Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Háziállattartás felelősséggel

A háziállatok tartása kényes kérdés, a gazdák sokszor nem is gondolnak arra, hogy kedvenceik megzavarhatják mások nyugalmát. A békés együttélést Sopronban is önkormányzati rendelet próbálja elősegíteni.

Az önkormányzati rendeletek sokak számára megoldást jelentenek egy kellemetlenségre, ugyanakkor vannak, akik újabb teherként élik meg azok kötelező betartását. A szabályokhoz fűződő viszonytól függetlenül elmondható, a rendeletek a békés együttélést segítik számos, vitára okot adható helyzet tisztázásával.

 A három-hat hónapos kutya tulajdonosa köteles az egyedi azonosíthatóságot biztosító mikrocsip beültetéséről gondoskodni.
A közvéleményt foglalkoztató egyik téma az, hogy Sopronban milyen szabályok vonatkoznak a háziállatok tartására. Az állattartást, valamint az állattartók jogait és kötelességeit a 31/2000. számú önkormányzati rendelet szabályozza a város közigazgatási területén.

A kedvtelésből tartott állatok közül a legrészletesebben a kutyákról ír a rendelet.

Többlakásos épületben engedélyt kell kérni az ebtartáshoz a fal- és födémszomszédoktól, azonban számos kutyafajta egyáltalán nem tartható ilyen épületben. Az ebeket csak bekerített ingatlanon lehet szabadon tartani, de a rendelet szabályozza például a kennel méretét és azt is, hogyan lehet megkötni a kutyát. A kennelt egyébiránt a kerítéstől legalább egyméteres távolságra lehet elhelyezni.

A tulajdonos köteles az egyedi azonosíthatóságot biztosító mikrocsip beültetéséről gondoskodni. Ezt az állat három és hat hónapos kora között kell elvégezni. A kutyasétáltatásról a 20/2008. számú rendeletben esik szó. Az ebeket a külön e célra kijelölt területeken kívül csak pórázon lehet sétáltatni. A harapós, támadó természetű kutyákat szájkosárral is el kell látni. Az ürülék eltakarításáról az állat gazdája köteles gondoskodni.

Udvarral, kerttel nem rendelkező épület esetén macskát csak épületen belül lehet tartani.
Kertes házakban legfeljebb harminc sport- és postagalamb, illetve tíz díszbaromfi ott is tartható, ahol egyébként a haszonállattartás tilos.

A soproni önkormányzat rendeleteinek teljes szövege a www.sopron.hu  honlapon olvasható. 

Olvasóink írták

  • 13. életmüvész 2010. június 23. 15:21
    „Osztom a véleményem a Szakonyi úrral a felelös állattartást kellene hirdedtni,mig kicsi a kutya addig aranyos de ha már megnöl és szétrág mindent akkor már nyűg. Ilyenkor van az hogy megkéne szabadulni töle, irány a gyepmesteri telep vagy lelketlenül kidobjuk az utcára. Bármilyen kutyát lehet lakásban tartani de a megfelelő mozgásigényéről gondoskodni kell.És felhivnám mindenki figyelmét az ivartalanitásra ne szaporitsuk a kobor kutyákat.”
  • 12. SzImike 2010. június 20. 22:55
    „Sok igazságot írt Tisztelt moose! A másik meg az, hogy befogadunk például egy kutyát és amikor már gond van vele, vagy nagyobb lett mint gondoltuk volna, kitesszük a szűrét. Végülis egyszerűbb megoldás, mint új otthont keresni neki.

    Szakonyi Imre
    Soproni Állat- és Természetvédők Egyesülete
    elnök”
  • 11. moose 2010. június 20. 13:02
    „tisztelt miértmagyar. na akinek van tapasztalata a kutyákkal az én vagyok. és nem nagyzolásból mondom. az életem legfonosabb része az állatok viselkedésének tanulmányozása, megfigyelése.. mert imádom az állatvilágot és folyamatosan kapcsolatban vagyok velük.megtapasztaltam már a rottweilertől, németjuhász,stafford, bernáthegyi, tacskó, jagdterrier,keverékek ,.... és azt kell mondjam a kutya viselkedését tényleg az határozza meg ,hogyan bánunk velük. a szocializálás a lényeg . ha a kutya emberek és állatokhoz van szoktatva, és rengeteg szeretetet adunk neki teljesen kezelhető jószágt tudunk belőle faragni. a kutyának folyamatosan tapasztalnia kell a világot . rengeteget kell vele foglalkozni.akár egy kisgyermekkel ehhez képest az embereknek több mint a fele beteszi egy udvarba a kedvencét mert ott neki ugyis hatalmas tere van ahol tud szaladgálni. De ez nem elég. Mert ha egy ilyen kedvenc egyszer csak kiszabadul az utcára aki életében nem tapasztalta meg az idegen embert és más kutyá, abból elég nagy problémák lehetnek. Szívesen adnék egykét embernek egykét jótanácsot kutyanevelésből , mert tényleg siralmas mennyire eszetlenül tartanak az emberek kutyát. Rossz nézni és ugyanakkor elszomorító.Egyszerűbb a pórázt rángatni és közben a kutya nevétkiabálni , ami kialakít a kedvencben egy olyan stresszes állapotot ami később esetleg kihozhatja belőle az agresszív hajlamot. Rosszabb esetben majd félelmében támad saját gazdijára és akkor majd állunk ott a nagy kérdéssel hogy de mért vadult meg ez a dög. Ostobák vagyunk hogy ebből sem tanulunk. Ajánolom a PÓRÁZ KÉT VÉGÉN című műsort. spektrumon álltalában délelőtt sugározzák tessék leülni és okulni belőle.”
  • 10. levi-levi 2010. június 20. 08:38
    „Lakóparkban szomszédom kedvenc macskája rendszeresen az én házam lábazatát , garázskapum vizeli le, biztosan ő is látja , de még egyszer nem jött át lemosni. nem tudok lábtörlőt kitenni mert arra is oda piszkit.
    Még tűröm, de nem hiszem hogy sokáig, és gyűjtöm a hypos számlát és a lábtörlők árát is benyújtom neki..
    Megtehetem.?
    Macska tartók nem látják ,hogy a kedvencük mennyi gondot okoz a szomszédoknak????Nem értek egyet, hogy az
    Udvarral, kerttel rendelkezők tarthatnak macskát, szabadon kóborolhat egésznap, a városi lakóparkokban ahol 100-300m3 telek nagysága nem engedném meg.
    Csatlakozva az előttem szólóhoz, szabályozni kellene a komposztálást is ,. 4 kertkapcsolatos szomszédomból ketten ,,komposztálnak" mind a kerítésem mellett van elhelyezve , nagyon sokszor úgy érezzük mintha nyúltenyésztés lenne mellettünk.! Sokszor elviselhetetlen a bűz. Nem gazdálkodik nincs veteményes ahova ki lehetne szórni ősszel, de le sem bomlik addigra mert nem szakszerűen komposztál, ha megtelik a műanyag ládája gödörbe ásva eltemeti, talán 2-3 évente.”
  • 9. Miértmagyar? 2010. június 20. 00:40
    „Kedves Soproni:Nagyon nagymértékben befolyásolja a kutya fajtája az állat intelligenciáját, mozgásigényét, szörzetét, agresszivitását.Pl.:tiltott a Jugoszláv Farkasölő, Kaukázusi Juhász...megnézném, hogy neveled ezeket a fajtákat emberbaráttá, amikor még a gazdájuknak is folyamatosan bizonyítania kell a falkavezérségét... Vagy a Rottweiler is tiltott, ami szintén egy bizalmatlan fajta, de kezelhető, viszont a harapása nagyon erős, így ha rossz napja van akkor kiszabja a fél combodat...Viszont nem tiltott a Boxer, ami teljes mértékben emberbaráttá nevelhető, pedig szintén erős harapású fajta...A Mopsz, ami kettőt ugat utána fél napot alszik a kimerültségtől...A Tacskó ami agresszív fajta, de a harapása felér egy erősebb méh csípéssel...Tehát a fajta meghatározza egy állat alaptulajdonságait, amin a gazda javíthat, vagy ronthat...”
  • 8. Odenburg 2010. június 20. 00:01
    „Végre , lehet olvasni a városi helyi rendeletekről, én sem találtam a neten .
    De nagyon sok lakónak nincs net hozzáférése , ők hol tájékozódjanak a helyi rendeletekről?
    Miért nem publikus, van helyi tv-nk helyi témánk miért nincs közhírré téve?
    Szomszédom a lenyírt füvet komposztálja , ez annyiból áll ,hogy beledobja az általa fabrikált nyitott léces ,,komposztálóba ,, ami közvetlen a kerítésem mellett van és a teraszomtól kb.4-5m-re ,mivel a fú nehezen bomlik le , nem takarja le földdel a melegben ott bűzölög.
    Nem kellemes a bűzben kint étkezni , tartózkodni...Megtudja mondani valaki hogy van-e rendelet, hogy milyen messze kell helyezni a szomszéd kerítésétől.?
    (- Én elviszem a városi komposztálóba , lehet kapni fú gyűjtő zsákot még 1000Ft sem volt.
    Bármikor oda lehet vinni,ingyen.
    Amúgy is megyünk vásárolni nem nagy kerülővel ellehet vinni)”
  • 7. 1soproni 2010. június 19. 15:55
    „A 2007-nél régebbi rendeleteket csak én nem találom meg a sopron.hu oldalon?”
  • 6. soproni 2010. június 19. 13:15
    „Shaki. A legnagyobb dög az aki nem szedi össze a piszkot. Ne az ebet szidalmazd .Egyébként az meg mekkora baromság ,hogy meg van szabva milyen fajtát lehet társasházban tartani_? A kutya viselkedését nem a fajtája hanem a neveltetése határozza meg. Tehát amilyen a gazda olyan a négylábú. Ez tény. Tudatlan emberek akik a kutya szellemét a fajtájához kötik.”
  • 5. Shaki 2010. június 19. 06:53
    „NoBo 2010.06.18. 17:00

    A legszebb és legeredményesebb, amikor a gyerek homokozójába pottyant bele. Letakarjuk, de a dögje felkaparja, mert a homokot szereti!!! Éljenek a kutyák!!!:))”
  • 4. Dörgés 2010. június 19. 00:10
    „Vauu-vauu. Városba volt egy-két ember, akinek szúrta a szemét a kutyám. Mióta vidékre költöztem a szomszédom tőlem kérte a kutyusom tenyésztő címét, sőt akinek régen szúrta a szemét az is kért már tőlem, mert félt hogy betörnek hozzá, de meg kérdeztem tőle nem lesz valaki, aki ki fogással fog élni a kutyus ellen. És alkalmasnak érzi-e magát egy kutya befogadására és társának tekintetésére? Bármire képes csak nehogy kirabolják.”
  • 3. lakatos.alajos 2010. június 18. 17:48
    „Viccet felreteve, cukkni kerdesehez en is csatlakoznek. Megvan szabva, hogy hol tarthato disz, vagy husgalamb? Ha valaki tudja egy linket szurjon ide be legyen szives!”
  • 2. NoBo 2010. június 18. 17:00
    „cukkini: Kicsit érthetetlen az írásod....
    <moderálva> Mert a gazdit az nem érdekli.
    Valahogy nem a hízelgő macskás kajareklámok jutnak eszembe,
    amikor a "rohadtbüdös" eredményt találom. Éljenek a kutyák!!! :-)”
  • 1. cukkini 2010. június 17. 13:29
    „A macskak nem mehetnek ki az epuletbol.Ha nem tartjak be a rendelete ki mennek szabalysertest kovetnek el. Disz es hus galamb hol tarthato?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

MDF - A párt fennmaradása a tét - soproni elnökjelölt is van

Az MDF jelenleg gazdasági, ideológiai és szervezeti válságban van - nyilatkozta a kisalfold.hu-nak Nagy Tamás, aki a vasárnapi elnökválasztás egyik esélyese. Tovább olvasom