Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Hegykőre egyre több turista kíváncsi

Fertő-part - Hegykőre az év első nyolc hónapjában másfélszer annyi belföldi vendég érkezett, mint tavaly. A Fertő-parton a vendégéjszakák számát tekintve visszaesés tapasztalható.
A Központi Statisztikai Hivatal adatait nézve szembetűnő, hogy Fertődre csupán 176 vendégéjszaka jutott. Figyelemre érdemes még Hegykő számsora, az adatok szerint a vendégéjszakák száma 44,7 százalékkal, 59 ezerre nőtt a községben, ami kimagaslóan jó eredmény. Az összes vendégéjszakát nézve Hegykő mellett még Sarródon nőtt a vendégéjszakák száma, a többi településen viszont jelentősen csökkent.
Tegyük hozzá, az adatsor csak a kereskedelmi szálláshelyek adatait tartalmazza, a Fertő-part forgalmának megítéléséhez a magánszálláshelyek statisztikáit is figyelembe kellene venni, ilyenből azonban csak éves statisztikai adatgyűjtés van, ez még nem áll rendelkezésre. Arányaiban viszont ez nem változtat a helyzeten.

– Idén sok magyar turista választotta a Balatont, ami azt jelentette, hogy régiónkba és a Fertő-partra is valamivel kevesebben érkeztek – mondta el a Kisalföld érdeklődésére Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli regionális marketingigazgatója. – Új turisztikai termék nem jelent meg a palettán, a strandolási lehetőségek sem lettek jobbak, a térség marketingje sem lett erősebb. Így nem is volt mitől várni a javulást. Fellendülés talán attól várható, hogy a Magyar Turizmus Zrt. jövőre a vizek évét hirdeti meg, tehát a Fertő tó kiemelt szerepet kap a kommunikációban, ami több vendéget vonzhat a térségbe. Ezenkívül fontos lenne a Fertő-part szempontjából egy turisztikai desztinációmenedzsment-szervezet megalakítása, melyre a közeljövőben pályázatot lehet beadni a Regionális Operatív Program keretében.
Fertődön a közelmúltban alakult meg a helyi szállásadók egyesülete. Munkájuk lenne, ugyanis hiába a kastély, a nemzeti park közelsége, a turisták nem jönnek ide. Amennyiben mégis, akkor csupán fél vagy egy napot töltenek el itt.

– A statisztikai adatoknak ellentmond, hogy a Fertődön bevezetett idegenforgalmi adóból eddig mintegy kétmillió forint bevétel jött össze – fogalmazott Rábensteiner Viktor, az egyesület elnöke. – Tudjuk, tennünk kell azért, hogy ide jöjjenek a turisták. Ezért az önkormányzattal együttműködve arra jutottunk, hogy a befolyt pénzt feloszthatjuk egymás között, valamint a pályázatoknál az önrészt biztosíthatja. Így lehetőségünk lesz a reklámanyagok és marketingakciók megszervezésére. Elsősorban azonban gyakorlati haszna lehet az egyesületnek. A Fertő-part körül hetente indulnak lovaskocsi-túrák. A Fertődre érkező vendégek is szívesen részt vennének ezen, így nekünk össze kell hoznunk az igényeket és a kínálatot.

Olvasóink írták

  • 1. joco 2007. november 17. 07:00
    „Nem a reklámanyagokra és marketingakciok szervezésére kell a pénz, hanem tiszta és kulturált környezet kialakitására. Kb. 1 hete jártam Eger és környékén: az utak és települések tiszták, gondozottak nincs szeméthalmaz sehol. Az árak elfogadhatoak, nem az osztrák szintre van felemelve.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakossági fórum a vasúti aluljáróról

Sopron - A Kőszegi úti külön szintes vasúti átjáróról tartottak lakossági fórumot csütörtökön. A… Tovább olvasom