Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 21°C Még több cikk.

Háziorvoshiány a jövőben?

„ Ijesztő tendenciák figyelhetők meg a hazai egészségügy területén. A jövőben sosem látott méretűre növekedhet hazánkban a háziorvoshiány” – mondta dr. Éger István, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke.
Éger István peresztegi háziorvosi rendelőjében. A közeljövőben újra tárgyalásokat kezdeményez.
Szakmai berkekben egyre baljóslatúbban tekintenek a jövőbe. A háziorvosi szakma egyre inkább elöregszik, a fizetés pedig lemarad a közalkalmazotti bérektől. Az utánpótlás mérlegel s menekül. Más területekre, illetve külföldre.

– Mi lehet a háttérben? – kérdeztük dr. Éger Istvánt, az országos érdekvédelmi szövetség elnökét, peresztegi háziorvost.
– Az okok a háziorvosi szakma nem megfelelő megbecsülésében keresendők – válaszolta az elnök. – Az egészségügyben nemrég megvalósított béremelés során helyenként közel kétszeresére nőtt az orvosok fizetése. A kórházakban, illetve a szakrendeléseken dolgozó közalkalmazott orvosok besorolásától a vállalkozóként tevékenykedő háziorvosok fizetése viszont lemaradt, lévén, hogy az utóbbiakra nem vonatkozik a közalkalmazotti bértábla.

Az őszi béremelés alkalmával a tb által a vállalkozó orvosok számára folyósított működtetési költség pedig nem emelkedett olyan mértékben, hogy ebből közalkalmazotti nagyságú bér jönne ki. (A háziorvosok mintegy 90 százaléka vállalkozóként látja el a feladatot, a maradék tíz százalék közalkalmazottként.) Vállalkozói munkánkat tehát a közalkalmazottak garantált bérénél kevesebbért végezzük el. A háziorvosok átlagéletkora egy évtizede 37 év volt hazánkban, 2002-ben már ötven év fölé kúszott. Napjaink háziorvosi bértételeit – nem hallgatva az orvosi kamarára – a jó tizenöt évvel fiatalabb korosztályra faragták. Praxisjog ide, vállalkozói szabadság oda, emiatt aztán már megint nem akar senki háziorvos lenni...

– Milyen változást hozhat a jövő?
– Úgy tűnik, máig sincs meg a valós, gyakorlatba ültethető politikai akarat az érdemi változtatásra. Például négy év nem volt elegendő arra, hogy az intézményi minimumfeltételekről szóló rendeletnek érvényt szerezzenek, ehelyett felfüggesztették az EU-normákhoz közelítő irányelvek megvalósítását. Ezen túlmenően riasztó tendenciáknak lehetünk tanúi: a pályát választók száma folyamatosan csökken, a végzett orvosok közül pedig egyre többen más irányú tanulmányokba kezdenek, vagy eleve külföldön keresnek munkát. A lavina megindult. Igaz, miniszterelnöki szinten elhangzott, nem lehet egy intézkedéssel rendbe tenni a bérünket, ám azóta ismertté váltak az idei tervszámok, s azok mindössze pár százalékos reálkereset-növekedésről szólnak.

– Mit jelenthet ez a háziorvosok számára?
– Nehezíti a helyzetet, hogy a vállalkozó háziorvosi praxisokban továbbra sem tudják felzárkóztatni a szakdolgozói és az orvosi béreket a közalkalmazotti bértáblához. Az ügyeleti díjak bérarányos emelését is ígérték, de az alapellátásban ez nemigen valósult meg. Persze a szakdolgozót és a sofőrt is ki kell fizetni: hovatovább a gépkocsivezető annyit keres, mint az orvos, s azt kell mondanom, nem a sofőr kap sokat. Így nem csoda, ha az orvospalánták viszonyítanak, mérlegelnek, majd menekülnek. Ezek után, ha belépünk az EU-ba, ne csodálkozzunk, ha minden eddiginél több orvos vándorol el a kontinens olyan szegletébe, ahol kellőképpen megbecsülik a szakmát. Érdekvédelmi szövetségünk országos vezetése a közeljövőben ismét tárgyalásokat kezdeményez a szaktárcával a felvetődő gondok megoldása érdekében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bor jövedéki termék marad

A jövedéki törvény január elsején életbe lépett módosítása elsősorban a kistermelők sokat bírált… Tovább olvasom