet venni, mivel mindegyik alak kicsit ráfordul a másikra. A követ a család tulajdonában lévő kőbányából, Margitbányáról hozták.
A háromalakos szoborcsoport több mint két évszázadig állta az időjárás és a visszazuhanó víz próbáját. Napjainkra azonban állapota annyira leromlott, hogy félő volt, a restaurálás sem tudja megmenteni a teljes pusztulástól. Döntés született arról, hogy az általános műemléki gyakorlatnak megfelelően az eredeti szobor védett helyre kerüljön, helyette egy pontos másolatot kell elhelyezni. Ez történt sok más, pótolhatatlanul értékes szoborral is, így a Michelangelo által faragott Dávid-szoborral Firenzében.

– A másolat költsége meghaladta a tizennégymillió forintot, amelyhez a kőanyagot ugyanúgy Margitbányáról hozatták, mint korábban az eredetihez – folytatta Dobó Ágota. – A munkát egy zsámbéki kőfaragó, Király Lőrinc nyerte el, akinek keze munkáját a legszebb köztéri szobraink tucatjai dicsérik. P faragta többek között a székesfehérvári Szent István-szobrot és a Nemzeti Színház több alkotását. Közel két és fél évi munkával készült el a fertődi pontos másolat, amelyet mostantól eredeti szépségében csodálhatnak meg a látogatók. A szoborkompozíciót a kastély Miklós-napi ünnepsége keretében avatjuk fel.
Dobó Ágota a kastély-rehabilitáció folytatásáról elmondta: a kulturális tárca kiemelt projektként kezeli az Esterházyak műemlékegyüttesét. Míg az idén összességében 200 millió forintot költöttek-költenek felújításra, addig a 2007–2014-es időszak között – a tervek szerint – 14,5 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A jövő évben mintegy egymilliárd forintból gazdálkodnak: egyebek mellett folytatják az Apolló Terem rekonstrukcióját, befejezik a külső homlokzatok festését, a díszudvar teljes körű felújítását, talajcseréjét, a kastéllyal kapcsolatos terveztetéseket és a kutatásokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre emelkedik a kenyér ára

Sopronban tartotta – szombaton – pékakadémiáját a Magyar Pékszövetség. Az eseményen megjelent Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is. Jövőre átlagosan 10–15 százalékkal emelkedik a kenyér ára – jelentette be Sopronban Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A pékek gyakorlatilag 2004 óta nem változtattak áraikon. Tovább olvasom