Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Hegykőn forgat Bárdos András osztálya

Hegykőről forgatnak négy dokumentumfilmet a leendő televíziós személyiségek. A Bárdos András osztályába járó hallgatók már elkezdték a munkát.


A hegykői Tízforrás Fesztiválnak köszönhetően egy hetet töltenek el a településen a Színház és Filmművészeti Főiskola hallgatói.

Az a bizonyos négy fal, de lehet, hogy kályha

- Az iskola négy fala között meg lehet tanítani az elméletet, ám a hallgatók a kellő gyakorlatot úgy szerezhetik meg, ha az életben is megismerkednek a műsorkészítéssel – mondta el a kisalfold.hu-nak Almási Tamás, a csoport vezetője. – Sok hallgató nagyvárosi, vagy éppen budapesti, ők nem is tudják, hogy milyen az élet vidéken. Korábban számos alkalommal forgattunk Szatmárcsekén. Ott a téma szó szerint az utcán hevert. Nagy volt a munkanélküliség, a kilátástalanság. S a hallgatók némileg könnyű helyzetben voltak, hiszen egyszerű volt a téma kiválasztása. Itt, Hegykőn már nehezebb a dolog, hiszen napközben alig van valaki az utcán. Ez érthető is, hiszen az emberek dolgoznak.

Almási Tamás hozzátette, a tizenhárom hallgató csoportokban dolgozik, és egy-egy kiválasztott témát járnak körül. Ilyen például a termálfürdő, vagy a határzár.

Őket látjuk majd a képernyőn

A leendő televíziós személyiségek lesznek a riporterek, az operatőrök, és a rendezők is.

A Puskás Hungary fim rendezője azonban azt sem tartja kizártnak, hogy fél év múltán ismét visszajönnek majd a Hegykőre. Mint megtudtuk, az elkészült rövid dokumentumfilmeket a nyár közepén tartandó Tízforrás Fesztiválon is levetítik majd.

Filutás Anna és Koroknyai Kata. Lehet, hogy ők lesznek a jövő televíziós személyiségei.
Filutás Anna és Koroknyai Kata. Lehet, hogy ők lesznek a jövő televíziós személyiségei.

Apróságon múlt, de fontos

Az első évfolyamos budapesti Filutás Anna és Koroknyai Kata egy csapatban dolgozik majd. Mint elmondták, témájuk a termálfürdő lett.

Még a munka elején állnak, de bíznak abban, hogy sikerül érdekességeket találniuk. Mind a ketten szerkesztőként, vagy riporterként szeretnének dolgozni.

 - A Tízforrás Fesztiválon az elmúlt évben a Puskás Hungary című filmet vetítettük le. Szokás, hogy a kertmozi keretében bemutatott film főszereplőjét, vagy az egyik alkotót elhívjuk a településünkre – mondta el Jakab Zsolt főszervező. - Tavaly Almási Tamás rendező volt a vendégünk. S a vetítés utáni beszélgetésen merült fel először az a gondolat, hogy csoportjával eljönne hozzánk. Most mindez valóra vált.

Olvasóink írták

  • 7. Nanu 2010. május 22. 20:34
    „éss???”
  • 6. adamvok 2010. május 20. 08:30
    „nem tuddom hanyan jarnak a bardoshoz bohockodni, meg azt sem tudom, hogy hany mi penzt kepesek neki odaadni, de az fiz, hogy csak 1%-ukbol lesz valaha is "médiaszemélyiség".”
  • 5. bonnita 2010. május 19. 17:00
    „" a kertmozi keretében bemutatott film..." :)”
  • 4. lacim6 2010. május 19. 14:59
    „Ez most miért is hír?”
  • 3. Spitfire 2010. május 19. 07:02
    „még be sem fejezték az iskolát, de már futtatják őket... mi lesz később? bal-liberális médiaxar! ennek az egyik meghatározó embere a Bárdos, Fletó cimborája...”
  • 2. kmh245 2010. május 19. 06:51
    „A cikket író újságíró, biztos nem a Bárdoshoz járt. :)”
  • 1. akimegmondja 2010. május 19. 06:22
    „Hogy lehet ennyi elírási/helyesírási hiba egy ekkora szövegben?:S Hihetetlen...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Grazban magyarul is tanulhatnak a gyerekek

A 2011-es tanévtől Grazban már anyanyelvükön is tanulhatnak a magyar általános iskolások. Az osztrák… Tovább olvasom