Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Hatvanöt hátrányos helyzetű település

Az előzetes adatok szerint idén megyénkben 65 település adta be pályázatát az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések (önhiki) támogatására.
– Az önhiki egy kényszerű megoldás, az állam ugyanis sok esetben kevesebb normatívát ad, mint a tényleges kiadás – mondja Fülöp Géza, Fertőd polgármestere. – A különbözetre vagy annak egy részére lehet állami támogatásra pályázni. Ez persze jobb, mintha hitelt vennénk fel, mert nincsenek kamatok. A kapott pénzt ugyanakkor kizárólag a működésre fordíthatjuk. Városunk ebben az évben közel 600 millió forintból gazdálkodik, ám az intézmények fenntartásához nyolcvanmillió hiányzik. Éppen ezért ekkora összegű igényt adtunk be.

Néhány héttel ezelőtt még Kópháza is tervezte, hogy beadja igényét az önhikire. Időközben kiderült, hogy a tavalyi költségvetési elszámolásnál 13 millió forintja maradt a településnek. Így viszont már nem volt ok pluszpénzt kérni. Mint azt Pilsits Mária polgármester megjegyezte, erre az évre szűkös gazdálkodást írtak elő az intézményeik számára. Szerencsés esetben azonban minimális fejlesztésre is juthat pénz.

Az önhikit még 1991-ben hozták létre, azzal a céllal, hogy a települések biztosíthassák a működőképességüket. Idén megyénkben az előzetes adatok szerint 65 település összesen több mint egymilliárd forintot szeretne elnyerni. Ekkora összeget viszont aligha kaphatnak meg, mivel az országos keret csupán tizenkétmilliárd forint. Összehasonlításul: tavaly tavasszal 55 település 700 milliós támogatási igényt nyújtott be a Magyar Államkincstár megyei területi igazgatóságához.

A lapunk által megkérdezett polgármesterek úgy nyilatkoztak, hogy a jelenlegi támogatási rendszer megérett a változtatásra. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azok a települések, ahol nincs számottevő ipar vagy turizmus, azaz nincs adóbevétel, egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Talán ezért sem meglepő, hogy növekszik az önhikis települések száma.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szelíd motorosok bemutatója a fogyatékkal élőknek

Tizennégy soproni motoros egy éve úgy döntött, egyesületbe tömörülnek és ahol tudják, támogatják a rászorulókat. A Soproni Családsegítő Intézet udvarán pénteken motorosbemutatót tartottak a Virágfüzér Napközi Otthon lakóinak. Életükben először hallhatták és nézhették meg ilyen közelről a Honda-, Suzuki- és Yamaha-csodákat. Tovább olvasom