Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Hazánk célországgá vált

Az Európai Unió forrásaiból 2004 és 2006 között 28 milliárd forint hívható le a turizmus fejlesztésre – jelentette be szerdán Sopronban Pál Béla. A turisztikai államtitkár a Nyugat-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) díjátadó ünnepségére érkezett a városba.
Pál Béla, a Gazdasági Minisztérium turisztikai államtitkára tegnap Sopronban jelentette be, hogy a következő évben 28 milliárd forint uniós támogatásra számíthat az ágazat. Mint elhangzott, május elsejétől az unió összes országával együttműködő partnerek, ugyanakkor versenytársak leszünk, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a régiók és a térségek mit tesznek vonzerejük növeléséért. Sopron és környéke jó eséllyel pályázhat az unió bővülő fejlesztési forrásaira. Ebbe a körbe tartozik a történelmi városmagok rekonstrukciója, a világörökségi helyszínek fejlesztése, a nemzeti parkok, védett természeti területek turisztikai hasznosítása.

Fontos a kerékpáros-, a lovas- és a vízi turizmus kiterjesztése, de lehetőség nyílik a szállodai kapacitás bővítésére is – mondotta Pál Béla. A lehetőségeket növeli, hogy az államtitkár tapasztalata szerint Sopronban példaértékű a vállalkozások, a szakemberek, az önkormányzat, a kormányzat és a regionális idegenforgalmi bizottság együttműködése.
Pál Béla az év első három hónapjának adatait elemezve kijelentette, országos szinten 17 százalékkal emelkedett a nálunk eltöltött vendégéjszakák száma, a Nyugat-Dunántúlon pedig 6 százalékkal. Külföldről elsősorban az unió országaiból érkezett több turista. Ez azt jelenti, hogy az unió számára Magyarország célországgá vált. Talán ennek (is) köszönhető, hogy ebben az évben Brüsszel és Velence után Budapesten rendezik meg az Európai Unió harmadik turisztikai fórumát.
Patyi Elemér a RIB elnöke elmondta, két évvel ezelőtt különböző fejlesztési elképzeléseket fogalmaztak meg, amelyek közül kiemelkedik a lovas-, a kerékpáros-, a bor- és a vízi turizmus.

Ezek megvalósításában fontos szerepet töltött és tölt be Sopron, a régió gyöngyszeme. A város sokat lépett előre a humán infrastruktúra megteremtésében, a szervezeti keretek kiépítésében és ma már adottak a feltételek egy dinamikusabb fejlődéshez. A RIB és a marketing igazgatóság készen áll arra, hogy segítse munkájukat, mert a város és környéke programja illeszkedik a regionális idegenforgalmi bizottság turizmusfejlesztési koncepciójába.

Díjak a turizmusban végzett tevékenységért

A Nyugat-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság az idén negyedik alkalommal adományozott elismeréseket a turizmusért végzett kiemelkedő tevékenységért. A Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban Horváth Vilmos, a RIB alelnöke méltatta, s köszönte meg a kitüntetettek munkáját. Szakmai díjat négyen vehettek át, közöttük Dr. Szita Miklósné és Vadon László. Sajtódíjat hárman kaptak, megyénkből ezúttal Hajba Ferenc a Népszabadság tudósítója részesült elismerésben. A három közéleti díj egyikével Sógor Ferencet tüntették ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Költséges a kijózanítás

Sopronban évente közel háromszázan kerülnek különböző fokú alkoholmérgezéssel az Erzsébet Kórházba.… Tovább olvasom